Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-91

A Nemzetgyűlés 91. ülése 1920. Az történt 1762-ben Franciaországban Toulouse-ban, hogy ott Calas Péter 68 éves, dagadt lábu öreg kereskedőt kerékbetörték. Nem volt rendezett vallású ; református volt. (Derültség.) Akkor ez még nem volt rendezett vallás. • Epen vallási kérdések miatt történt kivégzése. Calasnak több gyermeke volt. A család protestáns volt. A gyermekek közül az egyik áttért a katliolikus vallásra. Apja nem vette ezt rossznéven tőle; sőt ellenkezőleg. Nem szólt semmit fiának erről a cselekedetéről, továbbra is támogatta őt, családjában pedig tartott egy nevelőnőt, aki többi gyermekét nevelte. Egy alkalommal az öreg Calas és családja együtt vacsorázott. Volt még egy fiu, Marc Antoine nevű, aki, miután protestáns volt, ügyvéd nem lehetett, kereskedő nem akart lenni, s ezért öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott. A család, mondom, együtt vacsorázott. Vendégségben náluk volt Languedoc-ból egy Lavisse nevű barátja a fiuknak, aki szintén részt vett a vacsorán. A vacsora után Lavisse eltávozott. Elkisérte őt a másik fiu, Calas Péter. Lementek az emeletről. Lent a földszinten ott találták Marc Antoine-t, aki negyedórával előbb még velük volt, felakasztva, holtan. Ruhája le volt téve az asztalra, minden a legnagyobb rendben volt, de a fiúban már nem volt élet. Abban az időben a toulousei katholikusok, amikor megtudták az eseményt, annak tulajdonították a dolgot, hogy a fiút megölték az öreg Calas és ez a Lavisse, aki a languedoci protestánsok részéről volt kijelölve, mert a katliolikus hitre akart áttérni. Ilyen értelemben terjesztették a vádakat, úgyhogy az akkori toulousei polgármester, David, a közhangulat és a közvélemény nyomása alatt, az egész családot elfogta. Az öreg Calast, a feleségét, azonkivül a vendéget, Lavisset, a szolgálót és az összes gyermekeket bebörtönözték. Következett azután az itóletmondás. Az öreg Calast kerékbetörték. Egyáltalán nem volt valószinü, hogy a 68 éves, dagadt lábu, öreg, tiszteletben megőszült kereskedő saját fiát megölte volna, vagy felbujtó vagy bűnsegéd lehetett volna ebben az állítólagos bűncselekményben. Mégis kerékbetörésre Ítélték, abban a hitben, hogy majd ott, a kereken vallani fog. De az öreg nem vallott. Nem vallotta be azt a bűnt, amelyet nem követett el, ennélfogva kivégezték. A család többi tagját nem merték elitélni, mindössze a fiatal Calas Pétert száműzésre Ítélték. . Ily stádiumban állott az ügy, amikor Voltairenek a tudomására jutott. Voltaire ennek az esetnek a kapcsán irta meg azt a hires értekezését, amelynek folyamánya volt az egész család ügyének a revíziója, a bebörtönzöttek kibocsátása és az igazság diadala. Ez az eset adta meg a lökést arra, hogy a büntetőjog és a bűnvádi eljárás terén ne a megtorlás és ne a bosszú alapján igyekezzenek a büntetéseket kiszabni. A CalasNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. _ v. KÖTET. évi augusztus hó 25-én, szerdán. 9 eset után jött Fiiangierinek, a híres olasz nápolyi jogtudósnak szabadelvű műve erről a kérdésről. Betetőzte ezt a szellemi hadjáratot abban az időben a milanói grófnak, Becearia Cézárnak a műve. Mindössze 120 oldalas volt ez a könyv. Címe : »Bűntett és büntetés«. Becearia abban az időben csodálatos és lélekemelő szabadeívüséggel, csodálatos demokráciával már akkor a jogegyenlőség elvi alapjára helyezkedett, állást mert foglalni már abban az időben a halálbüntetés ellen, s általában olyan felvilágosodott, olyan szabadelvű, olyan minden tekintetben a mai modern korba illő nézeteket vallott, hogy könyve kiinduló pontja lett azután az egész világon egy reformmozgalomnak, amely abban csúcsosodott ki, hogy többé sem a büntetőjogban, sem a bűnvádi eljárásban a bosszú ne lehessen többé a büntetetés alapja. (Felkiáltások: Ez nem tartozik a botbüntetéshez!) Majd rátérek, hogy a botbüntetés és általában a testi büntetések minő szerepet játszanak a magyar modern jogfejlődésben. Talán sikerülni fog t. képviselőtársamat adatokkal meggyőznöm arról, hogy Magyarországon milyen felvilágosodott álláspont volt, nem mostanában és nem a zsidók állitólagos uralomrajutása idején, hanem igenis Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Széchenyi idejében erről a kérdésről. Igyekszem objektiv lenni, nem szeretném az én textusomban zavartatni magam. (Halljuk!) Ezen fényes szellemi előzmények után és alapján, amelyeket ilyen világraszóló elmék képviseltek, jött létre egy filozófiai irány, amely a büntetőjoggal kapcsolatban megállapitotta, hogy nem a megtorlás, hanem a praeventio, a megelőzés és a javítás is egyik főcélj a a büntetésnek, tehát nem lehet abszolút alapon állni és csak a kiengesztelést és a megtorlást venni alapul, hanem nézni kell a hasznosságot is, nézni kell azt is, hogyan lehet megelőzni a bűncselekményeket és hogyan lehet megjavítani a bűnösöket, hogy azok, akik véletlenségből, alkalmi alapon lettek bűnözők, később megmenthetők legyenek" a társadalomnak. Ez a vita, ez a szellemi torna, amely az abszolút és a relatív elméletek közt folyt, ez honosította meg azt a vegyes rendszert, amely figyelembe vette a megtorlást, a megelőzést, a javítást, és mindezen szempontok figyelembevételével állapította meg azután a büntetést, amely büntetés módot és alkalmat adott arra, hogy a bűncselekmények megismétlése megakadályoztassék és a bűnös hasznos tagja lehessen a polgári társadalomnak. Ezen elméletek abban csúcsosodtak ki, hogy a testi büntetést, a botbüntetést egybehangzóan kidobták a maguk lomtárából. Miért? Azért, mert megállapították, hogy a botbüntetés teljesen céltalan, teljesen haszontalan eszköz arra a célra, amelyre fel akarták használni. A botbüntetés megalázza az embert, megbecsteleniti önmaga előtt, örökre szégyenfolttal bélyegzi meg és azonkívül nem javít és nem előz meg. Különösen 2