Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-84
A Nemzetgyűlés 84. ülése 1920, év Es még egyet, t. Nemzetgyűlés ! A birói kar nem feledkezett meg arról, hogy mivel tartozik önmagának, a becsületének, a hazájának, hogy amikor odaáll és dolgozik szenvedve, izzadva nyomorogva, akkor bekövétkezhetik egy pillanat, amikor az éhség elfátyolozva szemét és azt a felséges ragyogó napot, az igazságot nem látja, és bekövetkezik a napfogyatkozás, amikor a biró nem látja meg az igazságot, mert nem tudja meglátni, mert éhezik. Ha akkor azután elszédül és azt mondja, vagy nem mond semmit, hanem egyszerűen illegitim hasznot biztosit magának, akkor megrendül a jogrend alapja és vége van az igazságszolgáltatásnak, vége van mindennek, mert ebben az országban is, mint mindenütt, az igazság a talpköve mindennek és ha az igazságot kereső, kutató, szolgáltató biró nem találja meg a maga elhelyezkedését, vagy azt teszi, hogy becstelen lesz, amire eddig nem volt eset, vagy pedig levonja a szomorú konzekvenciákat és otthagyja összetört lélekkel, teljesen meghasonolva önmagával az ő szent hivatását, az igazságszolgáltatást, hogy ebből azután mi lesz, annak megvizsgálását én önökre bizom. Méltóztassék csak visszaemlékezni, hogy amikor a proletárdiktatúra megkezdte a maga munkáját, kiben látta legfőbb veszedelmét ? A birói karban, amelytől féltette a maga gazságait és a birákat vagy kiüldözte, vagy más állásban helyezte el, de hogy ott legyen, azt nem tűrte, s a független magyar bíróságon keresztülvágott, azt megbénította, mert érezte, hogy a jogrend a bíróságokhoz, a biróságokban, a biróságokkal van lekötve, azokban személyesitődik meg a jog. Ha a proletárdiktatúra olyan bölcsen meg tudta találni ezt az Achilles-sarkát az erkölcsi társadalomnak és a birót puskázta le legelőször, ez a Nemzetgyűlés kell hogy legyen olyan bölcs, hogy belássa, hogy neki elsőrendű kötelessége, hogy a jogrendet kiépitse, független biróságnak intézményes módon való megteremtésével, az anyagi garanciák megadásával. A birói kar teljesen összetörve, lerongyolva, a koldusbotot szorongatva, az igazság napját keresve itt áll most önök előtt és kér önöktől igazságot az igazságért, kéri önöket, hogy adják meg neki azt, ami az anyagi megélhetést lehetővé teszi. Nem csak azért, mert anyagit kér, hanem azért adják meg neki azt, hogy azt az ő felséges napját ne lássa ködön keresztül, az éhség nyomorúságán keresztül, hanem hogy lássa azt az igazság napját, amely leszüremkedik a felhők közül, amely megteremti a jogot, a jogrendet, a becsületet, a tekintélyt, az igazságot. Méltóztassék ezt látni és bölHitelesitették : Szent-Imrey Ákos s. h. naplóbirálő-b i augusztus hó 12-én, csütörtökön. 409 csen intézkedni, hogy az a biró független legyen lélekben, erkölcsben, anyagiakban, megélhetésben, mert amig ez részére megadva nincs, addig az a biró összedőlhet, de annak a birónak összedőlnie nem szabad, (Ugy van ! Ugy van !) mert akkor megrendül minden és ennek az országnak szüksége van most arra, hogy amikor ma a jogrendet ki akarjuk jegecesiteni, össze akarjuk forrasztani és ezt a nemzetet ki akarjuk vezetni ezekből a katasztrofális megrendülésekből, akkor a jogrendet teremtsük meg a független magyar biróság megfelelő piedesztáljára'való állitásával. Én a törvényjavaslatot, mint amely ezt szolgálja, bár sok kívánni valót hagy maga után, az általános vita alapjául és a részletes vita alapjául is a részemről majd beadandó módositásokkal elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök : Szólásra következik ? Bródy Ernő jegyző: Koszó István! Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat 5 hogy a házszabályok 212. §-a alapján az idő előrehaladottságára való tekintettel joga van beszédének a legközelebbi ülésre való halasztását kérni. Koszó István: T. Nemzetgyűlés ! Tisztelettel kérem, méltóztassék engedélyt adni arra, hogy beszédemet holnap mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: A'Ház az engedélyt megadja. Javaslatot teszek most a legközelebbi ülés idejére és napirendjére vonatkozólag. (Halljuk ! Halljuk !) Javaslom, hogy a Nemzetgyűlés legközelebbi ülését holnap, pénteken, f. hó 13-án d. e. 10 órakor tartsa s annak napirendje legyen : 1. a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése ; 2. őrgróf Pallavicini György képviselő indítványának indokolása a nemzetgyűlési képviselők összeférhetlenségének szabályozásáról alkotandó törvény tárgyában ; - 3. a királyi itélőbirák és ügyészek illetményeiről szóló igazságügyministeri törvényjavaslat tárgyalása. 4. az egyes külállamokkal való kereskedelmi- és forgalmi viszonyaink ideiglenes rendezéséről a külügymimster javaslata ; 5. a vámokra vonatkozó ideiglenes rendelkezésekről a kereskedelemügyi minister javaslata ; és végül 6. a több egyenesadóra és a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről a pénzügyminister javaslatának tárgyalása. (Helyeslés.) Méltóztatnak ezen napirendi inditvánixunat elfogadni ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki és az ülést berekesztem. (Az ülés végződött d. u. 1 óra 55 perckor.) Sziráki Pál $. k. ígi tagok. •ÍZETGYÜLESI NAPLÓ. 19'.2Ü—19'21. —- IV. KÖTET. 52