Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-88

502 A Nemzetgyűlés 88. ülése 1920. megláthatják a valóságot. Ami hitelünk helyreállítását én nem abban látom, hogy a bajokat letagadjuk, hanem abban, hogy a bajokra rámutassunk, de rámutassunk arra is, hogy honnan keletkeztek ezek a bajok és hogyan lehet azokat szanálni. Minden ilyen alkalommal, amikor oly emberrel volt alkalmam beszélni, akiknek talán bizonyos befolyása lehet a saját körében a külföldön, felhoztam azt is, hogy a külföldi hitelezőink szempontjából nem az a legfontosabb, hogy széthordják azt, ami Magyarországból most még talán széthordható, hanem az, hogy Magyarország gazdaságilag teljesen talpraálljon és hogy képessé tegyék ezáltal Magyarországot arra, hogy saját erejéből önként megfizethesse a tartozásokat. (Helyeslés balfelöl.) Erre talán nem is kell oly sok idő akkor, ha jó politikát csinálunk s ha Európa is jó politikát csinál, mert hiszen attól is függ a mi létezésünk és talpraállásunk. S akkor nem nagyon hosszú idő múlva rákerülhet a sor arra, hogy mi ezeket az igen súlyos külföldi tartozásainkat elkezdhessük törleszteni ugy, ahogy becsületes adóshoz illik és ahogyan mi akarjuk azt megtenni. A brüsszeli konferenciára meghivást nem kaptunk, sőt a konferencia már korábban is ki volt tűzve és ott — sajnos — abszolúte szóba sem jöttünk. Meghivást még nem kaptunk ugyan, de ebben az irányban is lépések tétettek és nagyon örvendetesnek látnám azt, ha a külföldi államok belátnák, hogy egyszer már véget kell vetni a háború fikciójának és hogy Magyarország akkor, amikor a békeszerződést — amely ugyan még ratifikálva nincs — aláirta, bizonyos jogot formálhatna arra, hogy legalább szóba álljanak vele, nemcsak a kapu alatt, hanem a tárgyalási teremben is. Remélem, hogy ebben az irányban fogunk talán támogatást kapni olyan nagyhatalmaktól, amelyek a hidegvérüket és józan megítélésüket Magyarországgal szemben már visszanyerték. Ami Frühwirth t. képviselőtársamnak a bankjegy kicserélésének kérdésére vonatkozó egyes észrevételeit illeti, erre most egyáltalán nem volna időszerű rátérnem, mert épen a mai különböző viszonyok nem alkalmasak arra, hogy egyelőre a bank]egy-kicserélésről beszéljünk. Azt a határozati javaslatot, hogy az u. n. háborús vagyonoknak 80%-a elvonassék, azt hiszem, nem itt kellene tárgyalnunk, a mostani adójavaslatoknál, amelyek a jövedelmi, a vagyon-és a hozadéki adóval foglalkoznak, — persze a vagyonadó szintén a jövedelmi adónak egy neme, — hanem a nagy vagyonadónál. Mert hiszen a jövedelmi adó és a kiegészítő vagyonadó során nem tudom a vágyónk 80%-át elvenni, ezt legfeljebb csak a nagy vagyonadó során tehetem, — lehet, hogy épen 80% erejéig. Hogy ez miként vitessék keresztül, azt hiszem, azt még alaposan meg kell fontolni, de szerintem e határozati javaslat tárgyalásának nem ennél az adójavaslatnál van helye. Az az idea, hogy azok, akik a nagy háború alatt fel voltak mentve, súlyosabb adó alá vonassanak évi augusztus hó 17-én, kedden. — bevallom, — nekem is nagyon tetszetősnek látszik, mert azok, akik tényleges hadiszolgálatot végeztek, azok az ő gazdasági fejlődésükben és prosperitásukban természetesen sokkal nagyobb mértékben voltak akadályozva, mint az itthonmaradottak. Ez a kérdés azonban szintén nagyon nehéz kérdés, ha igazságosak akarunk lenni, mert itt mindenféle kategóriákat kell csinálni. Pl. nem tudom, hogy azt a tisztviselőt, vagy azt a gazdát, akit állami okokból, vagy a termelés okából felmentettek, lehet-e ezért sújtani. Itt tehát nagj^on szeparálni kell majd a felmentések nemeit is. Voltak felmentettek, akik a háború alatt sokkal súlyosabb közérdekű munkát végeztek itthon, mint a fel né\n mentettek, akik valamely kényelmes garnizonban ültek valahol és ott talán sokkal kevésbé volt testi és szellemi erejük igénybe véve. A felmentettek súlyosabb megadóztatása azonban bajos a jövedelmi adónál, mert hiszen ez nem lehet egy visszatérő teher sem az illetőnek az élete fogytáig, sem pedig bizonyos számú esztendőig. Megint vissza kell térnem a nagy vagyonadóra, ahol figyelembe lehet venni azt is, hogy vagy bizonyos engedményt kapjanak azok, akik nem voltak felmentve és igy nagy vagyoni hátrányokat szenvedtek, vagy pedig a felmentettekre a vagyonuk megadóztatásánál nagyobb terhet kell róni. Csak röviden akarok kitérni az adójegyzők kérdésére. Itt tényleg nagyon nagy bajok vannak, mert hiszen az adók nem folynak be kellően, bár ki kell emelnem, hogy szinte napról-napra jobb most az adóbefolyás. De sok helyen nem lehet az adókat kellő mértékben beszedni, mert vagy nincsenek jegyzőink, vagy ha vannak is, annyira agyon vannak terhelve teendőkkel, hogy bizony emiatt adóbehajtásunk szenved. Ezen segítenünk kell, még pedig gyorsan. Hiszen, ha ezen uj javaslataimat törvényerőre tudjuk emelni, ezeknek végrehajtása úgyis •— nem is beszélve most még a nagy vagyonadóról — feltétlenül megkívánja, hogy nagyon intenzív módon kifejlesszük pénzügyi adminisztrációnkat. Most van folyamatban ez a munka ; egy kiváló szakértő állami tisztviselőnk dolgozik rajta s azt hiszem, hogy talán rövid idő alatt szintén a törvényhozás elé kerülhet az egész elaborátum. Itt is törvényhozásilag kell hogy intézkedjünk. Azt hiszem, másként nem lesz jól megoldható a kérdés, mint ugy, hogy állami közegek legyenek az egész apparátus legvégső szálainál is, (Helyeslés balfelől.) ha nem is minden egyes községben, de bizonyos körzetekben, mert amikor a fősúlyt épen a jövedelemadóra és a vagyonadóra kell fektetni, mely adóknál nem is tudjuk a tárgyakat megfogni, hanem meg kell figyelni az egyesek életmódját és azt igazságosan kell megítélni : ezt csak olyas valaki teheti, aki egyrészről független, másrészről ott él az illető körében és ismeri az öszszes helyi viszonyokat. Csak igy lehet igazságosan megoldani ezt a kérdést, Az adókivetések tényleg késtek. Természetes is, hogy késtek, de amennyire elő lehetett készítve abban a reményben, hogy ebből a törvényjavaslat-