Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-78

248 A Nemzetgyűlés 78. ülése 192,0. évi augusztus hó 5-én, csütörtökön. a keresztény szervezkedések vezető íérfiainak napról-napra Magvarországba való látogatásából. És itt van a legnagyobb baj, t. Nemzetgyűlés, • itt van az entente politikájának legnagyobb hibája, amelyről, sajnos, nem hittük, hogy oly hamar bebizonyosodjék, hogy mennyire képtelen, menynyire rossz. Egy ezer esztendő óta kompakt egységes, természeti határokkal körülzárt országot feloszt olyan államok kedvéért, amelyek államiságukról, államalkotó képességükről soha a történelem folyamán semmi néven nevezendő bizonyítékot nem szolgáltattak. Ha önálló államok voltak, a legkisebb veszély, a legkisebb erő fellépésére abban a pillanatban elveszítették önállóságukat és — hogy modern szóval éljek — akármilyen volt rájuk nézve a konjunktúra, képtelenek voltak önálló állami életet élni. Nem kell ezt bővebben magyaráznom, méltóztassék megnézni Csehország, Románia és Szerbia példáját és mindenki előtt világos lesz, hogy ez igy van. Mi tehát természetes határainktól, minden néven nevezendő erőforrásunktól megfosztva képtelenek vagyunk ebben az állapotban szembefordulni azzal a bolseviki haderővel és azzal a vörös Oroszországgal, amelynek megálljt mondani csak a Kárpátokban tudnánk. (Igaz f Ugy van !) És ha nézzük tovább, mit csinál az az entente, amelynek borzalmas politikájáról csak most bizonyosodott be, hogy mennyire szerencsétlen, azt fogjuk látni, hogy ma sem csinál semmit, sőt bűnös könnyelműséggel tárgyalásokba bocsátkozik Oroszországgal azért, hogy megkapják ezek az államok, Franciaország és Anglia, követeléseiknek kamatját, nem gondolva arra, hogy ezek a kamatok is el fognak veszni a kultúrával, mindennel együtt abban a pillanatban, mihelyt Leninéknek és Trockijéknak az a terve, amelyről azt hiszik, hogy megvalósulás előtt áll, sikerülni fog. Lehetetlen dolognak vélem, hogy ez tovább is igy mehessen, hogy összetett kézzel nézzük, miként jönnek be ezek a csapatok és miként keletkezik egymás hegyén-hátán a rémhírek egész tömege. Az egyik szerint Magyarország régi határát már átlépték, a másik szerint körül vagyunk ölelve, a harmadik szerint, amelyre Vass József t. képviselő társam is rámutatott, bent is forrong minden, gyűlések tartatnak és a destrukciónak a szarva erősen megnövekedett, hangja erősen megacélosodott. Képtelenségnek tartom, hogy ily körülmények között ne csináljunk valamit. Azt látjuk, hogy az entente nem csinál semmit, azt látjuk, hogy soha még a világon tekintély annyira le nem járta magát, mint a mélyen t. entente tekintélye, amelyről azt hittük, amelyről ők maguk is azt hitték, hogy valami érckolosszus, és kisül, hogy nem egyéb egy tökéletesen megszerkesztett hóembernél. (Igaz! Ugy van!) Most méltóztassanak megengedni, hogy ezeknek a híreszteléseknek egy másik terére térjek, nevezetesen arra, amely azt mondja, hogy a mi külpolitikánk uj orientáció felé vergál és ez az orientáció egy győztes nagyhatalommal való barátkozás volna. Ezekben az időkben azoknak a győztes nagyhatalmaknak barátkozását keresni és azoknak palástja alá bújni, amelyek valami hatalmat csak ugy tudnak produkálni, ha a Balkánállamok rabló vágyait kielégítik és azoknak sisera hadát küldik előtérbe, nem tartom szerencsésnek. Egyáltalában nem tartom szerencsésnek, hogy mi bármi néven nevezendő orientálódást megcsináljunk ma. Egyetlen legyőzött állam sem orientálódott még, mert hiszen a természetes orientálódás azzal a lelketlenséggel szemben, ahogyan eljártak a győztes államok a legyőzött államokkal egy nem várt győzelem hatása alatt, a legyőzött államok barátkozása lehetne. (Helyeslés.) Mert attól a Franciaországtól, amely a legszükkeblübben, a legbrüszkebben viselkedett minden néven nevezendő fájdalmunkkal szemben, amely nem akart bennünket megérteni, attól a Franciaországtól én sohasem várok barátságot, legfeljebb álbarátságot. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Hogy a történelem folyamán sem volt soha szerencsés ez a politika, bizonyítja Rákóczi ideje és bizonyítják azok a szabadságharcok, amelyek Franciaországra akarták bazirozni politikájukat és amelyek mindenkor rosszul jártak. A másik dolog, ami ma aktuálissá teszi a kérdést, az, hogy nincs is vele közvetlen határunk, ha tehát jön ez a beözönlés, vagy a helyzetnek bármi néven nevezendő rosszabbodása— külpolitikai téren értem, mert belpolitikai téren képtelenségnek tartom, hogy innen felfelé törő erők csinálnák meg ebben az országban a bolsevizmust — mondom, ha a helyzet külső hatások alatt rosszabbodnék, mit tudunk mi nyerni attól az ententetól, mit tudunk mi nyerni attól a Franciaországtól, melynek a saját maga által kreált állam, Csehország tiltja meg, hogy katonát vigyen keresztül az ő országán. A magyar közvélemény feleletet vár a kormánytól arra, hogy ebben a borzasztó szituációban igazán őszintén, tehetségesen nézi-e az eseményeket. Mert ne feledjük el, hogy az a külügyminister, aki ma feladatának magaslatán áll és aki józan politika terére viszi ezt a nemzetet, Magyarországnak harmadik megalapítója lesz, amennyiben pedig botlik, amennyiben délibábok után fut, amennyiben hibás politikát csinál, ő lesz Magyarország sírásója. En feltételezem, hogy a magyar kormány feltétlenül látja a bekövetkezendő, esetleg bekövetkezhető eseményeket is. Feltételezem, hogy azoknak, akiknek a látóköre ebben az országban a legmagasabb kell hogy legyen, minden Tiéven nevezendő eshetőségre megvan a tervük, azok minden néven nevezendő eshetőséggel számolnak és minden gondolatuk és tervük csak az, hogy ezt az országot végre megmentsék ugy a belső, mint a külső veszedelemtől. De ma a nagyközönség nem tudja ezt, maguk a lapok mai terjedelmük mellett nem képesek tájékoztatni az olvasó, közönséget, amiben pedig tájékoztatják, az csak rossz vért szül, hogy ugy mondj am, csak erősiti azt a borzasztó pesszimizmust, azt a hátborzongást, mely mind jobban erőt vesz a lelkeken. Épen ezért tisztelettel vagyok bátor a miriisterelnök úrhoz, úgyis