Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-63

A Nemzetgyűlés 63. ülése 1920. évi június hó 18-án, pénteken, 449 lekötött a fővároshoz. Ezen vizsgálódásaim között találtam rá a németvölgyi utón egy elhagyott és nagyon rossz állapotban lévő házra, amelyet akkor, gondolom, a Szociális Misszió Társulat bérelt, mielőtt kiment Csobánkára. Schlachta Margit : Igen ! Bárczy István: Személyesen megnéztem a házat. Az bizony olyan elhanyagolt állapotban volt, amelynél elhanyagoltabb házat keveset láttam. Schlachta Margit: ugy van ! Bárczy István: Ez természetesen arra vonatkozik, hogy valószínűleg a Missió Társulat ilyen állapotban kapta bérbe és nem volt annyi pénze, hogy sokat befektethetett volna. Tehát nem ő rájuk vonatkozik ez a megjegyzésem. A tulajdonos hajlandó lett volna bér beadni, azonban itt arról volt szó, hogy ezt rendbe kellett volna hozni, hogy lakható állapotba helyeztessék. A tulajdonos nem volt erre hajlandó. Azt mondta, hogy ő erre nem képes, minthogy a háború alatt nagyon nehézkes volt ilyen munkát vállalni és aránylag nagyon drága is volt. így azután a vele való tárgyalások folyamán merült fel az az eszme, hogy én esetleg magam átalakíttatom azt a saját költségemen. Azonban akkor nekem egyfelől szükségem van egy hosszabb bérleti időre — t. i. hét évre, ebben állapodtunk meg — másfelől, miután kétségtelen, hogy az általam tett beruházás, valamint a teljesen elhanyagolt kertnek a helyrehozatala nagyon lényegesen fogja emelni annak az ingatlannak az értékét, kívánatosnak tartottam, hogy magamnak a bérleti időre esetleg valamelyes vételi opciót biztosítsak. Ezen tárgyalások folyamán az is kitűnt, hogy ennek az opciónak az a nehézsége, hogy a tulajdonos a házat annak idején azzal a korlátozással örökölte, hogy neki 40 éves koráig azt az ingatlant sem elidegeníteni, sem megterhelni nem szabad — akkoriban még hat éve volt hátra — 40 éves kora után azonban szabadon rendelkezhetik vele. Olyan megállapodást létesítettünk tehát, hogy ő a házat 40 éves kora elérése esetén, ha akkor még tulajdonában van, eladja egy bizonyos összegért, gondolom 103 vagy 106 ezer koronáért, ami a ház akkori állapotának körükéiül meg is felelt. Ezek után a házat birtokba vettem. Az első költségvetés szerint az átalakítás 70.000 koronába került volna ; amikor azonban az átalakításhoz hozzáfogtunk, ujabb hiányokat is találtunk. Amint az ilyen dolgoknál rendesen történni szokott, minden sokkal többe kerül, mint az ember gondolja ; pláne a háborúban az anyagárak és a munkabérek is folyton emelkedtek. Amikor aztán kész lett, beköltöztem a házba, benne laktam egy fél éven keresztül, de láttam, hogy mivel az átalakítás aránylag sokba került, a bérérték terhe sokkal nagyobb reám nézve, mint amennyit vagyoni viszonyaim mellett megengedhetek magamnak. Ennélfogva, amikor ez iránt többen érdeklődtek nálam, hajlandónak mutatkoztam arra, hogy ezt a bérleti szerződést átruházzam. A többek közt hozzám fordult Marich Jenő akkori ministeri NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — III. KÖTET. tanácsos, a közélelmezési ministeriumban, akivel végre megállapodásra jutottam a tekintetben, hogy átveszi ezt a bérleti szerződést. Persze itt is nehézségek voltak, mert én azt mondtam, hogy az opció tulaj donképen csak az én jogom, s amenynyiben ő megtudja szerezni a tulajdonostól az opciót a maga részére is, az ellen nekem semmi kifogásom nincs. így is történt, ö a tulajdonostól a maga részére szintén opciót szerzett, tőlem átvette a bérleti jogot s nekem megtérítette a mellettem lévő két telek értékét, 177.000 koronát. Ezt a két telket én annak idején körülbelül 100.000 koronáért vettem. Befektetéseimet és az ottani felszerelési tárgyakat, amelyeket tőlem átvett, szintén megtérítette nekem, ugy hogy mindenféle átruházható jogaimért és befektetéseimért fizetett összesen 320.000 K-t. Ezenközben, épen mikor ezek a telekkönyvi tranzakciók történtek, sült ki, hogy itt utóöröklési jog van egy fővárosi alap részére biztosítva, melyben ki van mondva, hogyha a tulajdonos 40 éves életkorának elérte előtt gyermektelenül meghal, akkor ez az ingatlan egy nemzeti célú iskolai alapra száll. Mikor erre rájöttem és láttam, hogy itt az a veszély fenyeget, hogyha ő esetleg idő előtt meghal, befektetéseim kárba vesznek és azokért nem kapok megtérítést, biztosítottam az illető életét 40 éves életkorának elértéig, ugy hogyha bekövetkeznék az az eshetőség, hogy közben meghal és tőlem elveszik az ingatlan használatát, akkor én az életbiztosításból fedezhessem káromat. Miután azonban mielőtt még teljesen készen voltak ezek a berendezési munkák, költségeim máris messze felülhaladták a 100.000 K-t kitevő életbiztosítási díjat, tulaj donképen ez is nyugtalanított, tehát itt is rizikót viseltem. Hogy áll a helyzet ezzel az utóöröklési joggal ? Micsoda inkompatibilitás forgott fenn itt ? Ha a tulajdonos 40-ik életéve előtt meghalt volna, akkor nekem ki kellett volna mennem a házból és az a befektetéseim által értékében felemelt ingatlan a fővárosi alap tulajdona lett volna. Ha nem hal meg, akkor bekövetkezik az az eset, hogy én opcióval élhetek, ha elérem azt a határidőt, amikor ő 40-ik életévét eléri. Ez tehát egészen tiszta dolog és nem tudom, micsoda inkompatibilitás van benne. Ez is egy okkal több volt arra, hogy én az ingatlant tovább adjam és tovább is adtam ugy, ahogy az akkori viszonyok közt lehetséges volt. A képviselő ur jónak látta itt, hogy még gyanúsabban nézzen ki a dolog, ezt a dolgot belekapcsolni a burgonyadara ügybe, holott ennek semmi köze a burgonyadara ügyhöz, mert akkor, amikor én azt a két telket eladtam és a bérleti szerződést átruháztam Marich Jenőre, ő szolgálatban lévő ministen tanácsos volt a közélelmezési ministeriumban és akkor semmiféle burgonya-panama ügyről nem volt szó. Az sokkal későbbi dolog volt, már a Károlyi-kormány idejében történt, Amit 'tehát ő vizsgálat folyamán mondott arra nézve, hogy az ingatlanokat megvette, az nagyjában, ha 57