Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-62

A Nemzetgyűlés 62. ülése 1920. szervezetnek tagja, nem következtethető az, hogy az illető hazafiatlan is. (Mozgás.) Nagy János (egri) : Igaz, de ne legyen marxista! (Helyeslés a baloldalon). B. Szterényi József: Előbb a termelés tényezői közül kiemeltem az anyagokat és a munkásosztályt, most legyen szabad reámutatnom a termelés felvételének egy másik nagy aka­dályára, amely legalább oly jelentős, mint az előbb Emiltett kettő s ez : a tőke kérdése. A drágaság rendkivüliségénél és óriási arányainál fogva teljesen megváltoztak a tőke­viszonyok is, és pedig oly mértékben, hogy arról általában nincs is fogalmunk. Csak néhány pél­dával fogom illusztrálni az eltérést a háború előtti és a mai tőkeszükségletek között. Kiraga­dok ismét néhány különböző ipari csoportbeli ágazatot, hogy méltóztassék a gazdasági élet, a termelő munka különböző ágainak tőkeszükség­letébe betekinteni, megjegyezve azt — ami különben természetes is, • — hogy adataimat teljesen szakemberektől veszem és szakemberek kritikája után idézem. Egy bőrgyár teljes üzeméhez — egy egé­szen közepes bőrgyárhoz, amely napi 50 darab nyersbőr feldolgozására van berendezve, mely mennyiségnek teljes feldolgozása legalább két­heti periódust jelent — azelőtt â 1 /^ millió korona évi tőkére volt szükség a teljes üzem­hez, ma 18 millió koronára. Egy zsiradékáru­gyárnak az üzeméhez, amely évi 50 vagon kész­áru termelésére van berendezve, azelőtt mind­össze 350.000 korona kellett, ma 8 millió korona. Egynapi egyvagonnyi termelésű ólomcső­gyárhoz ezelőtt kellett évi 700.000 korona, ma 10 millió korona. Egy kenderárugyárnak — gazdasági kötél­áru, stb. — amely napi egy vagon nyerskendert dolgoz fel, kellett azelőtt l 1 /* millió korona, ma kell 15 millió korona. Egy közepes pamut­fonó- és szövőgyárnak, amelynek 30.000 orsója és 600 szövőszéke van, tehát amelyet közép­tipusunak szoktak nevezni, ezelőtt kellett maxi­mum 11 millió korona, ma kell évenként 300 millió korona. Miért emlitem fel, t. Nemzetgyűlés, ezeket az adatokat ? Azért, hogy bebizonyítsam, hogy ma már nem oly könnyű megindítani az üze­meket. Oly óriási tőkeszükségletekkel állunk szemben, amelyek egyrészt a tőkekoncentrációt teszik szükségessé, másrészt külföldi tőkének segítségül hívását. Éneikül egyáltalán nem leszünk képesek — bármennyire elhárítjuk az egyéb akadályokat a termelés útjából — komolyan megindítani a termelést, mert hiányozni fog a hozzá szükséges tőke. Épen ezért — mint már annyiszor tettem — kérő szóval fordulok a nemzethez : kérem a tőkeellenes irányzat abba­hagyását. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ellen­kezőleg, tőkebarát irányzatba kell átcsapnunk, a tőke visszaéléseit el kell ugyan távolitanunk, ki kell küszöbölnünk, de keresnünk kell a mód­?vi június hó 17-én, csütörtökön. 427 ját annak, hogy helyreállítsuk az ország iránti bizalmat, hogy külföldi tőkét sikerüljön meg­szereznünk és ezzel gazdasági életünket ren­deznünk. T. Nemzetgyűlés! Hogy mit tesznek más államok ipari tekintetben, arra nézve legyen szabad egy példát felhoznom : az újonnan kelet­kezett lengyel állam példáját, ahol 1919 május 9-én külön törvényt hoztak a háború által tönkretett textilipar ujjáteremtése, fellendítése dolgában, húsz millió angol fontot, vagyis 16 milliárd koronát bocsátva három év alatt a lengyel textilipar rendelkezésére, hogy rekon­struálhassa és három évre kellő anyaggal ellát­hassa r magát. És ha valaki azt hiszi, hogy mert a föld­mivelésnek nálunk annyira praedomináló a hely­zete, iparra nem lesz szükségünk a jövőben, súlyos tévedésben van. ÇUgy van! bal felöl.) Ha valutánkat helyre akarjuk állítani és gaz­dasági életünket fenn akarjuk tartani, sokkal nagyobb szükségünk lesz nagyiparra, mint volt a múltban, ennélfogva meg kell tennünk mindent arra, hogy iparunkat növeljük, termelésünket fokozzuk. (Helyeslés balfelöl.) Csak ez az útja annak, hogy árszabályozást is elérhessünk, amire nézve most nem akarom idézetekkel fárasztani a t. Nemzetgyűlést, csak utalok arra, hogy a közélelmezési ministerium illetékes bizottsága reámutat arra a kölcsönhatásra is, amellyel egyik cikknek árcsökkenése a többire is van, amikor felemlíti azt, hogy annak, hogy bur­gonyával elég olcsón lehetett ellátni Budapestet, azt volt a következménye, hogy minden ható­sági beavatkozás nélkül 15 és 20 százalékos árcsökkenés éretett el a liszt és a cukor árá­ban is. Ha tehát mi tudjuk az ipari termelést nö­velni, a termelés fokozásával a keresletet a kí­nálattal összhangzásba hozni, akkor az árak csökkenését természetes utón mozdítjuk elő, ter­mészetes utón provokáljuk. Ezért, eltekintve minden egyéb érdektől, a termelés növelése a legfontosabb. Legyen szabad még röviden a forgalom szabadságáról beszélnem. Az a kényszeráralakulás, amelyet a mezőgazdaság joggal panaszol, háborús szülemény, háborús kinövés, amelyre megGyőző­désem szerint ma már semmi néven nevezendő szükség nincs. A mezőgazdaság ezen a téren drágán fizette meg a háború árát. Objektíve el kell ismerni, hogy a mezőgazdaság igenis ezen a téren nagyon magas árakat fizetett az ország közélelmezéseért, sokkal magasabb árakat, mint bármely más termelési ág. Ézt el kell ismerni. De vájjon javult-e a helyzet valamivel azóta, hogy a háborút befejeztük, azóta, hogy a hét egyiptomi csapás, mindegyikét átszenvedtük? Most, amikor semmi ok sincs rá, — az általam előbb már Emiltett szociális szempont kivételével, amely a legfontosabb közszükségleti cikkeknek a fixfizetésü alkalmazottak és a munkások szá­54*

Next

/
Thumbnails
Contents