Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-61

 Nemzetgyűlés 61. ülése 192< Ennél a pontnál nem tetetem, hogy két észrevételt ne tegyek. Az egyik szoro»an összefügg a tárggyal és ez vonatkozik a cenzúrára. A mélyen tisztelt ministerelnök ur, gondolom, tegnap vagy tegnapelőtt, különböző interpellációkra válaszolva, felállitotta azt a tételt, bogy a cenzúrát, amelyet ő is rossznak, de szükséges rossznak tart, nem nélkülözhetjük. Én teljesen egyetértek vele ebben a tekintetben. Rendkivül sajnálom, hogy még nem értük el azt az időt, mikor az összes közszabadságokat egész kiterjedésükben helyre lehet állitani. Gondolom, minden ember az országban epedve várja, hogy ez az idő minél előbb bekövetkezzék, de nagyon jól tudjuk mindnyájan, hogy igen súlyos érdekek veszélyeztetése nélkül, ez még ma nem lehetséges. Tehát még ideig-óráig meg kell barátkoznunk a közszabadságoknak olyan korlátozásával, melyet mindnyájan — és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni — csak átmenetinek és önmagábanvéve nem kívánatosnak, rossznak tartunk. A cenzúrára tehát még szükség van. A cenzúra alkalmazásában azonban talán lehetne bizonyos közérdekű szempontokat jobban figyelembe venni, mint eddig történt. (Ugy van! balfelől:) A cenzúra pl. elvül tűzte ki, hogy a közéletnek mindazokról a kellemetlen jelenségeiről, amelyekkel az utóbbi időben foglalkoztunk, ténybeli közlést sem enged. Történt ez alkalmasint abból a szempontból, hogy ezáltal a külföld ne inf orrnál tassék. Méltóztatnak látni ennek a hatását. A hatás az, hogy az itteni sajtó mindezekről tudomást nem szerezhet, illetve ha tudomást szerez is, azt nem továbbithatja, azt itteni közönség teljesen tájékozatlan és akkor azután dolgozik itt benn a fantázia, (Ugy van I) amely rémlátásba megy át, kifelé pedig dolgozik szabadon a hazugság. (Igaz ! Ugy van !) Holott ha az itteni sajtónak a tények közlése tekintetében több szabadság engedtetnék, akkor először meg vagyok Győződve, hogy a nyilvánosság ellenőrzése mellett bizonyos visszaélések elő sem fordulhatnának vagy könnyebben volnának korlátozhatók, másfelől az itteni sajtóval szemben érvényesíthető hamis hirek közlése esetén a felel ősségre vonás, a helyreigazítás, mig a külföldi sajtóval szemben ez nem érvényesíthető, ugy hogy ma, mikor a külföldi sajtó az egyedüli forrása a közönség értesülésének, nagyon természetesen, tenyészik a rágalom, cenyészik a hazugság ellenőiizhetetlenül és anélkül, hogy azzal szemben ellenszereket lehetne használni. (Igaz! Ugy van!) Én tehát nagyon ajánlatosnak tartanám, hogy a tények közlése tekintetében — természetesen a hamis híresztelések esetén szigorú felelősségrevonás mellett — az itteni sajtó ne korlátoztassék annyira, mint eddig történt. (Élénk helyeslés a középen.) Másik megjegyzésem már nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a t. Ház engedelmével néhány percre legyen szabad a tárgytól eltérnem. (Halljuk ! Halljuk !) Minthogy ebben a bojkottmozgalomban indokul felhozatnak azok az atrocitások is, amelyek egyes katonai vagy katonaruhát viselt NEMZETGYŰLÉSI NAPLCh 1920—1921» ~- III. KÖTET •. évi június hó 16-án, szerdán. 401 egyének által elkövettettek, visszhangot akarok adni a mélyen tisztelt honvédelmi minister ur minapi felszólalásának, amelyben mintegy felhívott szeretetre, támogatásra a nemzeti hadsereg fejlesztése ügyében. Ez a felhívás bizonyára senkinek élénkebb visszhangot nem kelt, mint énnálam, akinek életében egyik ideálja volt a magyar nemzeti hadsereg megalkotása (Elénk tetszés és taps.) és aki, azt mondhatnám, lelkemnek, szivemnek egész rajongásával üdvözöltem, mikor itt megjelent. Teljesen igaza van az igen tisztelt honvédelmi minister urnák abban, hogy nekünk mindnyájunknak ezen drága nemzeti kincsünk felett őrködnünk kell, a hozzá való szeretetet, ragaszkodást, a benne való bizalmat terjesztenünk kell. (Igaz ! Ugy van !) Ha egyes jelenségekre rámutatunk, amelyek alkalmasak arra, hogy ezen a szereteten, ezen a nagyrabecsülésen, ezen a ragaszkodáson csorbát ejtsenek, ezt bizonyára nem antimili tarisztikus, nem a hadseregre vonatkozó ártási szándékból tesszük, hanem ellenkezőleg azért, mert ezen féltett kincsünket meg akarjuk óvni minden olyan jelenségtől, a mely önmagában véve is, és még inkább túlzott beállításban, alkalmas arra, hogy azt a szeretetet, azt az összeforrását a nemzetnek az ő hadseregével meggyengitse, megakassza. (Igaz ! Ugy van!) A hadsereg igen tisztelt tisztikara bizonyosan támogatni fog mindnyájunkat abban, hogy a hadsereg valóban mindenki tiszteletének és szeretetének tárgya legyen. Ez a tisztikar bizonyosan átvette a régi magyar-osztrák hadseregből azt, amit abban, midőn közjogi szervezetét sokszor kifogásoltam, mindig nagyrabecsültein : azt a testületi szellemet, azt a finom és kényes becsületérzést, amely annak tisztikarát jellemezte. Ezt bizonyára átvette a magyar tisztikar, és a magyar hadsereg tisztikara maga fog őrködni azon, hogy saját körében ne fordulhasson elő semmi, ami az ő tiszta jellemére, tiszta hirére árnyékot vethetne. (Tetszés.) E tekintetben nem féltem a hadsereget at* tói, hogy a kormány utolsó rendeletében — igen helyesen — megvonattak a határok a polgári hatóságok és a katonai hatóságok hatásköre között. Nincs az az intézmény, amelynek tekintélye, állása az által emelkednék, ha olyan hatáskörökbe avatkozik és olyan hatásköröket gyakorol, amelyekre természeténél fogva rendeltetve nincs. (Igaz ! Ugy van! a jobboldalon.) AJZ egyház sohasem nyert tekintélyben, ha világi ügyekbe beavatkozott ; a világi hatalom sohasem nyert tekintélyben, ha egyházi téren beavatkozott. Midőn az egyes állami közhatalmak közül is a törvényhozó testületek birói hatalmat gyakoroltak, — még ha az alkotmányszerüleg őket illette is —• a birói hatalom gyakorlásának módja nem járult az ő tekintélyük emeléséhez. Viszont a biróság mindig gondosan óvakodik attól, hogy politikai, vagy törvényhozási ügyekbe beavatkozzék máskép, mint ugy, hogy a törvényeket végrehajtja. Tehát minden testület csak 51 •