Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-98
212 'À Nemzetgyűlés. 98. ülése 192ü. évi szeptember hó 4-én, szomhaion. tartalom nem foglaltatik és hogy alkalmasak arra, hogy müveit egyénekből állott, előadásokhoz szokott hallgatóságban valamely nagyobb indulatot keltsenek fel vagy arra egyéb számbavehető hatással legyenek.« (Nagy zaj és derültség a baloldalon és a középen.) Erre ez a válaszom. Más válaszom nincs. Akinek ez nem tetszik, «megfellebbezheti. (Zaj balfelöl.) Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Nagyon gyenge válasz ! (Derültség a baloldalon.) Elnök : Következik a határozathozatal. Kérdezem, tudomásul veszi-e a t. Nemzetgyűlés a vallás- és közoktatásügyi minister urnák Drozdy Győző képviselő ur interpellációjára adott válaszát, igen vagy nem ? (Felkiáltások : Igen !) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló ? Bródy Ernő jegyző: Mahunka Imre! (Félkiáltások a szélsőbaloldalon: Nincs itt!) Elnök : A képviselő ur nincs jelen, interpellációja tehát töröltetni fog. Ki a következő interpelláló ? Bródy Ernő jegyző ; Őrgróf Pallavicini György ! Őrgr. Pallavicini György: T. Nemzetgyűlés! Minthogy a közvélemény egy része nincsen tisztában azzal, hogy a vörös hadseregben szolgálatot teljesített tisztek ellen milyen eljárás folyik, bátor vagyok a t. honvédelmi minister úrhoz a következő kérdéseket intézni (olvassa) : »Milyen elvek alapján történik a katonatisztek igazolása? 2. Kiterjed-e ezen igazolási eljárás a tartalékos tisztekre is, illetőleg kötelező-e rájuk nézve? 3. Mi az eddigi eljárások eredménye?« (Helyeslés a középen.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a honvédelmi minister urnák. A honvédelmi minister ur kivan szólni. Sréter István honvédelmi minister: Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Az interpellációra rögtön felelni kívánok, mert kétségtelen az, hogy ebben a fontos ügyben sem a Nemzetgyűlést, sem az országot nem szabad bizonytalanságban hagvni. (Halljuk ! Halljuk !) Az igazolásokat annak idején 1919-ben az akkori hadügyminister ur rendelte el és igazolás alá vont mindenkit, aki tényleges vagy tartalékos, nyugdíjas, illetőleg szolgálaton kívüli viszonyban levő tiszt. Ez az igazolás ugy történt, hogy az egyes igazoló-bizottságok minden egyes ügyben háromféle ítéletet hozhattak. Először kimondhatták azt, hogy az illető igazolt, aztán kimondhatták, hogy igazolt, de magatartása a hadsereg számára nem kívánatos és végül kimondhatták, hogy további eljárás alá vonandó. Ha valakit ezen igazoló-bizottság igazoltnak minősített, ennek még nem az volt a következménye, hogy az illető egyszersmindenkorra, végérvényesen igazoltatott, mert hiszen ujabb és ujabb feljelentések történhettek és ő minden ilyen esetben újból igazolás alá vétetett. Ha valakire kimondották, hogy igazolt, de megtartása nem kívánatos, akkor egy bizottság döntött a fölött, hogy megtartsuk-e az illetőt vagy sem. Ha kimondották rá, hogy nem kívánatos, akkor egyszerűen eltávolíttatott a hadseregből. A harmadik verdikt lehetett, — mint említettem — hogy »további elj cirais alá vonandó«. Mi katonák itt eltértünk a rendes, normális polgári eljárástól. Ha valakire kimondották ezt, akkor a vizsgálat folytatható, még pedig vagy hadtörvényszékileg, vagy becsületügyileg, vagy mind a két utón. Ezt t. i. ugy értem, hogy ha valakit hadbiróilag — mint a közelmúltban is megtörtént egy a vörös hadseregben szolgálatot vállalt meglehetősen exponált egyénnel... Huszár Elemér: Nem volt az hadsereg. Csürhe volt. Sréter István honvédelmi minister: ...mondom, ha valakit hadbiróilag igazoltak, akkor ez még nem jelenti azt, hogy az illetőt már teljesen igazolták, az a hadbírói felmentés tehát szorosan véve még nem végérvényeseiért szabályaink szerint s egészen helyesen még a becsületügyi eljárás is folyamatba teendő az illető ellen. Tegyük fel már most, hogy egy ilyen tiszt, mondjuk, a becsületügyi eljárás által is tisztáztatik és igazoltnak minősíttetik. Még akkor is kétséges, vájjon megmarad-e a hadseregben, mert még mindig kimondhatja a bizottság, hogy jóllehet haditörvényszékileg és becsületügyileg is igazolt, azért még sem kívánatos, hogy a hadseregben továbbra is megmaradjon. Amint ebből látni méltóztatik, szorosan véve mi igen szigorú mértéket alkalmazunk ebben a tekintetben, és csak az a kérdés, hogy ennek a gyakorlatban való keresztülvitele is lehetséges-e, vagy sem. Nagyon jól tudom, hogy sok helyről azt panaszolják fel, hogy meglehetősen enyhén bíráltat-, tak el a vörösöknek tett szolgálatok. Én az egyes fórumok eljárását természetesen nem. tehetem kritika tárgyává, de hangsúlyozni kívánom, hogy milyen általános elvek szerint kell ma a tisztikar tagjainak a vörösök alatt teljesített szolgálatait megbírálni. (Halljuk! Halljuk!) Az elv az, — és ez érvényesülni is fog az egész vonalon «— hogy a főbánösöket kell a hadseregből kiirtani. (Élénk helyeslés balfelól.) A főbáaösök pedig azok, akik anyagi haszonért lettek — magyarán megmondva — a nemzet árulói, továbbá azok, akik konjunkturáztak, és ezt aláhúzni kívánom, mert mi a konjunkturázó tisztekben a mostam időkben nem bizhatunk, (Helyeslés.) végül olyanok, akik meggyőződéses kommunisták voltak. Meggyőződéses kommunista a tényleges tisztikarban, mondhatom, hogy alig volt. Talán tizet sem tudnék megnevezni. Inkább az előbb emiitett két kategóriába sorolandók.
