Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-75

A Nemzetgyűlés 75. ülése 1920. évi augusztus hó 2-án, hétfőn. 171 Szünetet leérünk!) Kérem, megállapodás Tolt épen, hogy a tárgyalásokat ne hátráltassuk, hogy szünet nem lesz, és az ülések pontban 10 órakor kezdődnek. Azok a képviselő urak, akik fáradtak, kimehetnek kissé üdülni. Budaváry László; Mélyen t. Nemzetgyűlés! Csak nagyon rövid időre fogom igénybe Tenni a t. Nemzetgyűlés szives türelmét, amennyiben ez az indítvány önmagáért beszél. Inditványom benyújtására tulajdonképen az késztetett, mert ugy a kormányjelentésekből, mint a lapok hasábjairól, mint pedig azon magyar testvéreink előadásából, akik hazaérkeztek messze idegenből, hadifogságból, megGyőződtünk arról, hogy a mi szegény hadifoglyaink helyzete odakünn, messze Szibériában és a világ más részeiben is tarthatatlan és könnyekre fakasztó. Mindnyájan jól tudjuk, hogy ezek a mi hőseink annak idején, 1914-ben és a későbbi időpontokban is, telve a legnagyobb hazafisággal, honszerelemmel, telve a legnagyobb lelkesedéssel, telve azzal a régi közmondásos magyar bátorsággal, önfeláldozással, amellyel elindultak a harcterekre, valósággal bámulatba, csodálatba ejtették az egész világot. Akkoriban senki sem tudta, nem gondolta azt, hogy ez a világháború olyan hosszú ideig fog tartani. Nem gondoltunk arra sem, hogy azóta annyi megrázkódtatáson fog keresztüímenni a magyar nemzet. Nem gondoltunk arra sem, hogy azok a szegény hadifoglyaink, akik hazájukért teljesített nehéz fegyveres szolgálatuk közben az ellenség fogságába jutottak, olyan hosszú időn át lesznek kénytelenek eltűrni a messze idegen mostoha bánásmódját. Nem tudta senki, hogy ezek a hadifoglyok kénytelenek lesznek elviselni mindazt a nyomorúságot, mindazt a szenvedést, eltűrni az embertelen bánásmódnak leírhatatlan fokát, amelyben odakünn részük van. Most azonban erről megGyőződtünk. Hallottunk itt ministerelnöki jelentéseket, hallottuk a honvédelmi minister ur jelentését, — ugy a mostaniét, mint az elődjéét, — és ebből szomorú képet alkothattunk magunknak arról az állapotról, amelyben a mi hadifogoly-testvéreink sínylődnek. De ezt tulajdonképen élőszóval leirni nem is lehet. Ezt csak elképzelni lehet, ha belegondoljuk magunkat abba a helyzetbe, amelyben ők ott messze, tőlünk távol élnek; ha elgondoljuk azt a lelki tusakodást, amellyel nap-nap mellett, éjszakákon keresztül vívódnak, amikor eszükbe jut az, hogy ők hat esztendőn keresztül még csak hirt sem hallottak magyar hazájukról, az ő családjukról, nem tudják azt sem, hogy mi történt itt azóta, még azt sem tudják, hogy hazánkat azóta ádáz ellenségeink hatfelé szaggatták, nem tudnak semmiről, és el sem tudják képzelni azt, hogy milyen körülmények várakoznak reájuk idehaza, hogyha majd megszabadulnak nehéz fogságukból. Szabó Gy. János: Mi sem tudunk róluk. Budaváry László : Az egész magyar nemzetnek és különösképen azoknak, akiknek a hozzátartozóik ott künn messze hadifogságban sínylődnek, leghőbb kívánsága, hogy a magyar nemzet végre nyújtsa hi segitő jobbját a mi hadifoglyaink hazahozatala érdekében. Hallottunk összehangzó Ígéreteket. Valamennyi ministerelnök ur az ő székfoglalójában mindig kijelentette, hogy a hadifoglyokat pedig haza fogjuk szállítani. Nem tudom, hogy mennyi hadifoglyot szállítottak haza. Azonban azt hallottuk a minister urak jelentéséből, hogy ez idő szerint még körülbelül 150—160.000 magyar testvérünk sínylődik Szibériában. Azt is tudjuk, hogy magyar hazánk pénz" ügyi helyzete olyan siralmas állapotban van, amelyről jobb nem is beszélni. Honnan vesszük elő tehát azt az óriási költséget, amely szükséges ahhoz, hogy a messze, hadifogságban sínylődő testvéreinket végre valahára még a tél beállta előtt okvetlenül hazaszállítsuk; mert nem történhetik az meg, — legalább is nem merem hinni — hogy mi újra csak a várak®zás álláspontjára helyezkedhetünk és hagyhatnék azt, hogy a mi testvéreink még egy telet töltsenek odakünn. Hiszen statisztikusok kimutatása szerint minden tél ezekből a mi magyar testvéreinkből odakünn 3—17.000 áldozatot szedett a kemény téli hideg és egyéb nyomorúságok miatt is. Tehát nem tehetjük meg azt, hogy mi valósággal tunyán nézzük ezt a nemzetpusztulást, amely odakünn folyik magyar véreink között. A magyar államkassza majdnem teljesen üres. Mégis elő kell teremtenünk valahonnan azt az összeget, amely szükséges ezeknek a véreinknek hazahozatalára. Azt is hallottuk a ministerek jelentéséből, hogy egyetlen egy magyar hadifogolynak hazaszállítása körülbelül 20.000 koronába kerül. (Felkiáltások jóbbfélol : Többe!) Kevesebbet mondok inkább, mert ez is kiáltó bizonyság arra, milyen óriási nagy összeget kell előteremtenünk, hogy 150.000 magyar hadifogolynak hazaszállitási költségeit valahogyan fedezhessük. De ez még mind nem elég, mert azzal, hogy hadifogoly véreinket hazahozzuk, még nincs megoldva a kérdés. Mert ha hazajönnek, akkor otthonukat feldúlva, családjukat a legnagyobb nélkülözésben találják s ők maguk is a betegségtől és nyomorúságtól teljesen elernyedt idegzettel és szervezettel nem képesek azonnal nehéz munkába állani, hogy ugy a maguk, mint családtagjaik részére a mindennapi betevőfalatot biztositsák. Ezért a legmesszebbmenő állami támogatásban, pénzsegéllyel, naturáliákkal hozzá kell járulnunk életük fentartásához. Erre a célra azon22*