Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-47

A Nemzetgyűlés 47. ülése 1920. Erre nézve, amitől előbb mint veszélytől féltek, kezd kialakulni felfogás, hogy ez Európának | érdeke, hogy a nyugati hatalmaknak is érdekük. Mentől inkább megerősödik ez a meggyőződés, mentől szilárdabb gyökeret ver v

és mentől megtámadhatatlanabbá válik, annál erősebbek azok az esélyek, hogy a kisérőiratban nekünk nyújtott kilátások valósággá válnak. (Ugy van!) Tehát nem ismételhetem eléggé, nem használhatok fel eléggé minden alkalmat annak hangsúlyozására, hogy kifelé való érvényesülésünknek, a rekuperációnak, az újjászületésnek, Magyarország hatalmi állása 'külső föltételei megszerzésének első, második, harmadik, utolsó, egészében előfeltétele a belső konszolidáció. (Ugy van! Ugy van! Taps.) E nélkül, t. Nemzetgyűlés, elveszett minden. (Ugy van! Ugy van!) Ma ugy áll a dolog, hogy mi körül vagyunk véve oly szomszéd államoktól, amelyekkel szemben én nem akarok egy bántó szót sem mondani, noha kinos helyzetben vagyunk velük szemben, de egészen objektive meg kell állapitanom, hogy az ő belső megállapodásuk, megerősödésük, megszilárdulásuk, nyugvópontra jutásuk mostani összeállításukban teljes lehetetlenség. (Ugy van! Ugy van! Taps.) Természetes tradiciók, természetes geográfiai határok nélkül, természetszerű gazdasági összefüggések nélkül, kultúrfölény nélkül heterogén elemekből alkotni egy homogén, életerős állami társadalmat egyszerűen lehetetlenség. (Élénk helyeslés és taps.) Ez, anélkül hogy mi ahhoz csak hozzájárulnánk is, ki fog derülni, sőt már ki is derült bizonyos pontig. Ha ezzel szemben Magyarország itt áll mint a belső rendnek, mint az összes produktiv erők összefoglalásának és munkába helyezésének, mint a nemzeti szolidáris politikának,mint a minket elválasztó mozzanatok felett a közös hazaszeretetnek és az egy cél felé való törekvésnek mintaképe : akkor megnyertük a partit, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, különben pedig elvesztettük. (Ugy van! Ugy van!) Tehát én arra alapitom bizakodásomat, hogy az a mentalitás, amely nekünk ma kedvező, nem érzelmi momentumokon, hanem olyan politikai igazságok felismerésén alapul, amelyek mindinkább kifejezésre fognak jutni, amelyek mindinkább és mind mélyebben bele fognak vésődni azoknak lelkébe, akiknél ma még csak kezdetén állunk ennek a belső evolúciónak. És még egy mozzanat, tisztelt Nemzetgyűlés ! Önök mindannyian t. képviselőtársaim vagy mondjuk, önök közt senki sem érezte annyira annak a helyzetnek a súlyát, melyben az ország van, midőn senkivel szabályszerű összeköttetése nem volt, midőn kiküldöttei Paris környékén valóságos internáltságban éltek, midőn egyetlen egy cáfolatot sem tudtunk a sajtóban elhelyezni a legvadabb híresztelésekkel szemben. Mi éreztük leginkább azt, hogy mit jelent az, ha az ember a jó fegyverek egész arzenáljával bir ugyan, de nem tudja azokat érvényesiteni

? mert évi május hó 26-án, szerdán. 87 nem tud hozzájutni sem a kormányokhoz, sem. a közönséghez. Nos hát, az aláirás tényének az az egy megbecsülhetetlen előnye van, hogy ez a mi elzártságunk megszűnik, (Ugy van! Ugy van!) hogy helyreállnak szabályszerű-összeköttetéseink 'az idegen államoknak ugy kormányával, mint közvéleményével, és igy propagandamunkánkat akadálytalanul folytathatjuk. És ha itt a remény soha meg nem szűnik, — és merem állitani, senki sem fog nekem ellenmondani ebben az országban, nem is fog soha megszűnni — akkor gondoljuk meg, hogy most már azoknak az elszakadt testvéreinknek az érdekeiről, akik az elfoglalt vidékeken vannak, szintén gondoskodhatunk, gondoskodhatunk helyzetüknek türhetővételéről azon napig, amelyet a nagyhatalmakhoz intézett utolsó iratomban is igy jeleztem. Midőn a dolog természete békés akciójával diadalmaskodni fog azon az erőszakon, amely rajta ejtetett. Akik felé érzelmeink és gondolataink szállnak, azok helyzetének könnyítéséhez most majd hozzájárulhatunk, azokért fel fogunk szólalhatni nagyobb erővel, nagyobb erélylyel, nagyobb hatással. (Élénk éljenzés és taps.) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Beszámoltam azokról az indokokról, amelyek miatt annak ellenére, hogy a békeszerződésről önmagámra nézve a véleményem az, amelyet ma is megismételtem, mégis abban a hatáskörben, mely részemre maradt, hogy t. i. a kormánynak előterjesztést tegyek, hogy tapasztalataink alapján mi a teendő, végeredményben nem is oda kellett jutnom, hogy nem maradt más hátra, •— a helyzetnek iszonyatos pressziója alatt, de némileg felderítve azon kilátások által, melyeket sem túlozni, sem lebecsülni nem akarok, melyeknek érvényülése nagyrészt mitőlünk függ —* mint hogy azt a tanácsot adjam, hogy igenis teljesítsük az aláírást. Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Azokban az órákban, amelyeket neuilly-i elzártságunk a békedelegáció munkáján kívül szabadon hagyott nekünk, foglalkoztam Széchenyi Istvánnak egy eddig még általam nem ismert életrajzával. Mondhatom, szomorú benyomást tett rám az ébredő, az emelkedő, a reményektől duzzadó, az előretörekvő korszak e nagy alakjának megjelenése ezen rettenetes benyomások közt, melyek közt akkor voltam. Mindazonáltal egy gondolat domborodott ki számomra" ebből az olvasmányból. Nagy Széehenyinknek egy túlsókat idézett, de halhatatlan mondása az volt, hogy : »Magyarország nem volt, hanem lesz«. Kérdeztem magamtól, ha Széchenyi István most élne, megismételné-e ma ezt a mondását: »Magyarország nem volt, hanem lesz«. Igenis, megismételné, de hozzátenné : »Bajtatok áll !« (Hosszantartó általános éljenzés és taps.) Elnök : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Engedjék meg egynéhány szót intézzek a tisztelt Nemzetgyűléshez. (Halljuh! Hall juh!) Igen helyesen mondotta gróf Apponyi Albert, hogy történelmi