Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-91

38 A Nemzetgyűlés 91. ülése 1920. évi augusztus kö 25-én, szerdán. kor arról van szó, hogy a polgári szabadság itt végre biztosittassék, rémképeket festenek a falra, hogy túlmenjünk a szükséges határokon ; kommunizmusról beszélnek, amikor mi tudjuk és polgári meggyőződésünk, tiszta látásunk, hogy annak lehetetlenség feltámadnia, mert ha feltámadni akar, mi megfojtjuk abban a pillanatban. Mégis ezt a rémképet festik itt a falra, mondom, tisztán azért, hogy meg ne lássuk a komoly valóságot és hogy még egy ideig ez a szerencsétlen ország továbbra is egyéni érdekek ellen, a maga léteért legyen kénytelen küzdeni. Magyarország is azok közé az államok közé tartozik, melyeknél, mikor már a sors kezébe adta volna azt, hogy szabad, független legyen s amikor csakugyan elkövetkezett rá nézve is a polgárállam igéretföldje, azt látjuk, hogy napról-napra kénytelen a maga szabadságáért, existenciájáért, létéért küzdeni. Természetesen, t. Nemzetgyűlés, végre el fog jutni ennek a diadalához. Csakhogy az volna jó, hogy ne múlnék hiába a történelem. Az 1789-jki francia forradalom nem volt hiábavaló. 1789-től egy évre, 1790-ben az a Franciaország, amely csak 1871-ben született meg, már készen lehetett volna. De az volt a baj, hogy amikor Franciaország a maga szabadságát, függetlenségét, polgári állami mivoltát kivívta, akkor, a pillanatot felhasználva, önző érdekek hatalmukba keritették ezt az országot és egy század tellett bele, mire a gironde eszméje, idealizmusa 1871-ben valóra vált. De valóra vált. Csak az a szomorú, hogy egy századon keresztül kellett még rengeteg vérnek elfolynia azért, hogy Franciaországban 1789-re — aminek természetszerűen kellett volna következnie — 1871 következzék. T. Nemzetgyűlés ! Én azt szeretném, hogyha már egyszer végig kellett élnünk 1918-nak októberét és az utána következő éveket, most 1920-ban a történelem naptárában a magyar polgárállamnak valósága következett volna el. Ha ez nem következik el, ha évekig még tűrnünk, szenvednünk kell, amig ennek az országnak politikai szabadsága, jóléte, civilizációja és kultúrájának összes értékei biztosittatnak, akkor azoknak, akik ezt elő fogják idézni, az lesz a sorsuk, amit annak idején Benjamin Constant 1821-ben a restaurációs királypártiaknak mondott : »À ti neveteket pedig csak a feledés fogja megmenteni a gyalázattól !« Azt csinálja tehát a kormány és mindenki, akitől függ Magyarország történelmének mostani alakulása, hogy az a jóslat, az a megbélyegzés, amelyet Benjamin Constant mondott, semmikép se vonatkozzék reájuk. »• T. Nemzetgyűlés ! Azt látjuk mindenütt, minden téren, hogy itt ma az ellen a felvilágosodottság ellen, az ellen a jó értelemben, emelkedett értelemben vett - liberalizmus ellen küzdenek, amelyet annak idején Széchenyi, Kossuth, Wesselényi és a mi többi igazi nagyjaink hirdettek, akikre visszaemlékezve, igaza van Bródy Ernő t. képviselőtársamnak, hogy emelkedhetik a szivünk, lelkünk, ha látjuk az ő megmérhetetlen óriás voltukat, akikhez hasonlók nagyságban igazán talán a világ egy nemzeténél sem támadtak soha, — mondom — ha rájuk visszagondolunk, akkor azt kell látnunk, hogy nem vagyunk o'.t, ahol azok voltak annak idején s hogy azokat a kincseket, amelyeket ők" reánk hagytak, amelyek hosszú évtizedes reformküzdelmek révén ennek az országnak értékévé váltak, most pazarul tékozolják. Megdöbbenéssel, megbotránkozással kell látnunk azt, hogy az emberek személyes szabadságuktól birói Ítéletek nélkül fosztatnak meg. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) A reakció természetesen megint azt mondja, hogy annak az 1700 embernek vagy hánynak a bebörtönzésére, birói Ítélet nélkül való bebörtönzésére, szükség van az ország biztonsága szempontjából. Ennél nevetségesebb, helytelenebb, meg nem állóbb érvet nem lehlet felhozni, mert hiszen az 1700 ember 1700szor ezer és ezer bosszúállót jelent a társadalomban, azoknak összes hozzátartozóival s végül velük együtt is, mert előbb-utóbb mégis csak szabadon kell őket bocsátani. T. Nemzetgyűlés ! Magyarországon fel van adva az az örök elv, ami minden alkotmányos ország törvénykönyvének, corpus jurisának, alkotmányának a legeiére, a homlokára van irva, hogy : birói Ítélet nélkül senki a szabadságától meg ne fosztassék. A kormányt, amelynek ezt az elvet meg kellene valósítania, de nem teszi, súlyos felelősség fogja terhelni és pedig a jogi felelősség is, mert el kell végre következnie egyszer az országban annak, hogy egyszersmindenkorra elvétessék a kedve effélétől a kormányzatoknak s hogy egyszersmindenkorra bizonyosságban legyenek az iránt, hogy el fogja érni a jövendő kormányait is mindenkor a méltó büntetés, ha ilyent cselekszenek. Méltóztatik érteni, t. Nemzetgyűlés, hogy az internáltakról van szó, azokról, akik állítólag kommunisták. (Mozgás.) Nagyon természetes, hogy nekünk védekeznünk kell a kommunizmus ellen. De itt .megint nem találtuk meg a helyes utat. A védekezés a kommunizmus ellen nem a büntetésekben, a terrorban van, amelynek egyszer végre mégis meg kell szűnnie, hanem a helyes társadalmi berendezkedésekben. En, aki a keresztény kurzusnak és a nemzeti irányzatnak — de a reálisnak — hive vagyok, kénytelen vagyok megállapitani azt, hogy Marx annak idején nem csinálta a fejlődés törvényeit, a történelmi materializmust, hanem csak felismerte ezeket. Azok a törvények, amelyeket ő felismert, szinte ellenállhatatlan erővel működnek, de hogy ne működhessenek, mert tudjuk, hogy hova vezetnek, mert minden szocializmusnak az alapeszméje végre is a történelmi materializmus, az anyagi evolúció, hogy t. i. a vagyon koncentrációja után, amikor már a termelés koncentráltatott, tehát tulaj donképen már a kapitalizmus idejében kommunizáltatott, nincs más hátra, mint egyszerűen a fogyasztás kommunizálása, mondom, hogy idáig el ne juthassunk, ennek egyetlen védő bástyája, gátja a polgárállam-