Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-79
252 A Nemzetgyűlés 79. ülése 1920. évi augusztus hó 6-án, pénteken. tanának a saját államukkal szemben s igy kötelességünk, hogy itt is annyira redukáljuk a fejadagot, amennyire csak lehet. Mi akkor ezt elfogadtuk magyarázatul, még pedig a tisztviselők, a vasutasok bőrére. Mert hiszen amennyi meg volt állapítva, azt maximális áron kiadták ugyan az alkalmazottaknak, azonban a végeredmény az volt, hogy az alkalmazottaknak éveken keresztül mindig rá kellett fizetniök; vagy saját vagyonukból, vagy pedig más utón, néha illegitim utón is kellett megszerezniük azt az összeget, amely családjuk fentartására szükséges volt. Ez a szemfényvesztés — hogy ugy mondjam — helyes vagy alkalmas volt addig, amig Ausztriával közösségben élve, elfogadhattuk az akkori kormányzat ilyen suba alatti magyarázatát; de ma, mikor magunk élünk, mikor önállóak vagyunk, amikor nyilt kártyával játszva kell a nép elé mennünk és meg kell mondanunk, hogy 4 kilogrammos fejadagból nem lehet megélni az országban, ma ilyen szemfényvesztéssel játszani nem lehet. Egy tényre hivatkozom. Az államvasutaknál fűtők vannak. Egy fűtő a budapesti keleti pályaudvartól Brück-Királyhidáig 12 tonna szenet hány be a gépbe. Szeretném látni azt az embert Magyarországon, akár kormányférfi, akárki az, aki 4 kilogrammos havi fejadag mellett egy utón 12 tonna szenet be tud hányni. De más most az ellátás is. Azelőtt ugyanis, amikor szabad volt a gabonaforgalom, amikor mindenki megvásárolhatta a greizlerosnál azt a lisztmennyiséget, amennyi neki kellett, az ellátás is más volt, mert az a fűtő, a mozdonyvezető, vagy a vonatkisérő betett a táskájába egy serpenyő pörköltet, azt megmelegítette és megette- Akkor kevesebb kenyér kell annak az embernek, aki dolgozik, ha húst ehetik és egy kis bort ihatik, mint ha kizárólag kenyérre van utalva. Folyik a lázongás az országban a búza ára, a fejadagok megállapítása, a bevásárlás körül. Milyen utón vásárolják be azok a szegény emberek az ő búzamennyiségüket, amelyért 500 koronát sem tudnak adni? Én azt hiszem, itt egy harmadik játssza a főszerepet. Legalább az én szerény véleményem az, hogy sem a termelő, sem a fogyasztó nem az, aki — nem tudom — ezt a veszedelmet az ország nyakára zuditja, hanem van egy harmadik személy, aki közrejátszik, oda áll, dacára annak, hogy mindig tiltakoztunk ellene, a termelő és a fogyasztó közé s ez a harmadik személy játssza a főszerepet. Mégis megtörténik az, a t. túloldalról Szabó József igen t. képviselőtársam ugy beszél át erre az oldalra, mintha egyenesen mi volnánk az okai annak, hogy az ország közellátását ezen a téren biztosítani nem lehet. (Felkiáltások jobb felöl: Demagógia!) Túloldalnak nevez bennünket a t. képviselőtársam, holott meg vagyok arról Győződve, hogy Magyarországon minden becsületes ember, akár termelő, akár fogyasztó, mást nem akarhat, mint a belső rend biztosítását. A belső rend biztosítása pedig éhes, korgó gyomorral lehetetlenség. Tehát, amint mondtam, az ellenséget nem itt, nem a fogyasztónál és a termelőnél kell keresni, hanem az ellenség ismét a tőke. A tőke az, amely közénk áll s egy olyan horribilis hasznot akar zsebrevágni, amelyet nem lehet megengedni, hogy zsebrevágjon valaki ebben az országban. Fel akarják emelni a liszt árát oly összegre, amelyet a fogyasztó nem bir megfizetni, a termelő viszont a termelési értéket alig kapja meg a terményéért. (Egy hang jobbfelöl : Nem is kapja meg!) Eddig azt hallottuk, hogy kénytelen vagyunk mindenre az országban, mert nincs pénz. Nem tudjuk bevásárolni és a fogyasztónak odaadni azt a mennyiséget, amelyre neki szüksége van, nem tudjuk ezt neki biztosítani. Most mit látunk? Azt, hogy van pénz, hogy csak jövedelmet kell adni bizonyos köröknek s akkor szerezhető pénz és bevásárolható a szükséges búzamennyiség az országban. Ez tűrhetetlen állapot, mert nemcsak a termelőnek és fogyasztónak kell az ország érdekében áldozatot hoznia, hanem áldozatot kell hoznia mindenkinek e hazában ebben a nehéz helyzetben ; áldozatot kell hoznia a tőkének is és nem szabad megengedni, hogy jogosulatlan hasznot vágjon zsebre bárki is az országban. (Egy hang jobbfelöl : Az egész háború alatt azt tették.) Engem részben az bántott, hogy feljöttek vidékről hozzám és fordultak hozzám különösen a vasutasok köréből, de a választókerületemből is a szegények, panaszkodva amiatt, hogy nem tudnak megélni. Mert ebben az országban nemcsak azok vannak, akik fixfizetésből nyomorognak, hanem vannak hadiözvegyek és hadiárvák is, akik a kenyerüket nem tudják megkeresni, Tehát nemcsak a tisztviselőtársadalom az, amely nyomorog, amely teljesen tönkrement már, hanem van ebben az országban még egy igen tekintélyes rész : a falu szegényei, akiknek a családfőjét bevonultatták katonának s az be is vonult még az aratás előtt, pedig a kepéből akarta a családja fentartásához szükséges összeget megszerezni, azonban itt kellett hagyni a kepét, elment katonának, itt hagyva öt-hat tagú családját. S ba most hazajön ősszel, mit fog akkor enni az egész télen, miből szerzi be nem az 500, de — mondjuk — a 100 koronás búzát vagy lisztet is? Attól féltem, hogy nincs pénz az összeszedésre és a buzanemüek biztosítására. De hiszen — amint látszik — van pénz, mert csak 18 koronát kell leadni métermázsánként a búzáért, akkor azokban a pénzkörökben, azokban a bankokban, melyeknek Wertheim-kasszájában ott van a pénz, megnyílik a Wertheim-kassza ajtaja és 18 koronáért hajlandók áldozatot hozni,
