Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-73

A Nemzetgyűlés 73. ülése 1920. '. évi július hó 30-án, pénteken. 101 Csizmadia Sándor: Most is vagyok! Drozdy Gyözö : . . . katonája volt a bolseviki diktatúrának is, most pedig — nem tudom, milyen politikai barátkozás révén — ismét egy uj politikát hirdet. En a vádamat fentartom és ha kívánja annak bizonyitását, hogy ön a szociáldemokrata-pártot becsapta, bár ebben a dologban én még nem érintkeztem velük, de ezt írásban is elhozhatom önnek. A Népszava sokszor megirta már . . . Csizmadia Sándor: A Népszava hazudik! Drozdy Győző: . . • amiben semmi okom sincs kételkedni. Ezt jegyezze meg magának a t. képviselő ur. Elnök : Napirend szerint következik a kormány programmja felett megindult vita folytatása. Szólásra következik? Szabó Sándor jegyző: G-iesswein Sándor. Giesswein Sándor : T. Nemzetgyűlés ! A kormány programmja feletti vita némileg már tulhosszura is nyúlt. Nem akarom a t. Nemzetgyűlés idejét különösen hosszabban igénybe venni, de azért engedtessék meg nekem, hogy itt az ellenzék padjairól is néhány észrevételt tegyek részint a kormány programmjára nézve, részint pedig azokra az elvekre, megjegyzésekre, melyek a kormány programmjára vonatkozólag történtek. Konstatálták, — és pedig egy olyan tekintélye a Nemzetgyűlésnek, mint gróf Andrássy Gyula — hogy egy hatalmas, egységes párt áll a kormány háta mögött. Am a kormány programmjához való hozzászólások azt mutatták nekem, — de nemcsak nekem, hanem mindannyiunknak — hogy a látszólag egységes pártban nagyon is különféle eltérő alapelvek férnek meg. Ezt azonban én nem tartom egészséges fejleménynek, mert én azt tartom az igazi egészséges parlamenti elhelyezkedésnek, ha a pártok alapelvek szerint helyezkednek el. Ebből a vitából, ebből az elvi küzdelemből fejlődik ki azután az az igazságos középút, melyet a parlamenti tárgyalásoknak el kell érniök. Én azért nem csatlakoztam a nagy egységes párthoz, mert én a párton kivül kivánom azokat a szempontokat szolgálni, amelyek e nehéz viszonyok és körülmények között hazám előhaladását biztositják. Egyet konstatálnom kell, még pedig azt, hogy akár a kormánypárthoz tartozzék valaki, akár az ellenzék padjain foglaljon helyet, azt hiszem, mindnyájunk előtt csak egy gondolat lebeg, és ez az intégra Hungária, az egységes, integer Magyarország. (Elénk helyeslés.) Ebből a szempontból akarok különösen két kérdésre röviden rámutatni. Az egyik a nemzetiségi kérdés, a másik a szociális kérdés. (Halljuk! Halljuk!) A nemzetiségi kérdés, ez nemcsak^ Magyarország kérdése, ez egy európai kérdés. Es ha voltak a nemzetiségi kérdés terén hibák nálunk is, mi azt mondhatjuk, ezek a hibák nálunk sohasem voltak akkorák, mint más államokban. (Igaz! Wgy van!) Azt lehetne mondani, hogy a nemzetiségi kérdést a napóleoni politika hozta Európa napirendjére. Előbb I. Napóleon, később pedig kisebb eszközökkel, kisebb kaliberű fegyverekkel ugyanazt folytatta III. Napóleon. Ott, ahol politikájának kedvezett a dolog, megbolygatta az államok határait, kereteit és bedobta a nemzetiség kérdésének az üszkét. Ebből a politikából egy különös ideológia fejlődött ki, amely a múlt század közepe táján általános volt egész Európában. Ezt röviden ugy lehet kifejezni, hogy az államban legyen mindenki egynemzetiségü, egynyelvű és viszont az egynyelvüek iparkodjanak egy államba tömörülni. Ez utóbbit, nem mondom, minden tekintetben, kivétel nélkül, de sok tekintetben gazdasági érdekek is követelték, pl. azt, hogy a 350—360 német grófság, meg nagyés kisfejedelemségek egy gazdasági egységbe tömörüljön. Megvolt annak is az oka, hogy az Uni ta Italia kifejlődjék, bár az a mód, amellyel ezt az Unita Italát kifejlesztették, legkevésbé sem állott az igazi keresztény politika irányában. Ez mégis magában véve hamisság, melyet nem is lehetett érvényesiteni. Hiszen, hogy különféle népek megfértek egy államalakulatban, ez tulajdonképen régi dolog. Tudjuk, hogy Cyrus király három nyelven adta ki ediktumait : perzsa nyelven, asszír nyelven és az elamiaknak egy turáni nyelvén. Később a Ptolomaeusok egyiptomi és görög nyelven adták ki ediktumaikat és ennek köszönhető, hogy a hieroglifák titkát meg tudták oldani. A szentírásból is tudjuk, hogy Krisztusnak az ügye három nyelven volt felírva a keresztre : először latinul, a római állam-nyelven, Jesus Nazarenus Rex Judaeorum, azután görögül, bjoovg Na^ÚQíjvoc, Baoilevg rcov 'IovSalwv és végül héberül, Joshua melech hajechudim.- Jézus a zsidók királya. Fel volt tehát írva elsősorban a római impérium hivatalos nyelvén, másodsorban a keleti műveltség nyelvén, a görög nyelven és harmadsorban az illető országnak nyelvén, a zsidó nyelven : Jeshua melech hajechudium. Ez mutatja, hogy a régi korban is állami impériumok tudtak egyesülni, tudtak egy általános nagy közösséget alkotni egy államalakulatban több nemzetiség is meg tudott férni. Ezt a gondolatot bolygatta meg a napóleoni politika és ez volt a múlt század liberális politikájának fő vezető irányzata. De ne tessék azt gondolni, hogy ez csak a liberális köröket mozgatta. Ez a gondolat a, múlt század közepe táján is általános európai gondolat volt, annyira, hogy maguk az Internacionálé megalkatói, Marx és Engels szintén ennek a gondolatnak hódoltak. Pl. 1849-ben a Marx és Engels szerkesztette Neue Rheinische Zeitung egy cikket hoz, amelyben azt mondja, hogy Németország és Magyarország nem engedheti meg azt, hogy kisebb nemzetek, mint szlovének, horvátok elzárják előle az utat. Es azután azt teszik hozzá (olVassa) : »Und wo es sich um