Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-88

A Nemzetgyűlés 88. ülése 1920. évi augusztus hó 17-én, kedden. 501 alatta maradunk a szükségletnek. Ennek az adójavaslatnak készítésénél az vezetett engem, hogy minden adónemet a lehetőségig fejlesszek odáig, hogy egyrészről a kellő pénzügyi eredmény meglegyen, másrészről közgazdasági tekintetben az illető termelési ágazatot, amelyet ez az adónem sújt, ne túlságosan sújtsa odáig, hogy szinte lehetetlenné tegye működését. De a végsőig kellett a húrokat megfesziteni és meg kell mondanom, hogy tényleg nem enyhék ezek az adótételek, hogy tényleg meg vannak feszitve a hurok, meg vannak feszitve talán addig, ameddig biztonsággal meg lehet azokat fesziteni. Itt nem a szükséglethez mértem számszerűen az eredményt, amelyet el akarok érni, hanem magukat az adó javaslatokat fejlesztettem a lehetőségig abban a tudatban, hogy ezek még mindig nem lesznek elégségesek a költségek fedezésére. Ernst Sándor t. képvislőtársam az adóztatás mellett nagyon helyesen rámutatott arra is, hogy államháztartásunk rendbehozására nem elég maga az adóztatás, amellyel nem érhetjük el azt az eredményt, amelyet el kellene érnünk a teljes egyensúly helyreállítására, egy másik tényezőre van szükség, a takarékosságra — amelyet én soha'sem szünök meg hangoztatni — és rámutatott arra is, hogy a pénzügyminister kötelessége az állami igazgatás minden ágában a lehető legnagyobb erővel — ugy emlékszem, talán erőszakosságot is tetszett mondani — keresztülvinni a takarékossági elvet. T. Nemzetgyűlés ! Ez az én felfogásom is. Ezt azonban keresztülvinni -természetesen nem könnyű. Roppant nehéz ez egy olyan országban, aminő a mienk. Ha a nagy Franciaország takarékoskodik, az sokkal könnyebb, mert nagy Franciaországnak meg van az egész területe, az egész népessége s magukat az instuticiókat nem kell nekik olyan nagy mértékben összezsugorítaniuk. De ezen a szerencsétlen csonka kis Magyarországon a takarékosságnak első alapja az volna : leszámolni avval, hogy 13 egész és nem tudom hány csonka vármegyéből áll ma Magyarország. Ehhez kellene átalakítani az egész állami életünket. Ilyen visszafejlesztés azonban egyszerre abszolúte lehetetlen. Hiszen annak idején, ebben a Házban is felemlítette egyszer valaki, hogy a tisztviselőknek létszámát 2

/

3 részével akarjuk redukálni. De.ha akarnók is, akkor sem tudnók redukálni. Arról szó sincs, hogy itt az állami adminisztrációt egyszerre olyan nagy mértékben vissza lehetne fejleszteni. Itt egész másképen, nagyon vigyázva kell kezelni ezt a kérdést s kell levezetni a tisztviselőfelesleget, de nagyon nehéz azokat a nagy apparátusokat, amelyek itt vannak s amelyek egy huszonkét milliós országhoz voltak szabva, még lassankint is összezsugorítani. Amit megtehettem, megtettem és bejelenthetem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a legközelebbi ülésen — azt hiszem — már a pénzügyi bizottság elé terjeszthetem azokat a pontozatokat, amelyeket a ministertanács már megállapitott s a kormányzó ur őfőméltósága már jóváhagyott és amelyek épen a gazdálkodás szempontjából rendkívül nagyfontosságúak. Hogy csak a legfőbbet emeljem ki : az egész számvitel ezentúl a pénzügyministerhez fog tartozni ; (Helyeslés baljelöl) az összes számviteli tényezők a pénzügyminister . fegyelmi hatalma alá fognak kerülni. Ez az első biztositéka annak, hogy az állami számadásokban és az utalványozások körül a kellő rendet s a kellő szigorúságot meg letessen óvni. Vannak még más intézkedések is, többek között az alapok és alapítványok kezelése is a pénzügyminister hatáskörébe, fog tartozni ; az összes vállalatok és állami üzletek bejeléntendők lesznek épen a pénzügyi bizottság elé való terjesztés végett, ugy hogy ezen a téren nagy lépést tettünk, természetesen egyelőre papiroson, de ezt most már végre is kell hajtani. Nagy lépést tettünk meg, olyan lépést, amelyet normális viszonyok között én magam nem javasoltam volna és tény az, hogy a többi tárca autonómiájának — hogy ugy mondjam — egy bizonyos megszorításával jár. (Egy hang a baloldalon : Kell is !) De ma, amikor a nagyon nagy veszedelemnek legfenyegetőbb része épen a pénzügyi veszedelem ma, azt hiszem, hogy az, amit némelyek talán tréfásan pénzügyi diktatúrának mondtak, az ilyen pénzügyi diktatúra ma nemcsak nagyon egészséges, de nagyon is szükségessé vált. (Ugy van !) T. képviselőtársam szóba hozta a valutakérdést is és evvel kapcsolatban egyes más kérdéseket is. De kérem, engedje meg, hogy ezekre ma ne válaszoljak részletesen. Felhozta azt, hogy Gaal Graszton t. képviselőtársamnak egyes felszólalásai talán többet ártottak, mint a keresztény kurzusnak egyes más beszédei. Ha én mindazokra a kérdésre kitérnék itt, amelyek a valutát érintik, talán még többet ártanék, ugy hogy méltóztassék ezt egyelőre elengedni addig, amíg valami kész dologgal nem állhatok elő. Természetes, hogy a pénzügyi bizottságban, szűkebb körben ezeket a kérdéseket egész alapos megbeszélés tárgyává tehetjük. Ernst Sándor t. képviselőtársunk felhozta azt is, hogy nézete szerint a béke szempontjából talán sokat lehetne elérni, ha a győztes államokat kellően felvilágosítanék, és hogy kívánatos volna, hogy a Brüsszelbe összehívandó konferenczián, amelyet a népek szövetségének egy komisszió]'a tervez, képviselve legyen Magyarország. Ennek a kérdésnek a külügyi részét nem akarom érinteni, ez a külügyminister ur kompetenciájába tartozik, de megnyugtathatom t. képviselőtársamat, hogy ami az ország valódi helyzetének a külfölddel való megismertetését illeti, minden lehető megtörtént és történik napról-napra. Hiszen mondhatom, alig múlik el nap, hogy nálam is ne járnának a külföld részéről érdeklődők, sokszor igen nagy súllyal bíró közgazdasági emberek és arról talán méltóztatnak megGyőződve lenni, hogy ők megkapják mindazokat a felvilágosításokat, amelyeket meg kell adnunk ; azt a felvilágositást, amelynek teljes őszintességében megbízhatnak és melynek alapján