Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-60

366 A Nemzetgyűlés 60. ülése 1920. évi június hó 15-én, kedden. azt lehet mondani, hogy a polgárság és a katonaság egy, valamennyien katonák vagyunk: akkor nem lehet rossz néven venni, ha ezt a harmóniát meg akarjuk oltalmazni avval, hogy a polgárság és a tisztikar egymást kölcsönösen becsülje. (Ugy van! jobb felöl.) Azt vetik a szememre, hogy azt mondottam, hogy nem a nemzeti hadseregnek köszönhető, hogy a bolsevizmust megdöntötte. Ez végre is a történelem kérdése. A történelem kérdése az, hogy annak a hitvány uralomnak a megdőltét mennyiben befolyásolta a román támadás, mennyire befolyásolta a polgárság ellenállása és passzivitása; hogy mennyire befolyásolta az a gonoszság, amelyben fogantatott. Ezt majd a történelem fogja eldönteni. Annyi azonban bizonyos, hogy aki a beszédemet végighallgatta, semmi olyan impressziót magának nem szerezhetett, hogy én ezzel a hadsereget akármikép is lebecsülni, vagy annak nagy értékét, nagy rendeltetését és nagy hivatását kétségbe vonni akartam volna. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Nem arról van szó, hogy hibáztattam volna, hogy nem vett részt a bolsevizmus letörésében. Tudjuk, hogy mi volt az akadály. Azt hiszem, a nemzeti hadsereg mindenkor szomorúsággal, dühvel és gyűlölettel gondol vissza arra, hogy tényleg nem vehette ki a részét jobban abból a munkából, amely szükséges volt ahhoz, hogy a bolsevizmust letörjék. De tudjuk, hogy nem tehette, mert idegen hatalom béklyóba szoritotta és nem engedte meg, hogy ami becsületes szándéka volt, azt végrehajsa. Hisszük és tudjuk, hogy elszántan, élete feláldozásával is megtette volna. Ha nem tette, ezért semmiféle megrovás vagy becsmérlés nem illetheti. (Igaz ! Ugy van !) Mikor én arról beszéltem, hogy a polgárság ereje döntötte meg részben a bolsevizmust, mindenki természetesnek veheti, hogy a polgárságba beleértettem az akkor kötelékben levő és nem levő azokat a tiszteket is, akik ellenforradalmakat szítottak. Ki volna az, aki egy Lemberkovics személyére nem gondolna hódolattal ? Ki lenne az, aki a kis ludovikásoknak és a többi katonának az érdemeit el ne ismerné, akik, igenis, hősies önfeláldozással és kockázatvállalással vettek részt abban a nagy munkában, amely ezt az, országot megint visszaadta önmagának? Én is tudok katonáról, tudok egy kis emberről, egy kis hadnagyról, akinek az összes kitüntetései megvannak egészen a vaskoronáig. Tudom, hogy épen az a katonaszellem, épen az a szellem, amely a nemzeti hadsereget is élteti és kell hogy éltesse, mire ragadta, milyen legendás hőssé tette. Ott van a devecseri ellenforradalom. A devecseri ellenforradalmat egy kis leányosképü hadnagy vezette. Amikor elfogták, akkor is bátran szembenézve, egyszerűen bitangnak nevezte azt a törvényszéket, amely fölötte Ítélkezett; tiltakozott az ellen, hogy őt elvtársnak nevezzék és amikor rá akarták venni, hogy áruljon el valakit, csak annyit mondjon s avval megmenti az életét, hogy annak az ellenforradalomnak a szerzője nem ő volt, hanem a nagybátyja, — én vagyok ez a szomorúan visszaemlékező ember —, hogy csak ezt az egyetlen szót mondja ki és akkor nem fogják felakasztani : az a kis katona nem mondotta ki ezt a szót. S nem mondott ki más szót sem, amellyel az életét megválthatta volna. Igenis, az én életemben és emlékezetemben legendás alakjai vannak a katonaságnak. Engem tehát senki nem vádolhat meg — aki magam is közvetlenül érdekelve voltam azokban a szenvedésekben — azzal, hogy én a nemzeti hadsereget támadni akarom. Szörnyű bajok, nagy katasztrófák vannak itt jelen most is még ebben az összetört országban. Csak azt csodálom és azt restellem, hogy a hizelkedés mégis még mindig sompolyogva jár ezek között az óriási bajok, óriási katasztrófák között is, és ha már vannak bajok és ha azokért felelős valaki, akkor igyekszik bűnbakot keresni és annak a bűnbaknak a hátán végigvágni. (Igaz! Ugy van! a jobbóldalon.) Nem én. hanem sokkal erősebb szó, sokkal erősebb tekintély avatkozott bele ebbe a dologba; azt állította, hogy ebben az országban nincs jogrend és azok állították azt, hogy ebben az országban pedig azért, hogy nincs jogrend, felelősek egyesek azok közül, akik különben külsőképen, de szívvel nem hiszem el, hogy odatartoznának a nemzeti hadsereghez, mert aki a szivében is a nemzeti hadsereghez tartozik és átérzi a szolidaritást, annak nincs más célja, nincs szebb ambíciója, mint hogy a tiszti kardbojt becsületét kétségtelenné tegye s a katonafegyelmet megerősítse. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Rengeteg sérelmet tudnók felsorolni. Most is, hogy odahaza voltam, beszámolhatnék megint egy ilyen drámai jelenetről, amely semmiképen sem volt alkalmas arra, hogy a nemzeti hadsereg tekintélyét megóvja. Egyenlőtlen fegyverekkel küzdök kezdet óta, mert egy konkrét esetet sem hoztam ide, pedig kétségtelen tény, amit ide hozhattam volna és igen sokat nem hoztam ide. Most is egyenlőtlen fegyverekkel küzdök, mert azzal szemben, amit rólam állitottak és tegnap felhoztak, nem állhatok elő bizonyítékaimmal és érveimmel épen azért, mert soha sem akarok túlmenni azon a határon, ahol a jogos kritikát gyakorolom azzal szemben, épen azért, hogy visszarettentsek mindenkit a jogrend és a hadsereg tekintélyének veszélyeztetésétől. Mondom, nem akarok ezen a határon túl menni, ezt el fogom intézni a honvédelmi minister úrral személyesen. Ismétlem semmi más célom és szándékom nem volt, mint az, hogy a hadsereg tekintélyének bántása nélkül, tisztán csak abból a célból, hogy azok, akik azt megérdemlik, (Helyeslés jobbfélöl.) kritika alá esnek, felszólaltam a polgári