Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-85
426 A Nemzetgyűlés 85. ülése 1920, Még eddig minden kormányzatnak a bukását, a forradalmakat is úgyszólván az okozta, hogy abban az országban a bíróság nem állt a helyzet magaslatán, nem volt elég független sem anyagilag, sem erkölcsileg, sem hatalmilag. Szokásban van a francia forradalmat, az ancien régime bukását vonatkozásba hozni a XVIII. század bölcsészeivel, vonatkozásba hozni Voltaire-rel és Rousseau-val, hogy ezek idézték elő azt a nagy forradalmat, ezek tanai rombolták szét az ancien régime-t. Annak idején még szegény Marie Antoinette is ezen eszméknek hódolt. A francia főúri szalonokban mindenütt Rousseau-ról és Voltaire-ről volt szó, és ha kellett kultusza ezeknek az eszméknek, akkor ezt épen a főúri társaságokban lehetett megtalálni. (Zaj.) A francia köznép nem nagyon törődött ezekkel, nem igen olvasta ezeket a tudományos munkákat, épen azért Toequille, aki igen helyesen analizálja az ancien régime bukását és a forradalom lélektanát, arra vezeti vissza az ancien régime bukását, hogy Franciaországnak nem volt független birói kara, hogy Franciaországban, ahol akkor is még mindig »az állam én vagyok« elve érvényesült, egyszerűen a végrehajtó hatalom eszközeivé aljasittattak le a birák, rendkiviili törvényszékek működtek és ezekben a rendkivüli törvényszékekben nem volt meg az az erkölcsi erő, hogy ők objektíve Ítélkezzenek az állampolgárok javai, élete, szabadsága és becsülete kérdéseiben. Ezzel természetesen jogbizonytalanság keletkezett, mindenkinek az élete és a vagyona úgyszólván az önkénytől vált kockázottá, elkedvetlenedés következett be, mindenféle területen elkövetkezett egy ilyen általános elégedetlenség, mert hiszen, egy meg nem bizható birói kar uralma alatt az anyagi viszonyok is rendezetlenekké válnak, a termelés rendje is bizonytalan. Ennélfogva általános elszegényedés következett be s ez buktatta meg az ancien regime-t. Nem kellett semmi más, mint egy szikra, hogy a készen volt elégedetlenséget, amelyet a zülött viszonyok és nem a bölcsészeti tanok hoztak létre, egyszerűen lángra lobbantsák. Ugyanez a sorsa a Stuartoknak is, akik annak idején behódoltak az ő hatalomjogászaik tanainak, akik azt hirdették, hogy minden jog az államfő praerogativájában van, tehát a bíróságok az ítélkezés felett is az államfő rendelkezhetik. Az angol jogászvilágnak akkori leghíresebbje, Sandars, de a legeivetemedettje is, alkotta meg azt az elméletet, amelynek alapján azután a jogkobző bíróságok a törvényes bíróságok leplébe öltözve járták be az országot, kobozták el az emberek vagyonát, azokét, akik a hatalomnak nem tetszettek, hoztak kevésbé kedvező Ítéleteket azon polgárok szabadságkérdéseiben, akik a hatalomnak nem tetszettek. Természetesen a Stuartoknak is el kellett bukniok és pedig azért, mert nem volt egy független birói hatalom, amely a polgárok maévi augusztus hó 13-án, pénteken. gán- és közjogi érdekeit megoltalmazhatta volna. Megint bekövetkezett tehát egy disszolidaritás a társadalomban, mert amikor a társadalomban mindenkinek rossz dolga volt, mindenkinek a sorsa bizonytalan voltf akkor senkinek a polgárok közül nem volt többé érdeke az, hogy hatalmi rendszer fenmaradjon. Ilyenkor következik el az államok bukása, mert hiszen helyes politikai elv és kormányzati rendszer csak az lehet, amely az állam milliói között egy olyan szolidaritást hoz létre, amely valósággá, világossá teszi, hogy mindenkinek érdeke azt az államrendszert fentartani. Ezért van nagyon fontos szerepe a bíróságoknak e tekintetben. A bíróság intézménye az államnak, mintegy egészen önálló hatalmas ágazat a többiek, a törvényhozás és a végrehajtó hatalom mellett ép olyan fontos, és ahogy nem sajnáljuk az anyagi dotációját a végrehajtó hatalomnak, ahogy nem sajnáljuk az anyagi dotációját a törvényhozó hatalomnak, akkor nem tudom belátni, hogy miért sajnáljuk az ezekhez képest épen olyan fontos, sőt a törvényhozás után közvetlenül következő hatalmi ágazattól, amely talán a tized- vagy huszadrészét sem kapja meg annak, amit a többi kormányzati ágak. Az összességet értem, a bruttó-kiadást. Pedig ez a bíróság nem improduktiv foglalkozás abban a tekintetben sem, hogy vájjon hasznot hajt-e az államnak vagy nem. Hiszen a bélyegilletékekben az ellenérték az állam részére megfizettetik azért, hogy az a biró ideget, vért, életet áldoz azért, hogy az ő funkcióját elláthassa s ezt az ellenértéket az állam a jogkereső felektől meg is kapja a rengeteg bélyegköltségben, tehát az a bíróság úgyszólván önmagát eltartaná, s igy teljesen lehetetlenség, hogy most a birói munkából eredő jövedelmek más kormányzati ágakban használtassanak fel. Ha történelmünknek pár lapját visszaforgatjuk, olyan fényes epizódjait találjuk az igazságszolgáltatás történelmének, amelyek joggal nemcsak büszkeséggel tölthetnek el bennünket, hanem egyúttal figyelmeztet is mindegyik arra, hogy milyen fontos és hatalmas szerepet tölt be a bíróság az országban. Méltóztassanak csak visszagondolni a darabont-időkre, mikor egy törvénytelen hatalomnak a visszaéléseit láttuk mindenütt, lépten-nyomon, amikor az a törvénytelen hatalom vádakat emeltetett hazafiak ellen, akik a törvénytelen hatalommal szembekerültek, és akkor az a magyar bíróság volt az, amely ezeket az állampolgárokat, akik az alkotmányvédelemben tűntek ki és helyezkedtek szembe a törvénytelen hatalommal, megmentette attól, hogy hatóság elleni erőszak bűntette miatt a börtön fenekére kerüljenek. Amikor látta a törvénytelen hatalom, hogy ez a magyar bíróságoknak ellenállásán, objektivitásán, azon, hogy egyetlen egy elvet, a »lex imper at« elvét tartják szem előtt, meghiúsul :
