Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-75
172 A Nemzetgyűlés 75. ülése 1920, ban óriási nagy összegekre van szükség. (Égy hang jobbfelöl: A hadimilliomosoktól kell elvenni !) Természetes dolog, hogy nem is várhatjuk a mai körülmények között, hogy mindezt a pénzügyi kormányzat az államkasszából nyújtsa ezeknek rendelkezésére ; de viszont gondoskodnia kell ugy a kormánynak, mint a Nemzetgyűlésnek arról* és minden alkalmat meg kell ragadnia arra nézve, hogy azokat a pénzeket, amelyek részint erkölcstelen utón jutottak tulajdonosaik kezére, e célra elvonja; meg kell ragadni minden alkalmat arra, hogy a társadalmat és a társadalomnak különösen azt a részét, amely a legnagyobb tőkével rendelkezik, de amely mindig szisztematikusan kivonja magát az adózás alól, igenis társadalmi adakozásra ne csak felszólítsuk, hanem egyenesen kényszeritsük rá. (Helyeslés jobbfelöl.) Mert amikor pl. gyűjtenek a területvédelem céljaira, gyűjtenek hadifoglyaink hazahozatalára, a Vöröskereszt céljaira és egyéb célokra, akkor azt látjuk, hogy a munkába siető tisztviselők és más közalkalmazottak, továbbá a gazdaemberek, munkások stb. folyton leróják a maguk adófilléreit az utcán ; ellenben azok, akik autókon meg bérkocsikon szaladgálnak, minden ilyen társadalmi adóztatás alól könnyű szerrel kivonhatják magukat. (Ugy van!) Ellenben a szegénysorsban lévő munkás- és tisztviselőember átérzi az ilyen adakozás nagy nemzeti horderejét s ha talán utolsó fillérjéről is van szó, nem tudja megállani, hogy oda ne adja az áldozatkészség perselyébe. Itt van tehát az ideje annak, hogy végre levegyük a magyar nép vállairól és helyezzük azok vállaira, akik még ezekben a nehéz időkben is, amikor minden magyar embernek ökölbe szorított kézzel, könnyes szemmel zokognia kellene a magyar hazának szánandó állapota felett, még most is tobzódnak, amikor mindenfelé látjuk, hogy a bárokban, mulatóhelyeken, lóversenytereken, mindenütt szórják a milliókat és nem gondol senki sem arra, hogy ezeknek a millióknak jó nagy részét ilyen hazafias nemzeti célokra igenis — ha kell, erőszakkal is — el kell vennünk és oda kell adnunk. (Általános helyeslés és taps.) Ezeknek az ismerete juttatott engem arra a gondolatra, hogy egy indítvánnyal lépjek a Nemzetgyűlés elé, amely teljesen reális alapokon nyugszik, s amelynek megvalósítása elé semmi különösebb akadály vagy nehézség nem gördül. Ez az indítványom volt a Budapesti Ugetőverseny Egyesület Erzsébet királyné-uti pályájának, a káposztásmegyeri és az alagi lóversenyterek bejáróinál elhelyezendő állami urnák felállítása a Szibériában sínylődő magyar hadifoglyok hazaszállitási költségeire szedendő kötelező adományok céljaira. Ugy gondoltam ezt a kérdést megoldhatónak, hogy az Emiltett lóverseny terek bejáróinál évi augusztus hó 2-án, hétfőn. a földmivelésügyi kormányzat, amelynek hatáskörébe tartoznak a lőversenyzés ügyei, felállíttatna egy állami urnát, minden versenynapon kimenne oda egy tisztviselő, leülne az urnához — ugy is van ott rendőri őrszemélyzet, ez ott állana az urna mellett — és a lóversenytérre bemenő minden vendég egy kötelező adományt tartoznék bedobni az urnába. Ugy gondoltam, hogy ennek összegét meg is kellene szabni. Nem tartom soknak, ha azt mondom, hogy minden belépő 50 K-val tartozik a magyar hadifoglyok hazaszállitási költségei céljára adakozni. A lóversenytereken köztudomás szerint leginkább a nagy pénzemberek vesznek részt. Ezek, akik milliókat kockáztatnak egy ilyen verseny alkalmával, nagy téteket tesznek, azt az 50 K-t nem érzik meg. Ellenben ezek az 50 K-k hamar felnövekednének bizonyos összegre, amelyből természetesen nem hozhatjuk haza összes hadifoglyainkat, de számosat megválthatunk szenvedéseiktől. Amióta indítványomat benyújtottam, eltelt 47 versenynap. Hiszen a versenyterek, pl. a káposztásmegyeri, az alagi versenyterek az én választókerületemben vannak. Nagyon jól láttam és tapasztaltam, hogy ott mi megy végbe, dacára annak, hogy a versenyekre én nem igen megyek el. Mondom, indítványom beterjesztése óta 47 versenynap játszódott le. Megjelenik egy ilyen versenynapon 5, 10, 15, sőt 20.000 ember is. Vegyünk csak 5000-et átlagosan. Tehát átlag 5000 jelenlévőt számítva, az indítványom benyújtása óta eltelt 47 versenynapon már begyült volna 11,750.000 K. Ma 20.000 koronát számítunk egy-egy hadifogoly hazahozatalára, nyilvánvaló, hogy az igy befolyt összegből már 585 magyar testvérünket tudtuk volna hazaszállítani. Nem lehetett az indítványt napirendre tűzni, mert annyi mindenféle fontos tárgyalni valónk volt, hogy ez az indítvány váratott magára. Ragadjuk most meg az alkalmat, hogy ezáltal is szaporítsuk azt a nemzeti alapot, amellyel hadifogoly testvéreinket hazahozhatjuk. Sokan azt mondhatják, hogy a lóversenyékre szegény emberek is mennek, hogyan lehet tehát azokat 50 K-val megadóztatni. Azt hiszem, hogy ezzel csak nagy szolgálatot tennénk a szegény embereknek és azoknak, akik a családjuktól vonják el azt a pénzt, amellyel a versenytereken nagy összegekben játszanak. (Helyeslés.) Meg kell ezeket mentenünk. Azok, akik a lapok hasábjait olVassák, tisztában vannak azzal, hdgy mennyi családi dráma és tragédia játszódott le már azért, mert az illető tisztviselő, közalkalmazott vagy munkásember, heti vagy havi keresetéből rabolta el állandóan a családjától azt a pénzt, amellyel a versenyeken játszott.
