Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-60

A ' Nemzetgyűlés 60. illése 1920. évi" június hó 15-én, kedden. 365 a személyes védelmem és az előadásom ne Tegyen annyi időt igénybe, mint amennyit különben az előadói beszédem igénybevett volna. T. Nemzetgyűlés ! Az állíttatik rólam itt a Házban is és odakint a sajtóban is, a nem jóindulatú, bizonyos mellékes célokat szolgáló, felfelé kínálkozó sajtóban, hogy én a nemzeti hadsereget támadtam. (Felkiáltások jobbfelöl : Hazugság !) Abban a beszédben, amelyet mondottam, és amelyet alapul vesznek a támadóim arra, hogy én a nemzeti hadsereget bántottam vagy avval foglalkoztam volna, egyetlen helyen sem fordult elő a nemzeti hadsereg, (ugy van ! ugy van! jobbfelől.) Én azt a kitételt használtam, hogy : egy katonai hatalom. Arról volt sző t. i, hogy annak idején, a kormányzóválasztásból kifolyóan az elnöki székből egy enunciáció hangzott el és evvel kapcsolatban aztán az Uj Nemzedék című napilap hozott egy megrovási kalandot, amelyben úgyszólván figyelmeztette a- Nemzetgyűlés elnökét arra, hogy több tisztelettel illenék beszélni erről a hadseregről, mert ennek köszönheti a Nemzetgyűlés azt, hogy összeülhetett. (Mozgás.) En beszédemben (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelöl.) épen a polgárság és katonaság között való harmóniának megóvása érdekében s a Nemzetgyűlés tekintélyének megóvása érdekében is azt fejtegettem, hogy nem áll az, hogy a Nemzetgyűlés »egy katonai hatalomnak«, t. i. annak, amelyről épen akkor szó volt, köszönheti a létét. Ezt szükséges volt megállapítanom, t. Nemzetgyűlés, mert hiszen á Nemzetgyűlés tekintélyével és Magyarország népének, amely ideküldötte a Nemzetgyűlést, tekintélyével is ellenkezik az, hogy most azért, mert ez a Nemzetgyűlés nem tudom én, hogyan ült össze, — a katonaság hozta-e össze vagy nem — bizonyos dolgokat egyszerűen említés és szó nélkül köteles eltűrni, nevezetesen még ahhoz sincs joga, hogy kritikát gyakoroljon. Én voltam bátor már itt az egész multamat feltárni és itt a Nemzetgyűlés előtt is kijelentem, hogy magam is mint harctérviselt tiszt, a hadsereghez tartozónak érzem magamat és igy semmiképen sem lehetett szándékom az. hogy a hadsereget bántsam. A polgári tekintélyt akartam helyreállítani, amely polgári tekintély -— hiszen itt nemcsak én, hanem sokkal nagyobbak hoztak fel atrocitásokat — tényleg veszélyben forgott, veszélyeztetve volt. (ugy van ! jobbfelől) Természetesen, amikor erről beszéltem, vagy akármikor beszélünk erről, akkor sohasem nemzeti hadseregről beszélünk, nem a nemzeti hadsereget támadjuk, nem a nemzeti hadsereg intézményét érintjük, hanem mindenkor tisztán csak azokat az atrocitásokat és azoknak elkövetőit érintjük, (ugy van ! jobbfelől.) Én a fegyelmezettségben, mint ennek a Háznak sok más tagja is, — sokkal jobban, mint egyesek tették, — elmentem a végső határig. ( ugy van ! jobb- és balfelöl.) Előttem megszámlálhatatlan példája van annak, amikor derék kisgazdákkal szemben követtek el atrocitásokat, azokkal a kisgazdákkal szemben, akiknek fiai, vagy maguk is legnagyobb kontingensét adják a nemzeti hadseregnek, akik a nemzeti hadseregnek, ami a legénységet illeti, egyúttal a megbízható részét is képezik, (ugy van! jobbfelöl.) Én azt a veszélyt láttam, hogy megbomlik az a harmónia, amelynek meg kell lennie polgárság és katonaság között és mikor már nem tűrhettem ezt, tettem szóvá, hogy a polgári tekintélyt egészen jogtalanul, alaptalanul, károsító módon és célzattal sértik meg, ami az ő káros befolyását, visszahatását épen a nemzeti hadsereggel szemben fogja éreztetni. Mi azt láttuk künn az életben, ahol mozgunk is, hogy mig a nemzeti hadseregnek komoly, a harcokban, vérben, füstben megfürdött része, dicsőséget szerzett tisztikara férfihoz illő becsületes szerénységgel és komolysággal, kart karba öltve jár a polgársággal egy utón, addig, igen sajnálatosan, egyesek a tisztikarból azt a tradíciót, amely a nemzeti hadsereget és annak elődjét, a honvéd hadsereget vagy a közös hadsereget is illeti, nem vették egészen komolyan és nem tisztelték. Akárhányan vagyunk és voltak egyes nemzetgyűlési tagok is kitéve annak, hogy velük kellemetlenkedtek egyes fiatalemberek. Ez semmi esetre sem szolgál sem az államnak, sem a hadseregnek, sem pedig a polgárság tekintélyének előnyére és hasznára. Az volt tehát csak a célom, hogy ez irtassák ki, hogy a nemzeti hadsereg és annak tisztikara vegye tudomásul azt, hogy ez a polgárság megbecsülésre és tiszteletreméltó ; (ugy van ! jobbfelől.) vegye tudomásul azt, hogy mindaz, amiből a nemzeti hadsereget fentartjuk és amiből a tisztek élnek, hogy a szájukból elröppenő cigarettafüst is ennek a polgárságnak izzadságos keresménye, tehát ez a polgárság az ő részükről megérdemli a tiszteletet, (ugy van! jobbfelöl.) Beszédemben meg sem Emiltettem a nemzeti hadsereget, egy más alkalommal valamikor tettem tisztán csak szóvá azt, hogy ma azért is szükséges a harmónia megóvása, ma annál is inkább szükséges az, hogy a tisztikar az ő régi jó szellemének megfelelően vegyen részt társadalmi életünkben és ne követeljen magának egészen különleges jogokat, olyanokat, amelyek esetleg a polgári önérzetet sérthetnék, mert a mai polgárság és annak hangulata nem a régi. Ez a polgárság is viharokon ment keresztül, ez a polgárság is ott volt a tettek mezején, és egyetlenegy tiszt sem lehet bizonyos afelől, hogy amikor az utcán megy, minden harmadik ember, vagy kávéházban a szomszédasztalnál ülő civil nem ép olyan hős-e, mint ő. Amikor tehát a vér szövetsége, amikor a veszedelmek szövetsége, köteléke és egy jó szellem összefogja a katonaságot és polgárságot, amikor úgyszólván