Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-99

228 A Nemzetgyűlés 99. ülése 1920. évi szeptember hó 9-én, csütörtökön. belső részleteire vonatkozólag is meg kell tennem. Meg kell jegyeznem, hogy a részletes vitánál azokra a* pontokra, amelyekre szükségesnek tartom, külön fogom megtenni a magam indítványát s esetleg indítványom megokolása címén, kizárólag ahhoz a ponthoz természetesen, külön is fel fogok szólalni. T. Nemzetgyűlés! Ennek a javaslatnak a 3. §-a a közszállitásokról intézkedik. A közszállitások tekintetében kimondja, hogy felemeli azt a bizonyos illetéket, amelyet a szállítók az ajánlataik után fizetni tartoznak. Ezt én, t. Nemzetgyűlés, a vidék szempontjából s általában minden olyan intézmény szempontjából, amely nem állami, határozottan sérelmesnek tartom. Mert hiszen mi lesz az eredmény? Az, hogy a vállalkozók, akik az állammal szemben adnak be ajánlatot, ezt a bizonyos felemelt illetéket egyszerűen bele fogják kalkulálni az ő ajánlatukba, (Ugy van! Ugy van!) és igy tulajdonképen az állami munkálatoknál az illetéket nem ők fizetik, hanem az állam. Ellenben ha ugyanezek a vállalkozók egy községi, vagy munieipális, vagy akármily más közszolgáltatást teljesítenek, akkor megint csak belekalkulálják az illetéket az ajánlatukba s ezt megint mi, akik dolgozunk, termelünk, akik ez ország produktiv munkásai vagyunk, mi, leginkább a vidék, fogjuk megfizetni. (Igaz! Ugy van/) T. Nemzetgyűlés! A 13. § pedig a társaságok alakulásánál fizetendő illetékekről intézkedik. Az eredeti javaslat egy lehetetlen dolgot tartalmazott. Ugy vagyok értesülve, hogy azóta a minister ur ezen a téren engedményekre hajlandó, oly engedményekre, amelyek annak az igazságtalanságnak kirívó voltát legalább némi tekintetben enyhítik s ugy tudom, hogy e téren az előadó ur fog egy módosítást benyújtani, amely az én kritikám élét mindenesetre letompítja. Epen. azért a javaslatnak ennél a részénél, ahol rámutathattam volna arra a crass, arra a lehetetlen elbánásra, amelyet e szakasz folytán egyes gazdakörök szenvedtek volna szemben más gazdákkal, — épen azon engedékenységnél fogva, amelyet a mélyen t. minister úrtól tudomásom szerint várhatunk — a kritikától eltekintek. T. Nemzetgyűlés! A 22. § foglalkozik a közigazgatási bírósághoz beadott panaszok illetékével. Ezt én annak idején már a pénzügyi bizottságban is szóvá tettem, mint olyat, amely feltétlenül igazságtalan és bizonyos vonatkozásában feltétlenül megszüntetendő. Mit mond ugyanis a javaslat arra az esetre, hogy ha valakire jogtalan illetéket vetnek ki és az illető ezen illeték miatt felfolyamodik? Tudni kell ugyanis, hogy az illetéket ki veti ki ? Kiveti a pénzügyigazgatóság^ amely ebben a tekintetben az első fórum, amely Ítélkezik, és ha megfelebbezem, megint a pénzügyigazgatóság dönt, tehát a saját munkáját van hivatva — mint első folyamodása bíróság — felülvizsgálni. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Az adóhivatal !) Pénzügy« igazgatóság vagy adóhivatal lényegében mindegy, azt tudhatja ön is, képviselő ur. A második fórum a vármegye közigazgatási bizottsága, ahol az előadó megint kicsoda? A pénzügyigazgató, és a közigazgatási bizottságban többségben vannak a kinevezett állami tisztviselők. akik tehát semmi esetre sem fognak a félnek, hanem mindig inkább az államnak az álláspontjára fognak helyezkedni, ( Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az egyetlen, akiből — mint független bíróságtól — biztos jogorvoslatot várhat a jogkereső fél : a közigazgatási (pénzügyi) bíróság Budapesten, ahol az igazságot tényleg a törvény szellemének, a törvény betűjének értelmében mérik. Addig azonban, t. Nemzetgyűlés, amig én e bíróságig eljutok, egy nagy per összes tortúráin kell keresztülmennem ; ügyvédet kell fogadnom,, költekeznem, utazgatnom, szóval rengeteg költséggel jár a saját igazságom kikeresése, mert hiszen az állam követi el az igazságtalanságot, ha énreám jogtalan illetéket vet ki, és én akkor azt kívántam, hogy ebbe a javaslatba vétessék be az, hogy amennyiben a per folyamán kitűnik, hogy nekem igazam volt, és odafenn a pénzügyi bíróság törli azt az illetéket, amelyet reám jogtalanul vetettek ki, ez esetben a perköltségeket ne én legyek kénytelen viselni, hanem az az állam, amely nekem a költségeket okozta. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés! Ennél a kérdésnél sem akarok hosszasabban időzni, hiszen a részleteknél talán majd bővebben teszem meg észrevételeimet. Meg kell még emlékeznem — et nunc venio ad fortissimum — az értékpapirforgalmi adó kulcsáról. (Halljuk! Halljuk!) T. Nemzetgyűlés! Azt mondja a javaslat indokolása, hogy mérhetetlenül megemelem, negyvenszeresre emelem az értékpapirforgalmi adót, mert hát tényleg az államnak bevételre van szüksége stb. stb. Szóval — nem akarom itt az indokolást rekapitulálni — »tovább az emelésben nem mehetek, mert az esetben tönkretenném a tőzsdei forgalmat« s azt a hatalmas, szép intézményt, amely a budapesti tőzsde kulisszéiben lejátszódik. Ha ezt hallja a t. pénzügyminister úrtól az ember, akkor szinte megdöbben a negyvenszeres emelésen ; tényleg oly kapitális summa ez, hogy az embernek valósággal a hideg* fut végig hátán, ha meggondolja, hogy az adót most egyszerre a negyvenszeresére emeli a pénzügyminister ur. Csak egy hiba van, t. Nemzetgyűlés ; az, hogy .ha a nullát a negyvenszeresére emeljük is, akkor is csak nulla marad (Derültség. Ugy van ! jobbfélöl és a ssélsöbaloldálon.) s miután a tőzsdei forgalmi adó a múltban ezer koronánként öt fillér volt (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az nulla! Az semmi!) szemben az ingatlanfor-