Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-83
A Nemzetgyűlés 83. ülése 1920, előteremtését biztosit]a. A 14, § szerint a kultuszministeriiimban külön testnevelési ügyosztályt kell felállítani. Végül a 15. § az országos testnevelési tanács újjászervezéséről intézkedik. Mint méltóztatnak látni, ez a törvénytervezet csak a nagy alapelveket fekteti le, amelyekre egy egységes testnevelési rendszert lehet és kell is majd felépíteni. Ettől a törvénytervezettől, amely a testnevelési reform alapvető intézkedéseit kívánja becikkelyezni, távol áll minden osztályérdek, minden önérdek, mert minden betűjét, minden szavát, minden sorát és minden mondatát a tiszta, önzetlen, hazafias lelkesedés sugallta. (Helyeslés.) A törvényjavaslat végrehajtásánál a kormány lesz hivatva arra, hogy a kérdés nagy horderejére rá- * mutasson, azonban én, akinek szerencsém van ismerni a ministerelnök urnák, a kultuszminister urnák és a honvédelmi minister urnák ez irányú felfogását, azt hiszem, hogy nem kell őket e kérdésben ujabb érvekkel meggyőznöm. örömmel állapítom meg azt is, hogy a t. Nemzetgyűlésnek nincs egy tagja sem, aki e kérdés jelentőségét kétségbe vonná. (Igaz ! Ugy van !) A haza érdeke, a nemzeti becsület követeli meg tehát, t. Nemzetgyűlés, hogy ezt a javaslatot, amelyet a szaki ér fiakkal e célból folytatott beható eszmecserék, eredményeként voltam bátor előterjeszteni, a Nemzetgyűlés illetékes bizottságai — nevezetesen közoktatásügyi és pénzügyi bizottsága — utján sürgős tárgyalás alá vegye. Nekem szinte pirulnom kell, amikor az előttem fekvő osztrák kormányjavaslatra tekintek. Szégyenkeznem kell. t. Nemzetgyűlés, hogy bennünket e téren még a nálunk jóval hátrább álló nemzetek is megelőztek. Megelőzött mindenki, s mialatt bennünket a turáni átok sújtott, a körülöttünk élő nemzetek mind szervezkedtek. _És mi tűrtük, hogy mások megelőzzenek, hogy mások megtegyenek mindent a maguk hazája érdekében és csak mi nem tudtuk, vagy nem akartuk értékeim eddig eléggé a nemzetvédelmi, fajerősitő tevékenység eszközeinek rendkívüli fontosságát. De ebben az utolsó órában, abban a tudatban, hogy félakarat egész bukást jelent, s abban a reményben, hogy a múlt mulasztásait gyors intézkedéssel ez a Nemzetgyűlés még pótolni képes lesz, mint nemzetgyűlési képviselő és a cselekvő politika hive, eleget akartam tenni hazám iránt tartozó kötelességemnek, — most pedig a Nemzetgyűlésen a sor, hogy e kérdésben határozzon. De a magyar nemzet becsülete biztosíték arra, hogy e határozat elutasító nem lehet. (Lelkes éljenzés és taps.) Elnök : A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! Azt a- célt, amelyet a javaslat intendál, a legmesszebbmenő mértékben helyesli ma, azt hiszem, kivétel nélkül minden magyar ember. (Ugy van !) Valamennyien tudjuk, hogy a nemzet erőforrásait fokozni, gyarapítani évi augusztus hó 11-én, szerdán. 363 kell és minden úton-módon arra kell igyekezni, hogy ezek az erőforrások a maguk tisztaságában megmaradjanak. Nagyobb erőforrásunk nekünk nincs, mint maga a fizikai egészség, amely a legtöbbször támogatója, kísérője és biztositéka az erkölcsi egészségnek is. Természetes dolog, hogy mindnyájan arra törekszünk, hogy egy sportifjuságot neveljünk magunknak, amelynél a magasröptű gondolkozást támogassa és kiegészítse a biztos szem, az erős kar, az izmos láb, a széles tüdő, egy szóval az a fizikai egészség, amely nélkül az erkölcsi erő érvényesülni akárhányszor nem tud. Amikor tehát sportról és tornáról beszélünk, azt hiszem, Magyarországon senki nem lehet, aki ezt szükségesebbnek, hasznosabbnak tartaná, mint a Nemzetgyűlés összessége. Mindazt, amit anyagi helyzetünk megenged, mindazt, amit a Nemzetgyűlés mostam feladatai megengednek, el kell követni, hogy a testnevelést olyan irányba tereljük, amely megfelel annak a nagy célnak, amely a magyar ifjúság előtt áll. A magam részéről nemcsak nyilatkozatokban, de tettekkel is megmutattam már, hogy az ifjúság sportszerű nevelésére minden áldozatot hajlandó vagyok meghozni és minden intézkedéshez hozzájárulok, amely ma a magyar állam jelenlegi viszonyai között keresztülvihető. Én azt hiszem, még lesz módomban tettekkel bizonyítani, hogy ez a gondolat nálam nem terméketlen és hogy az az érzés, amellyel én a magyar ifjúság iránt viseltetem, egyáltalán nem akar a szavaknál megmaradni. A javaslatot azonban most, ugy ahogy van, nem tartom elfogadhatónak és nem tartom tárgyaihatónak. Nem pedig azért, mert a javaslat összefügg olyan kérdésekkel, amelyekkel eddig nem is próbálták meg összhangzásba hozni. így összefügg a pedagógiai kérdésekkel. Hogy egyebet ne említsek, a javaslat 4. §-ában azt mondja, hogy a tornára legalább hetenként négy órát kell szentelni, azontúl pedig egy játékdélutánt. Méltóztassanak ezt most nyolc osztállyal megszorozni : az hetenként 32 óra torna. Ez mindenekelőtt legalább is azt involválná, hogy két tornatanárt, ha nem hármat kellene azonnal alkalmazni minden gimnáziumhoz, mert hiszen egy tornatanár képtelen ennyi órát ellátni. Másrészt a földrajztanításra és a történelemtanításra is nagyobb súlyt kívánunk most helyezni, mint ahogy helyeztek eddig. Ez szintén azt követeli, hogy valahol a tanóraszaporitásnak helyet szorítsunk. Ezeket a kérdéseket a pedagógusokkal és általában azokkal, akik a közoktatásügyet intézik, előzetesen meg kell tárgyaim, mert mielőtt velük megegyezésre nem jutunk, a tornaórák számát sem lehet olyan dimenzióban beállítani a tanrendbe, mint ahogy azt a javaslat involválja. Érzi ezt maga a javaslat is, mert rögtön jelzi, hogy ennek alapján az összes tanrendeket azonnal meg kell változtatni az egész vonalon. Ez végtére mégsem olyan könnyű dolog, hogy incidentaliter el lehetne intézni, mert ez igen hosszadalmas, 4ő' r
