Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-87

482 A Nemzetgyűlés 87. ülése 1920. évi augusztus hó 16-án, hétfőn. hiszen a velünk szomszédos államok többékevésbé majdnem mind megtették ezt. Milcsevics János: De azok nem hivatalnok államok, mint mi vagyunk. Ernst Sándor : Azt látom, hogy épen azok az államok, amelyek legenergikusabban fogtak hozzá mindjárt az első . pillanatban ahhoz, hogy saját pénzügyeiket lehetőség szerint rendbe* hozzák, gazdasági életüket és financiális viszonyaikat legjobban tudták napról-napra konszolidálni, legalább ezt láthatjuk pénzük állásából és európai értékéről. Azt látom, hogy a szomszédos cseh állani az első pillanatban, mikor még országgyűlése sem volt, csak néhány embere volt, akiket ők maguk neveztek ki, a legenergikusabb eszközükkel nekiindult annak, hogy államháztartását rendbe hozza. Rupert Rezső : Egy egész világ segiti őket ! Ernst Sándoí : Nem azt látjuk, hogy a világ segiti őket, mert ha többé-kevésbé segiti is őket, azt látjuk, hogy financiális ügyeik rendezéséhez a legenergikusabban fogtak hozzá mindjárt az első pillanatban, erős és erőszakos fegyverekhez is nyúltak, azonkivül pedig természetesen produkciójuk és külkereskedelmük érdekében mindent felhasználtak, amit lehetett. A mi az egész ügy financiális részét illeti, — hogy legelső sorban erről beszéljek — azt gondolom, hogy még mindig nagyon sokat lehetne tenni, de természetesen, amint most említettem, ennél az eszköznél is erő kell és elhatározás, a mely nem riad vissza attól, hogy okvetlenül ellenzésre fog találni. Az első lépést megtette a mélyen t. pénzügyminister ur, amidőn végrehajtotta a lebélyegzést. Most feltétlenül szükségünk volna a második lépésre, mert egy második alkalom fog adódni, amikor a pénzjegyeket be fogják cserélni. Tudom, hogy beszédem nem népszerű, de tudom, hogy feltétlenül szükség van arra, hogy erőteljes lépéseket tegyünk, olyan lépéseket, amelyek célhoz vezetnek, amelyek azzal kecsegtetnek bennünket, hogy az államháztartás, a financiális gazdálkodás e részét valamiképen rendbe hozzuk. Már most csak egyet akarok a tisztviselői kérdésben megjegyezni. Abban, a mit G-aal G-aszton t. képviselőtársam mondott a tisztviselőkről, ő vétett azzal, hogy túlságosan általánosított, sok mindenfélében azonban neki igaza is volt. Ezt sem akarnám semmiképen sem letagadni, és nem félek attól, hogy kimondjam az igazságot és helyt álljak azért, amit kimondok. En a tisztviselőket rendkivül nagyrabecsülöm és tudom, —- ez volt a tapasztalatom egész közéleti működésem alatt — hogy ők a legértékesebb és legkitűnőbb emberek, akiknek vállain nyugszik az állam gondja, akik az állam érdekében a legtöbbet dolgoztak, akik a legtökéletesebben és legmélyebben értik az állam egész ügyét és akik kiválóan ismerik az államgépezet minden egyes részletét. E tisztviselőkkel szemben mindig rendkivül nagy tisztelettel viseltetem, Graal G-aszton t. képviselőtársamnak is igaza van azonban sok tekintetben s erre nézve feltétlenül kérnünk kell a t. kormányt, hogy minél szilárdabbul álljon és minél erőteljesebben cselekedjék, hogy Gaal Graszton képviselőtársamnak ne legyen igaza, hogy a következő korszakban minél kevésbé legyen igaza. Nem ezért Emiltettem azonban ezt a kérdést, hanem főképen azért, mert a mi tisztviselőink fizetése a szomszédos államokban lévő fizetésekhez arányitva, nagy diszparitásban van. Igaz ugyan, hogy a mostani kormány^zt másképen iparkodik kiegyenlíteni, de ntível egyik vagy másik téren azt látjuk, hogy az élet drágasága okvetlenül felfelé halad, bármilyen súlyos is legyen financiális állapotunk, mégis kénytelenek vagyunk a mélyen t. pénzügyminister urnák ezt a körülményt tekintetbevételre ajánlani, mert képtelenség lesz megmaradni ugyanazon a helyen, és valamit fog kelleni tenni financiális szempontból is, ( Ugy van ! Ugy van !) hogy equiparáltassék az élet, amely roppant súlyos és roppant nehéz, hogy ők magukat valamiképen a hullámok felett fentartani képesek legyenek. (Igás! ügy van! a baloldalon.) Van itt egy dolog, t. i. a hadinyereségadó tétele, amit, az igazat megvallva, nem értek. Ugy tapasztalom, mintha ezen a téren bizonyos rossz akusztika lenne, mintha nem méltóztatnék jól megérteni a t. pénzügyminister urnák, amit mi erről a kérdésről beszélünk. (Derültség.) A kormányelnök ur is hivatkozott az ő bemutatkozó beszédében arra, hogy a hadinyereségek megadóztatása terén hajlandó nagyon messze menni, a szerencsétlenség csak az, hogy nem ő a fináncminister, (Derültség.) mert hiszen tudjuk, hogy a volt kormányok vezetői" közül is többen hangoztatták ezt, a várt intézkedések azonban mégsem következtek be. Pedig jól méltóztatnak tudni az amerikai, az angol és legutóbb az olasz dolgokat, ós tisztában lehetünk mindannyian azzal, hogy ezek a nagy nyereségek sok tekintetben már nem is lesznek utolérhetők. (Igaz! Ugy van !) Az a kategória, mely a háború alatt ilyen módon gazdagodott meg, igyekszik menteni, ami menthető, és e tekintetben a jelen törvény is csak minimálisát foglal magában. Ugy látszik — ha nem tévedek — hogy tisztán csak azokra a vállalatokra vonatkozik, amelyek részvénytársasági alapon állanak, azokkal bibeló'dik, azokkal törődik, a privátüzemekkel, privátvállalatokkal és egyénekkel azonban egyáltalában nem. Látom azt is, hogy a mélyen tisztelt minister ur egy izben volt kegyes itt felhozni a szénbányákra vonatkozó intézkedések megalkotásának kérdését; és azután bizonyos urak közbeszóltak, nagyon hangosak voltak, és azt láttam, hogy méltóztatott elejteni ezt a dolgot. Később szó volt az italmérési dolgokról, az ezen a téren fennálló állapotok rendezéséről, a vonatkozó javaslat azonban még mindig csak a bizottsági tárgyalás előtt áll, jóllehet egyszer már