Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-75
A Nemzetgyűlés 75.,ülése 1920. Sürgős és gyökeres reformra Tan tehát szükség ezen a téren, főleg most, amikor megsokszorozódnak a mezőgazdasági kormányzat és igazgatás feladatai. Nem arról van szó, hogy minden szolgabiróból és jegyzőből gazdasági szaktudóst vagy ügynököt neveljünk, vagy hogy a boszniai mintát kövessük, ahol a kerületi főnökök felelőssé teszik, illetőleg tették kerülete állattenyésztésének állapotáért és az állatlétszám tetemes emelkedése esetén pénzjutalomban, ellenkező esetben megrovásban részesítették, sőt pénzbirsággal sújtották, (Helyeslés jobbfélol) hanem ellenkezőleg arról van szó, hogy a közigazgatási hatóságokat egy arra hivatott köztestület utján tehermentesítsük, főleg olyan teendőkben, amelyek nem szorosan közigazgatási természetűek, de végtelenül fontosak a mezőgazdaság fejlesztése és a mezőgazdasági kisemberek érdekeinek felkarolása szempontjából. A földmivelésügyi bizottság elsőizben 8 szavazattal 7 ellen elvetette a mezőgazdasági érdekképviseletről szóló törvényjavaslatot, ha jól emlékszem azzal az indokolással, hosy szükségesnek tartja annak a gazdatársadalom eddigi szervezete által való megvitatását. Legyen szabad ezzel szemben ama gyanúmnak — nem. megGyőződésemnek, hanem gyanúmnak, mert azt hiszem politikusokat gyanusitani szabad, (Derültség.) hiszen Talleyrand szerint a szavak csak arra valók, hogy a gondolatokat elrejtsük — mondom, legyen szabad ezzel szemben ama gyanúmnak kifejezést adni, hogy az elodázásnak oka voltakép a közelmúlt eseményeinek birálatából leszürődött túlzott óvatosság volt, a demokratikus és a szociális haladásnak ama szerény nyilvánulása, amely a mezőgazdasági érdekképviseletben a munkásoknak is biztosit helyet, s az attól való félelem, hogy az érdekképviselet közjogi szervezetébe kapcsolódó, a mezőgazdasági alkotmány sáncai között megtelepülő kisbirtokosság és munkásosztály esetleg megfosztja vezető szerepétől a birtokarisztokráciát. Szerénynek és igénytelennek nevezem a demokratikus haladásnak ezt a nyilvánulását, mert h szén csak nem tarthatom teljes és alapos demokráciának azt, amely a latifundisták tagozatának, a 3700 nagybirtokosnak, ugyanannyi jogot és ugyanolyan képviseletet biztosit, mint a mezőgazdasági érdekeltség szám szerint legnagyobb tömegének, az 1,800.000 mezőgazdasági munkásnak. Gunda Jenő: Ez / igazságtalanság! Griger Miklós : És csodálatos, még az ilyen szerény népuralom is aztaz aggodalmat kelrette egyes urakban, hogy ha ebből a törvényjavaslatból a volt szövegezésében törvény lesz, akkor valóságos falusi szovjeteket teremt. És ami különösen feltűnt, ez az aggodalom még Czettler Jenő igen t. barátomat sem kímélte meg, aki pedig »A Magyar Mezőgazdasági Szociálpolitika« című nagyszabású művében azt irja (olVassa): »A magyar mezőgazdasági szociálpolitika szempontévi augusztus hó 2-án, hétfőn. • 165 jából tehát mindennél szükségesebb feladat gyanánt kell megjelölnünk a magyar mezőgazdasági kamarák megteremtését. S kétségenkivül áll, hogy ezekben a kamarákban megfelelő helyet kell biztosítani a kisgazdák számára, sőt, ha lehetséges, bele kell vonni oda a mezőgazdasági munkások képviselőit is.« Még képletesen sem merem mondani, hogy ellenérv gyanánt Czettler t. barátom fejéhez vágom a saját könyvét, mert amint méltóztatnak látni, ennél terjedelmesebb, vaskosabb és súlyosabb magyar könyv még nem igen került a magyar közönség kezébe, (Derültség) hanem csak arra figyelmeztetem teljes tisztelettel, hogy az a helyes álláspont, amelyet a könyvében elfoglal, nem pedig az, amelyet a földmivelésügyi bizottságban és az Uj Magyar Szemle hasábjain védelmez. Lukovich Aladár előadó: Ugy van! Ugy van! Griger Miklós ' A mezőgazdasági érdekképviseletbe be kell vonni a mezőgazdasági munkásság képviselőit is, mert legfőbb ideje annak, hogy az egymásra utalt két termelési tényező, a munkaadó birtokosság és a munkát szolgáltató munkásság legalább kísérletet tegyenek arra nézve, hogy a szebb jövő előkészítése céljából egymáshoz közeledve, egy asztalnál tárgyalva egymást megértsék. (Altalános helyeslés.) Molnár János: Meg is fogják érteni! Griger Miklós: Egészen eltekintve a két osztály magánérdekeitől s főleg a birtokarisztokrácia magánérdekeitői, amelyeknek képviselete tőlem meglehetősen távol áll, az ország jelenleg erősen kockára tett közérdeke az, amely ezt a közeledést parancsolóan megköveteli, a békés termelés által egyedül biztositható gazdásági felvirágzás érdeke. E közeledést és megértést nem tartom lehetetlennek és kizártnak, mert hiszen az érdekek azonossága, az egymásrautaltság kézenfekvő. A mezőgazdasági munkásság jobb megélhetésre törekszik, több munkaalkalmat és kedvezőbb kereseti forrásokat keres, melyeket neki elsősorban a mainál virágzóbb és jövedelmezőbb üzem nyújthat. A földbirtokosságnak viszont gazdasági felvirágoztatásához és jövedelmének fokozásához igyekvő és sorsával megelégedett munkásosztályra van szüksége, (Ugy van ! jobbfelöl) amelynek szívesen nyújthat minden kedvezményt, es k megbízható és állandó legyen, melyre gazdaságának belterjes irányban való fejlesztése közben bízvást számíthat, s amely nem zavarja minduntalan bérharcokkal békés és eredményes termelését. (Helyeslés.) . Szabó G. János : Egymás mellett és nem egymás ellen ! Griger Miklós * Én nem félek a mezőgazdasági munkásságtól, valamint attól sem, hogy a mezőgazdasági érdekképviselet szervezetében a trójai faló szerepét fogja játszani. Tekintélyesebb része még ma is békés hajlamú, s bizonyos vagyok abban is, hogy ha garanciát nyer arra