Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-73

102 A Nemzetgyűlés 73. ülése 1920. évi július hó 30-án, pénteken. die Existenz um die freie Entfalitung aller Ressvurcen grosser Nationen handelt da wird doch eine solche Sentimentalität, wie Rücksicht auf ein Paar versprengte Deutsche und Slaven, nichts entscheiden.« Ez olyan citátum, amit magyarra ís le lehet fordítani. Azt mondja, hogy ott, ahol egy nemzetnek a létéről van szó, nem a szentimentalizmus határoz, és nem számit egypár szétforgácsolt német vagy szláv. Nagyon jel lemző az, amit ezután mond (olVassa) : »Und endlich Welches Verbrechen, welche fluchwürdige Politik, dass die Deutschen alle diesen kleinen verkrüppelten Natiönchen zu einem grossen Reiche zusammenschlugen? Freilich, dergleichen lässt sich nicht durchsetzen, ohne manches sanfte Nationenblümchen zu zerknicken.« Ebben a feltevésben a szociáldemokrata-pártnak alapos tévedése rejlik. A szociáldemokrácia az ő internacionalista gondolatával nekiindult a világnak, de másrészt meg egy túlzó nacionalizmusba csapott át, amelynél fogva, amint épen Marx és Engels szavai bizonyítják, kis nemzeteket kíméletlenül el akartak nyomni. Azt gondolták, hogy a gazdasági érdekek az egyedüli determinánsok a nemzetek életében és azt gondolták, hogy gazdasági érdekek által — és itt legfőképen, ugy látszik, a szlovéneket tekintették szem előtt, mert azt mondották, ezeket át lehet gyúrni, ezek félig-meddig már gerinanizálva is vannak — át lehet őket gyúrni germánokká. Thomas Ferenc : Mint a budavidéki svábok ! Giesswein Sándor: Ez volt az alaptétel. Azóta a szociáldemokrácia már kénytelen volt engedni a cseheknél is, a lengyeleknél is. Láttuk, hogy ebbe a szociáldemokráciába tulajdonképen egy nagy germán gondolat van belefoglalva, de nem álltak kötélnek a külömböző kisebb nemzetiségek. Szóval azt kell mondani, hogy a szociáldemokráciának nemzetiségi politikája, mely a történelmi materializmuson akart elhelyezkedni, csődöt mondott, amint mindennek csődöt kell mondania, az ideálban legnemesebb szociális törekvéseknek is, ha azt a történelmi materializmusra alapítják. (Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Alaptévedés az, — és ez az alaptévedése a mostani entente-nak is — amidőn azt gondolják, hogy a földrajzi határoknak egybe kell esniök az etnográfiai határokkal. Legyen szabad itt csak egy országrészre utalnom, amely etekintétben nagyon tanulságos : Elszász-Lotharingiára. Elszász-Lotharingia eredetileg német tartomány volt -* Elszásznak lakosai ma is 90°/o-ban németek — és mégis a westfali béke odaítélte Franciaors2 ágnak. Azt lehet mondani, Elszász-Lotharingia lakossága fel is vette magába a francia szellemet, még a francia forradalmi szellemet is. Tudjuk, hogy egy Kléber, egyike Napoleon legnagyobb tábornokainak, elszászi születésű volt. jött azután a revanehe-hároru ; az Alldeutsch-gondolat azt hitte, hogy Elszász kell hogy a németeké legyen. Azonban az elszászi németek nem igen lelkesedtek »az uj földesúr« iránt, hogy ugy fejezzem ki magamat. ElszászLotharingia képviselői hasonlóképen tettek, mint tegnap itt tették a mi elszakítandó, vagy elszakitásra szánt területeinknek a képviselői, akik szintén egy igazán lelkes deklarációban fejezték ki azoknak a népeknek, azoknak a nemzetiségeknek ragaszkodását, amelyeket a megkérdezésük nélkül el akarnak szakitani. (Ugy van !) Azonban később azt látjuk, hogy az elszásziak bementek a német parlamentbe, amint tettek egyes honfitársaink most, hogy beválasztattak a cseh parlamentbe, és azt is konstatálhatom, hogy a magyar nemzet érdekében, hazafias érzülettől vezettetve mentek oda. (Éljenzés és taps.) Thomas János: A legnagyobb bün őket hazaárulással vádolni. Giesswein Sándor: Tisztelt Nemzetgyűlés! Jött a világháború és azt látjuk, hogy az elszászi svábok azonnal a francia pártra mentek át. Ott van Wegerle, akinek a neve hasonlit a ' mi nagy svábunknak, Wekerlének a nevéhez és aki sváb származású. Magam is ismerem. O egyike volt azoknak, akik mindjárt a franciák mellett foglaltak állást. Ez mutatja, hogy a törzsi hozzátartozás még nem dönti el a nemzeti hovatartozást. (Ugy van ! Ugy van I balfelöl.) En a háború alatt találkoztam egy elszászi emberrel, aki még hozzá egy nagy német lapnak, egy Centrum-lapnak a szerkesztőségéhez tartozott. A dialektusán is mindjárt észrevettem, hogy elzászi. Azt a kérdést intéztem hozzá, hogy milyen állást foglalnak el az elszásziak. Azt mondta: »Lássa, kedves uram, ezt a poroszok csinálták meg, hogy ez az ősnémet nép inkább francia, mint volt 50 évvel ezelőtt.« ( Ugy van ! Ugy van ! halfelöl.) Ez nagyon tanulságos dolog, tisztelt uraim, a mi számunkra is. Igen, az a porosz kemény, kíméletlen adminisztráció amúgy pontosság tekintetében kétségtelenül mintaszerű ; de ez a porosz szisztéma elidegenítette azt a német népet, amely azt mondta, hogy : »én inkább francia akarok lenni, mert szabadabban lélegzem a francia levegő alatt, mint a porosz alatt«. T. Nemzetgyűlés! Ha tehát van nálunk nemzetiségi kérdés, tessék megjegyezni, hogy annak sok tekintetben a mi porosz szisztémánk, a mi közigazgatási szisztémánk az oka, (Ugy van! balfelől.) amely ugyan nem olyan pedáns, nem olyan pontos, mint a porosz, de a brutalitás tekintetében felveszi a fegyvert,'csak hogy nemcsak a nemzetiségekkel szemben. Egy igen jó adomát hallottam egyszer. Egy tót flu visszajött Amerikából, — ott töltvén egynéhány esztendőt — ide a hazájába, hogy itt otthont szerezzen magának. S mikor aztán először a szolgabíró úrral érintkezésbe jött, hát az csak a régi módi szerint letegezte. Azt mondta