Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-81

314 A Nemzetgyűlés 81. ülése 1920. évi augusztus hó 9-én, hétjön. véreskezű barátaik idejöjjenek, ne várják, hanem induljanak és vigyék magukkal a saját kezükkel ácsolt bitót is, mert lehet, hogy rövidesen arra nekik szükségük leend. Mert itt nincsen számukra hely. Munkások, Testvérek ! Ezt a darab földet, ha kell, vérünkkel is meg fogjuk védelmezni. « (Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Nem akarom felszólalásommal a háborgó" tengert ok nélkül felkavarni, inkább az ok nélkül felkorbácsolt hullámokat akartam lecsendesíteni és elégtételt akartam adni a magyar köztisztviselőknek és Budapest főváros lakossága legnagyobb részének. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök; Szálasra következik? Bródy Ernő jegyző : Vasadi Balogh György ! Vasadi Balogh György: T. Nemzetgyűlés! (Malljuh!) Ugy látszik, a vita kissé hosszabbra húzódik és emiatt már pénteken és szombaton hangok is hallatszottak, mégis ugy érzem ebben a dologban nemcsak a pártkérdés dönt, hanem dönt a lelkiismereti kérdés is, amennyiben azt, aminek jóságáról vagy rosszaságáról meg vagyunk Győződve, el kell is mondani. Azt hiszem a gabonarendelet kérdésének kezelésénél nem ott történt a hiba, amint épen egyik képviselőtársam Emiltette, hogy a tiszántúli korteskedések alkalmával nagyon olcsó gabonát ígértek, hanem azzal- kezdődött, hogy akkor, amikor a gabona még kalászba volt, amikor igazán még számítást sem lehetett tenni, már akkor beharangoztuk, hogy micsoda nagyszerű termésünk lesz, s hogy a gabonát szabadforgalom tárgyává tesszük és most ezeknek a híreszteléseknek az ódiuma határozottan a kormányra és a Nemzetgyűlésre is nehezedik, épen ezért most ennek a rendeletnek kapcsán mindenütt elégületlenség keletkezett, ott is, ahol termelnek, ott is, ahol fogyasztanak. Ebben a kérdésben olyan törvényt, olyan rendeletet hozni, amely mindenkit kielégítsen, természetesen lehetetlen. Sőt majdnem mindig ugy van, hogy a törvény, a rendelet mindenkinek az érdekét sérti, tehát mindenki elégedetlen is vele. (Ugy van! a baloldalon.) A kormánynak és a Nemzetgyűlésnek azonban nem is lehet a célja az, hogy jobbra-balra, előre-hátra azt keresse, azt nézze, hogy népszerü-e amit tesz, hanem tisztán csak egy szempontból: hogy a közérdeket minden irányban megóvja-e s a lehetőségekhez képest kedvező helyzetbe juttatja az a rendelet, amelyet kiadni és végrehajtani akar. Ha a kormány és a Nemzetgyűlés arról van megGyőződve, hogy az a rendelet, amelyet kiadott, ezeknek a szempontoknak megfelel ; ha arról van megGyőződve, hogy ezt semmi körülmények között kedvezőbben megoldani sem jobbra, sem balra nem lehet : akkor szerintem a kormány és a Nemzetgyűlésnek is első és legfontosabb álláspontja az kell hogy legyen, hogy még vitát se indíthassanak; mert mihelyt maga bevallja, hogy nem tartja jónak, abban a pillanatban az a rendelet nem is hajtható végre. így tehát ez I a rendelet, mivel már az a kétség merül fel, hogy nem felel meg a kívánságoknak, ebben a formájában meg sem maradhat, és épen ezért jogosan, helyesen kritika tárgyává is kell tenni. Annyival inkább kell ezt alapos kritika tárgyává tenni, mert hiszen, ha beismerjük, hogy hibáztunk, nem toldozással-foldozással, hanem alapos * munkával kell javítani, mert itt igazán áll Deák Ferencnek hires mondása, hogy aki a mellényét rosszul gombolta be, annak újra ki kell azt gombolnia, hogy rendesen gombolhassa be. És itt feltétlenül rá kell mutatnom arra, amit többen kifogásoltak is, hogy nincs arányban a termelőnek adott ár avval a költséggel, amibe az összegyűjtés került. A közélelmezési minister ur a pártórtekezleten is s itt a parlamentben is felolvasta azokat az egyes kiadási tételeket, melyek a gabonát annyira megdrágítják. Ezzel a kimutatással kapcsolatban csak egypár tételnél vagyok bátor felhívni a figyelmet arra, hogy azok a kiadások — szerintem — nagyon is lehettek volna kisebbre megállapítva és általánosságban az összes kiadások legalább is a felére volnának redukálhatok azáltal, amiről egy alkalommal már interpelláltam is, hogy a vidéki ellátatlanok gabonarészét nem szállítják el öt-hat helyre, azután megőrlik és visszaszállítják, mert hiszen ez óriási személyzetet, költséget, vasúti kiadást jelent és azonkívül épen az őszi kampányban, amikor a legnagyobb szükség van a vasúti kocsiparkra, amikor szállítani kellene a tüzelőanyagokat, cukorrépát és mindent akkor ezeket a kocsikat lefoglalják a gabonára és nem tudunk másra vagont kapni. Van itt egy tétel, amelyet különösen fel akarok említeni, ez az, hogy a bankok által adott pénznek kamata félévenként 500 koronánál 18 korona, vagyis 7'2 százalék. Nem tudom, vájjon a kormány érdeklődött-e többfelé, hogy árajánlatot tegyenek ebben a tekintetbén a bankok vagy pénzcsoportok, de azt tudom, hogy ma olyan pénzbőség van, hogy vidéken a legtöbb takarékpénztárnál sokan fizetni kötelesek azért, hogy a pénzét megőrizzék, nemhogy kamatot adnának. Viszont azt is tudom, hogy a pénzbőség következtében magányosok is kapnak 3'5 százalókra kölcsönt ott, ahol kevésbé van olyan abszolút biztonság, mint az a búza, amelyet az állam összegyűjt, amely tehát nem járhat veszteséggel a kormányra nézve. Azt is bátor vagyok felemlíteni, hogy az a 7'2 százalék 'már azért is nagyon sok, mert a banknak is bizonyos- altruista irányzatot kell mutatnia. Hiszon a banknak alkalmazottai épugy, mint a közalkalmazottak az szintén az olcsó gabonából fogják kapni az ellátást. Az előnyökből tehát részesülni akar a bank, a terhekből pedig nem akarja kivenni a részét? Én nem akarom azt a nagyon is erős kifejezést használni, hogy amint meg tudja mutatni a kormány az erős kezét a termelővel szemben, hogy olcsón adja