Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-47
86 A Nemzetgyűlés 47. ülése 1920, aláirás megtagadása inkább visszafejlődést idézett volna elő ebben a mindinkább megerősödő jobb érzésben és visszavetett volna minket oda, akol egypár bét előtt állottunk, midőn a látóbatáron egy fénysugár sem volt, midőn még egyetlenegy rokonszenvező érzés számbavehető erővel megnyilvánulni nem volt képes. Roppant kockázat a nemzet legfőbb kincseivel, a nemzeti újjászületés, a visszaszerzés reményeivel való va banque-játék lett volna az aláirás megtagadása. De hát mondhatná valaki, hogy jobb lett volna akár a végzettel is szembeszállani, mint saját hozzájárulásunkkal szentesíteni területünk megcsonkítását, a tőlünk elszakítandó terület lakói természetes jogának megtagadását. De vájjon igy áll-e a dolog? Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Miről mondtunk mi le voltaképen a békeszerződés aláírásával? Arról, hogy Emiltett jogaink, Emiltett szempontjainknak erőszakkal érvényt szerezzünk. Mindazoknak fentartása, mindazokhoz való ragaszkodásunk kifejezetten egybe van kötve a szerződés aláírásával, mert ezen törekvések érvényesülésének maga a szerződés is ajtót nyit és a szerződési feltételeket kisérőoklevél a hatalmak hajlandóságát fejezi ki, hogy a szerződésnek feltűnőbb igazságtalanságait — maguk ugy nevezik — békés utón kijavítsák, kiigazítják. T. Nemzetgyűlés ! Tulajdonképen csak arról van szó, hogy a cél felé, amely változatlanul áll előttünk egy kockázatos, az adott viszonyok között sikerrel alig biztatható, de viszont végveszélyeket tartalmazható ut helyett egy másik utat válasszunk. Hogy ez célhoz-vezet, az bizonytalan. A világért sem akarnám a helyzetet szépíteni vagy hamis reményeket kelteni. Sohasem tettem. Méltóztassék visszaemlékezni. (Igás! Ugy van!) Mikor párisi utunkra mentünk, először is és másodszor is, a reménykedő hangulatokkal szemben ridegen megmondtam, hogy magához a békeszerződéshez semmi reményeket nem fűzök. De igenis, fűzök az azután bekövetkezhető fejleményekhez. Ma sem akarok hamis reményeket kelteni, ina sem akarom a helyzetet szépíteni, nem akarom azt sem, hogy feketébbnek, reménytelenebbnek lássunk, mint amilyen. (Mozgás.) Mert amint káros volna az elbizakodottság, amely tétlenséget idézhetne elő, amely minket erőnk megfeszítésétől esetleg megkímélni látszanék, ép oly káros volna az a csüggeteg pesszimizmus is, amely ugyanazt az eredményt idézi elő, amely lehetetlenné teszi, hogy az, aki nem reménykedik, tényleg összes erejét összeszedje, összes képességeit latba vesse és harcba vigye. Tehát a kételynek nincs ott helye, hogy a nagyhatalmak akkor, amikor a . kisérőiratban olyan kilátásokat nyújtanak nekünk, amelyet a kormány válaszjegyzékében igen helyesen leszegezett és — amint a külügyminister mondta — ugy állította oda, hogy ami a kormánynál reévi május hó 26-án, szerdán. meny, az a nemzetnél feltétellé válhatik, mondom, kételynek ott nincs helye, hogy a nagyhatalmak ezzel igen komoly szándékot juttattak kifejezésre. Kételynek csak ott "van helye, hogy a szándék magyarázatával azután találkozunk-e azzal az akarattal, amely Magyarországnak életképességét biztosítja. így a helyzet világos. Azzal a másik alternatívával szemben, amelyben csak a végzetes kockázatot és sikernek úgyszólván semmi kilátását sem láttuk, azzal a sötét kétségbeeséssel szemben, amelyben még pár hét előtt voltunk, amidőn nem nyilvánult meg a jóakaratnak semminő szimptómája sem, ez az uj helyzet, amelyben magunk előtt egy járható utat látunk, egy utat, amelyen előrehaladhatunk azokkal a hatalmakkal harmóniában, amelyek ma a világ sorsát intézik, ez az uj helyzet azzal a régi helyzettel szemben bizonyosan nem a lesülyedésnek, hanem máris az emelkedésnek jele. (Ugy van! Ugy van!) És ha mindezek a remények csalók volnának, az ut odafelé, vissza a kétségbeesett elhatározásokhoz még mindig nyitva áll (ugy van! Ugy van !) és rosszabb körülmények közé, mint a maiak, nem juhatnánk. (Ugy van! ugy van! Taps.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Megmondtam egész világosan, hogy miben kétséges ez a mai helyzet. Megmondom azonban azt is, hogy én egyénileg miért nézem azt mégis bizakodóbb hangulattal, bizakodó, nem elbizakodott, —• mert nem bizonyos, nem biztos kilátásokat állítunk a nemzet elé — de bizakodó, reményteljes hangulattal? Miért ? A békeszerződés, amint az velünk közöltetett — hogy ugy fejezzem ki magamat — egy fosszil lelet. Ez olyan mentalitásnak megrögzítése, amely volt, mely ma már nem létezik. (Ugy van! Ugy nan!) Annak a mentalitásnak megrögzítése, amely a nyugati hatalmak szempontjából Magyarország meggyöngitését mint kivánatos, szükségképen elérendő célt tűzte maga elé. (Ugy von !) Ez a mentalitás megrögzittetett olyan időben, — és erről sem a békedelegáció, sem a mai kormány nem tehet — midőn Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy a maga szavát egyáltalán hallassa. Ezzel a megrögzitéssel állunk szemben és ez a megrögzités már nem felel meg a mai mentalitásnak. Es én lehetetlennek tartom, hogy ez a mai mentalitás ne találjon utat és módot, hogy a régi mentalitás helyébe kibonyolódjék. És miért bizom én a mentalitásban? Azért, mert ez nem alapul érzelmi momentumokon, nem egy velünk szemben egyszerre felébredt szeretet és rokonszenv sugallatán, hanem egyszerű politikai számításon, jobb belátáson: (Ugy van! Ugy van!) azon a politikai számításon, azon az észlelésen, hogy Keleteurópa nyugalmának legmegbízhatóbb, mondhatom, egyedül megbízható támasza egy életerős, életképes, belsőleg konszolidált, kifelé akcióképes Magyarország. (Ugy van! Ugy van! Taps.)
