Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-61
A Nemzetgyűlés 61. ülése 1920, '. évi június hó 16-án, szerdán. 379 mi iparosok, dolgoztunk a múltban, ezzel szemben méltóztassék azt is betudni, bogy olyan keveset produkálunk, hogy ebből alig lehet a kisiparosnak megélni. Én tehát a magam részéről a kisiparosokat minden erőmmel támogatni óhajtom e tekintetben, mert ha még e törvény szigora is rájuk zúdul, akkor nem marad más hátra, mint hogy vándorbotot vegyenek kezükbe. Ugyebár méltóztatnak tudni, hogy e héten indul el az első hajó Amerikába. Ez magyar munkásokkal megtelve teszi meg ezt az első kisérleti utat és ezek a magyar munkások nem azért mennek el, mert itt nagyon sokat keresnek, hanem épen az ellenkezője miatt. Tiz napi munkára kötelezték őket az útiköltség fejében, és ha azt valahogy le fogják törleszteni, két évi szerződést követelnek tőlük, két év után pedig szabadjára engedik őket, mindenki mehet, ahova akar. Azt hiszem, sokan vannak köztünk, akik már jártunk ilyen amerikai hajón és tettünk különféle utazásokat. Én magam is egy ilyen amerikai hajón utaztomban 3000 zalai fiút láttam kivándorolni, és mondhatom, hogy ennél rosszabb, ennél nehezebb érzést életemben nem éreztem. Scholtz Ödön : A magyar kivándorol, a zsidó bevándorol. (Mozgás.) Mahunka Imre : Köszönöm tisztelt képviselőtársam közbeszólását, mert igaza van és mert erről valami eszembe jutott. A magam részéről ezt a kivándorlást tartom a legszomorubbnak, mert ez a munkáskéz a legdrágább a világon, és ha ez a magyar munkás — minden rendű és rangú munkását az országnak beleértem — vándorbotot készül kezébe venni, ez olyan veszteség, amelyet soha, semmiképen pótolni nem lehet. Az imént közbeszólott képviselő ur szavairól eszembe jutott, hogy Budapestre igenis bevándorolt körülbelül 400.000 galiciai. A belügyminister ur a múltkor hozott egy lakásrendeletet, amely sajnos, egyenesen a kisiparosokat és a kiskereskedőket sújtja, azokkal a bevándoroltakkal szemben, akik olyan időben foglalták el a lakást, (Mozgás a baloldalon és a középen.) amikor ki volt mondva, hogy a hazát védő vitézeket és azok családjait senkinek nem szabad bolygatni. A lakást akkor természetesen az akkori pénzértékkel vették ki. Ma ugyanazokat az összegeket fizetik, de hol van a pénznek értéke? Mit fizet ma a Graliciából bevándorolt, aki textilárut árulva, hónapokon keresztül milliókat szerez ? Huszár Elemér: Ez a keresztény kurzus! (Mozgás a baloldalon és a középen.) Mahunka Imre: Hogy mit fizetnek, arra jellemző, hogy a háztulajdonosoknak a Vigadóban tartott múlt nagygyűlése alkalmából olyan javaslat merült fel, hogy adjuk át a házakat a fővárosnak, a főváros pedig adjon nekünk havi ellátást, mert másképen nem tudunk megélni. (Mozgás a baloldalon és a középen. Felkiáltások a középen: Komolyan!) Ez, azt hiszem, elég komolyan magyarázza azt, hogy ebben semmiféle igazság nem rejlik, és én, bár egyébként mint személy, nekem igen szimpatikus a belügyminister ur, nyiltan meg kell, hogy mondjam, hogy ennek a rendeletnek abszolúte nincs igaza, mikor megint a kisiparost sújtja, még pedig nem is meghatározott módon, mert némelyek házbórét egyszerre tizszeresére emelték, másokét megint másképen és a kiskereskedőkkel ugyanígy bántak el. Nem lehetne-e annak módját találni, hogy ezeket az embereket végre egyszer védelmünkbe vegyük, hiszen igazán mondom, hogy a kisiparosság a tönk szélén áll. Én az államtól nem alamizsnát kérek, sohasem kértem; én csak azt az iparost védem, aki megtanulta a mesterségét, akiben érték van, aki dolgozni tud és dolgozni akar, de itt is csak addig kérek segitséget, amig arra szükség van, és követelem, hogy ezt a segitséget mind az utolsó krajcárig fizessék majd vissza. Az az iparos, aki a szószoros értelmében olyan támogatásra szorul, mint egy rokkant, mindenesetre más vonatkozásban kell hogy segitséget kapjon. De én ilyen segitséget nem kérek. En a magyar ipar számára azt a segitséget kérem,. amelyet a a hibáján kivül veszitett s amivel lábra állítani lehet, mert ez nemcsak nemzeti, nemcsak magyar, de társadalmi és közgazdasági kötelesség is. Méltóztassanak elhinni, hogy ha most rövid időn belül nem sietünk segítségükre, hanem ilyen és hasonló törvényeket hozunk, mint az árdrágításra vonatkozó törvény, akkor ugyanoda fognak jutni a kisiparosok is, mint a közhivatalnokok és ez végtelenül szomorú lesz akkor, mikor én az országban a közel jövőre olyan munkaperspektivát látok, hogy annyi munka sohasem volt és talán sohasem lesz. Igenis figyelnünk kell tehát arra a társadalmi osztályra, amely itthon dolgozik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azért kérem, hogy ne azt a régi liberális, vagy álliberális politikát méltóztassanak csinálni, hanem olyan gazdasági politikát, amely ezt a dolgozótársadalmat minden rétegében ki tudja elégíteni. (Helyeslés balfelöl.) Még egy igen szomorú eset történt itt, amikor a múlt alkalommal a hadsereget támadták meg. Ez az a társadalmi réteg, amelyre igazán mindannyian büszkék lehetünk; (Ugy van ! Ugy van !) én legalább büszke vagyok rá, mert igen nehéz viszonyok között született meg és igen becsületesen állta meg a helyét. Ha itt atrocitások vagy egyéb hibák történtek, a bűnösöket mindig ki lehet keresni ; de ez a vád meglehetős nagy általánosságban hangzott el. En tehát a magam részéről itt is teljes erőmmel kell hogy a védelmére keljek a magyar hadseregnek. Ez az egyedüli bázisunk ; erre szerintem nagy szükség van, mert az imént elmondottakból méltóztatnak megérteni, hogy mi részben még mindig a kommün hatása alatt állunk, (Mozgás.) tehát erre, sok 48*
