Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-61
A Nemzetgyűlés 61. ülése 1920. évi június hó 16-án, szerdán. 389 festett. Azt mondják, hogy itten visszaélések - történtek s azt mondja a »Westmister Grazette«, hogy nem akarja ennek a jelentésnek a súlyát túlságosnak tekinteni, azonban, hogyha végigtekint azokon az államokon, amelyeket a háború elpusztított s amelyek politikailag még a rekonstrukció állapotában vannak, akkor mindenütt találkozik — irja — az atrocitások argumentumával, a Balkán-háborútól kezdve végig mind a mai napig, ugy hogy ez az argumentum nem olyan, amely hat. Egy jelentést is vagyok bátor felolvasni még, amelyet Parisból kaptam, ahol párisi kiküldöttünket az Action Erançaise-nek, tehát egy keresztény irányú francia lapnak a vezetője, Bainville kereste fel, aki igen súlyos egyéniség a francia politikában. Ez azt mondta, hogy a Balkán-háború óta mást nem hall, mint atrocitást, ami magában elegendő arra, hogy az ilyen természetű propagandával szemben az illetékes tényezők elfásuljanak. Tény az, hogy aki ismeri a Balkán-háborúk, a macedón dolgok történetét, az nagyon jól tudja, hogy a bolgárok és a szerbek egész könyveket adtak ki, amelyek a fotográfiák egész tömegével vannak tele. E fotográfiákra nézve az egyik fél a másikról bebizonyítja, hogy az kópia és becsapás ; sőt voltak olyan fotográfiák is, amelyek mindkét fél könyvében megjelentek s mindegyik fél a másikról mondta, hogy az követte el. A rosszakaratú ferditések tényleg sokszor diszkreditálták azt, hogy ma valaki atrocitásokról panaszkodva, eredményt érhessen el. Ezért én azt hiszem, hogy eredményt tényleg csak akkor lehet elérni, ha az ember az idegeneket itten informálja, az idegeneknek megmutatja azt, hogy mi történik nálunk. Ha ezek az idegenek megGyőződnek arról, hogy a demarkációs vonal mentén és az okkupált területeken tényleg minő visszaélések vannak, talán végre változások fognak bekövetkezni. Amint bátor voltam jelenteni is a t. Nemzetgyűlésnek, ezen az utón tényleg az eredmények utján vagyunk és azt hiszem, hogy rövidesen tudok is ebben a tekintetben már konkrét tényekről beszámolni, amelyeket ma nem szeretnék igy anticipiálni, miután még egész konkrétumokkal nem számolhatok be, Azonkivül az a nehézség is volt, hogy a külügyministerium annak idején uj ministerium volt, amely nem volt teljesen megszervezve még akkor sem, mikor átvettem, és amely az egész külföldi propagandát nem tartotta kezében. Hiszen talán méltóztatnak emlékezni, hogy amikor elfoglaltam a külügyministeri széket, az is volt egyik a lapokban is ismertetett feltételem, hogy a külügyministerium kezében egyesittessék az egész külföldi propaganda. Ezt mind egy kézbe kell fognunk s ennek a legjobb utján vagyunk. A Magyar Távirati Irodának is egy bizonyos átszervezésére van szükség, amely tekintetben a ministerelnök úrral már megbeszéléseket folytattunk és egy előterjesztést is tettem, hogy t. i. amennyiben ezek a szervezetek eddig nálunk csak belső funkciókra voltak szabva s a külső funkció tekintetében még nem birnak a szükséges rutinnal, ebből a végből a Távirati Irodának egy külszervezetét is óhajtanám létesiteni. Ebben a tekintetben a budgettárgyalás alkalmával méltóztatnak majd látni, hogy e célra egy körülbelül kétmilliós összeg beállítását fogjuk kérni. Még azt az egyet akarnám felemliteni ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, hogy jelenleg is már az, aki figyelemmel kiséri a külföldi sajtót, azt fogja látni, hogy ottan határozottan kezdünk helyet foglalni. Nagyon természetes az, ha türelmetlenek vagyunk, ha többet szeretnénk; de viszont tény az, hogy meglehetősen szűkös eszközökkel rendelkezünk a munkára ; hiszen minden egyes tisztviselőnek kiküldése ma külföldre 80— 100 ezer koronákat jelent, valamivel hosszabb külföldi tartózkodás pedig a valutaromlás folytán milliókra rug. Ugy hogy minden egyes ember kiküldése — még oda is, ahová talán tiz embert kellene küldenünk — hosszas megbeszélések és pénzügyi meggondolások tárgya. Ezért természetes, hogy csak fokozatosan tudunk dolgozni, arról azonban máris beszámolhatok — és aki figyelemmel kiséri a külföldi sajtót, az látja ezt —, hogy számos külföldi lap a magyar ügy tekintetében egészen más hangon ir már, mint ahogy irt eddig. Ilyenek Svájcban a Baseler Nachrichten, a Züricher Nachrichten, — amelyek a legelsők voltak — azután a Vaterland és jelenleg már Journal de Genève-t is idézhetem, sőt az egyik igen intraiizigens, teljesen ellenségeink kövét fuvó lapban, a Gazette de Lausanneban is látom már a józanabb és a magyar álláspont jogosságát koncedáló cikkeket, amelyek eleinte bizonyos egészen különös, átmeneti szordinókkal jelentek meg, most azonban már kezdenek szabadabbakká válni. Hasonlókép vagyunk Hollandiával is, ott is a Het Volk és a Telegraf kivételével valamennyi lap igen élénken foglalkoztak a magyar üggyel, s annakidején például a béke kritikáját, amelyet alkalmam volt itt a Ház előtt elmondani, amikor a végleges békeszerződést bemutattam, ezek a hollandi lapok vezetőhelyen és csaknem egész terjedelmében közölték, ami mindenesetre igen jó eszköze a megGyőződésnek. Ugyanígy vagyunk a skandináv, államokkal is. Ezek mind neutrális államok. Örvendetes azonban, hogy még az eddig velünk ellenséges államokban, igy például Olaszországban a D'Annunzio politikáját követő lapok szintén a mi álláspontunk felé hajlanak... Friedrich István : D'Annunzio velünk van már! (Derültség és felkiáltások jobbfelöl: Azért utasítja ki a magyarokat onnan!) Gr. Teleki Pál külügyminister: ...azok is kezdik már elismerni a magyar álláspontot.