Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-64

476 A Nemzetgyűlés 64. ülése 1920. évi június hó 21-én, hétfőn. viselő és munkás fogja kenyerét veszíteni és az a nyomorult tisztviselői kar, amelyet a háború és a forradalmak legjobban sújtottak, ismét szapo­rodni fog egy olyan csoporttal, amely hogy micsoda körülmények közé jut, azt csak a jó Isetn tudja, azt előre látni nem lehet. Az idegen érdekeltségnél nem gondolhatunk arra, hogy az az idegen érdekeltség a mi érdekein­ket fogja szem előtt tartani, bizonyos, hogy az tisztán csak a saját érdekeire néz és hiába mondja a kormány, hogy szerződésileg kötelezni fogja azt az idegen érdekeltséget, hogy az elbocsátásnál az ő akarata érvényesülhessen, látjuk nemcsak a magánszerződéseknél, hanem a nemzetközi szer­ződéseknél is, hogy milyen papirrongyok a mai világban a szerződések, (ugy van!) Láttuk, hogy Olaszország, amelyet Magyar­ország és Ausztria három évtizeden keresztül mil­liárdokkal és milliárdokkal tömött, csak azért, hogy igy a hármas-szövetségben bent tartsa, a legelső alkalommal kiugrott a szövetségből és a véd- és dacszövetségi szerződés ellenére fegyver­rel támadt ellenünk. Láttuk, hogy Románia, amely katonai konvencióban volt velünk, az első alka­lommal reánk támadt és — amint mondta — a hullán akarva osztozkodni, az akkori állítólagos hullára vetette magát. Vagy nézzük csak a leg­utóbbi időben a Franchet d'Esperey esetét ; hol volt akkor a legelső alkalommal a demarkációs vonal és hova tolódott ki később ? Pedig a demar­kacionális vonalat szabályozó szerződések nemzet­közi szerződések voltak, amelyek mögött egy nemzet tekintélye állt. — és mégsem tartották be. Hogyan kivánhatjuk akkor, hogy magánszer­ződéseket, gazdasági szerződéseket valamikor i> betartsanak % A gazdasági életben mindig az az elv volt, hogy a ki birja, marja és ez az elv fog ér­vényesülni itt is, ha a bérbeadás megtörténik. Hogy mik lesznek ennek a bérbeadásnak kö­vetkezményei, t. Nemzetgyűlés, arra nézve rá kell mutatnom, hogy ezek az üzemek, amelyek az államvasuttal vonatkozásban vannak, hogy pl. csak a budapesti üzemet említsem, amely a békében mindennap egy lokomotivot csinált, ezek az üzemek tökéletesen vagy legalább is nagyrészben megállnának,. mert nem hihetjük, hogy az az idegen pénzcsoport magyarországi munkásokkal és magyar gyárakban fogja majd az alkatrészeket, a kocsikat és a lokomoti­vokat csináltatni. Ha csak felét bocsátja el a munkásoknak és tisztviselőknek, akkor is egy­negyedmillió ember marad teljesen kenyér és ke­reset nélkül. Gondoljunk arra is, hogy azt a mű­egyetemet, amelybe ma 5000 hallgató van beirat­kozva, mint teljesen feleslegest be lehet majd zárni, mert hiszen a mérnökök nagyrésze az állam­vasutakkal vonatkozásban és kapcsolatban lévő üzemeknél nyer elhelyezést. Ha gondolunk még arra is, hogy a vasúti tarifák révén milyen bor­zasztó kárt fog szenvedni az ország s ha figyelembe vesszük, hogy a közös vámterület átkát és hátrá­nyait csakis az előnyös vasúti tarifákkal tudtuk ellensúlyozni, akkor ennek a bérbeadásnak nem­zetgazdasági vonatkozásait nyomban látni fogjuk. Csak néhány szóval kívánok rámutatni arra a bojkottra, amely most Magyarország ellen irá­nyul, amely nem egy államnak, sőt nem is álla­moknak, hanem csak egy szakszervezetnek cselek­ménye. Ezzel kapcsolatban is láthatjuk, hogy az államvasutaknak saját kezelésben való megtartása a legnagyobb gazdasági érdek. Az egész világ megérezte és belátta azt, hogy a vasutak saját kezelésbe veendők. Ez volt az államvasutak vezetésének és igazgatásának poli­tikája 50 éven keresztül. Ezt a politikát folytatta a két Tolnay, Ludwig, Marx és a többi igazgatók és ezt a politikát láttuk az egész kormányzatban 50 esztendőn keresztül. Sőt nemcsak az államvasút saját vonalain érvényesült ez, hanem igyekezett saját igazgatásába és kezelésébe venni az idegen vonalakat is. Ennek következménye volt az, hogy csak a legutóbbi időben is a Budapest—Győr— Brucki vasút, a Budapest—Zimonyi vasút, a Budapest—Pécsi vasút, az Osztrák-Magyar állam­vasutak, a Budapest—Losonci vasút, a Magyar­Északi vasút, a Tiszavidéki vasút, az Alföld— Fiumei vasút, az Első Erdélyi vasút, az u. n. Arad—Gyulafehérvári vasút, a Nagyvárad— Brassói vasút, az u. n. Keleti vasút, a Zákány— Zágráb—Fiumei vasút, az Északkeleti vasút, az Első Magyar Gácsországi vasút mind az állam­vasutak kezelésébe vétettek át. A világháború okaira nem akarok kitérni. A nemzetek között disputa folyik már éveken keresz­tül arról, hogy ki volt a világháború okozója. Tud­juk, hogy nem személyek csinálták, hanem a gaz­dasági versengés afelett, hogy ki legyen a világ­kereskedelem ura, az angol-e vagy a német. Ami­kor tehát, a világháború okát tisztán gazdasági okokban kell kére ni, azt látjuk, hogy Németoiszág mégis szerencsés volt, mert vasutaihoz, belső érté­kelhez nem nyúltak hozzá. Rövidre fogom kérdésem indokolását és egy­szerűen rátérek arra, hogy az a pénzcsoport, amely állítólag kijelentette azt, hogy Magyarország terü­leti integritásának visszaszerzését Franciaország nem fogja casus bellinek tekintem, ilyen kijelen­tést nem tehet. Még maga a francia nemzet, a francia parlament sem tehet ilyen kijelentést, mert területi integritásunk visszaszerzésének kérdésé­ben a franciák nem döntő tényezők. Egyedül csak az entente, illetve a népszövetség tehetne ilyen kijelentést, de ilyen kijelentés sem a pénzcsoport előtt, sem a mi kormányunk előtt nem fekszik. Ha megnézzük az 1914/15-ik évi vasúti költ­ségvetést, azt látjuk, hogy az deficittel végződött. Hogyan gondolhatjuk tehát, hogy a francia pénz­csoport által beruházott 250 millió frank után az állam a 6%-o« garantált kamatot meg tudja fizetni ! Ez ismét a mi költségvetésünk megterhelése lenne, mert ha a franciák a tarifákat nem emelnék any­nyira, hogy a 250 millió frank kamatait megkap­ják, akkor a mi költségvetésünket terhelné ez az összeg, mert az állam garanciát vállalt a tekintet'

Next

/
Thumbnails
Contents