Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-60
362 A Nemzetgyűlés 60. ülése 1920. évi június hó 15-én, kedden. várni a tisztességes, legális kereskedelmet, ipart és termelő érdekeket. (Igaz ! ugy van !) Ezeket védeni ép ugy kötelesség, amint kötelesség szigorúan megtorolni az ezzel kapcsolatos bűncselekményeket, (Igaz ! Ugy van !) nehogy ugy is igen keskeny mederben meginduló közgazdasági életünkben egy megdermedés következzék be, amely azután még hátrányosabban fogja sújtani az egész nemzetet. Mert biszen a közgazdasági életünkben bármely vonalon előálló visszaesés a megélhetést ebben az országban még nehezebbé fogja tenni. (Igaz ! Ugy van !) Ennek a kettős érdeknek biztositására szolgál az, hogy az a biróság, amely hivatva lesz ezen bűncselekmények felett Ítélni, nem csak hivatott szakemberekből álljon, hanem képviselve legyen ott a legális kereskedelem, ipar és a földmivelés is, hogy ezekben a kérdésekben a hivatott, szakavatott birót feladatai megoldásában szakértelemmel az igazság érvényesülésére alkalmas módon támogassák. (Elénk helyeslés.) Általában véve minden bűncselekmény a jogrend tagadása és ezzel szemben áll az igazság ereje, amely a megtámadott jogrend érdekében fellép és a bűntetteket a maga erejével megtorolja. Azért kell büntetni a bűnösöket, hogy visszarettenjenek merényleteik ismétlésétől és hogy mások vissza riasztassanak a bűn elkövetésétől. Az árdrágítókra is azért kell kérlelhetetlen szigorúsággal lecsapni, mert a mai helyzet a jogrend legkiáltóbb és állandó arculcsapása és mert ez a megélhetés legszilárdabb akadálya. Csakis az emberi érzésekből kivetkőzött bűnösök hatályos megbüntetése utján válik elérhetővé az erkölcs megjavulása, ha az emberi kapzsiság és lelkiismeretlenség magábaszáll, megretten és minden egyéb kormányzati és törvényhozási intézkedés együtt közrejátszik annak a megGyőződésnek kialakulásában, hogy ebben az országban az emberi érzés és a j ogrend világa tényleg beköszöntött és az igazságosság ereje minden lelketlen bűnökkel és visszaélésekkel szemben tényleg biztositj a az igazság uralmát. Most azután az a kérdés és az a feladat, hogy milyen módok és milyen eszközök alkalmazásával kell fellépni az árdrágitókkal szemben, miképen lehet őkefc becsületérzésre nevelni és a komoly munkától elszokott kérdés lelkeket a méltányos polgári haszonnal járó szakszerű munkásságra kényszeríteni. Hegedüs György : Nehéz lesz az ! Ferdinandy Gyula igazságügyminisíer : A véres háborúk alatt szenvedett sok kSn, gyötrődés, a lázas idegélet, az öldöklés és rablás kultusza az emberekben általában elnyomták a békés hajlandóságokat, megzavarták az enyém-tied közötti különbség megtételére vonatkozó érzéket és felkeltették a rossz indulatokat. A vesztett háború hatásaképen kitört forradalmak alatt rendszerré vált a munkátlanság és a könnyelmű 1 élet, (Ugy van ! Ugy van 1) mely a bűnözésnek legtermészetesebb tényezője és leghatályosabb fen tartója. A köz- és társadalmi életben a kultúra és az önfegyelmezettség alászállott, a törvények uralmát az ököljog uralma váltotta fel, a jogtiáztelet helyére az erkölcsi elfajulás, a sacro egoismo örökébe a gonoszság lépett. Mindé sok rossz ellen össze kell fogni a törvényhozásnak, kormánynak, társadalomnak, sajtónak (Ugy van ! Ugy van !)' és min-* den jó érzésű magyar embernek vállvetve kell küzdenie a nemzetmentés nehéz utján, (Ugy van! Ugy van !) hogy a nagy pusztulás után a romokból sikerüljön felépíteni az egységes keresztény Magyarországot. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) Súlyo.3 bajainkban ne az idegen nemzetektől, ne az időtől, de elsősorban önmagunktól várjuk a segitséget. A mi megj avulásunk, a bennünk élő, az utóbbi időben elnyomott faj magyar erényeknek, az erkölcsnek és a hazafiságnak éltető szellemétől kell kikövetelnünk ezt a segitséget. Az istenfélelem, a családi tűzhely megbecsülése és a becsületes munka avatja az embert a társadalom és az állam hasznos polgárává. (Ugy van! Ugy van!) Emelkedjünk fel saját önző céljaink szűk korlátai fölé, értsük meg más bajiit és szenvedéseit, segitsünk egymáson, legyünk türelmesek és elnézők egymás iránt. Fiainkat neveljük istenfélelemre, munkára, becsületre. (Ugy van ! Helyeslés.) Józan élettel mutassunk nekik jó példát, oltsuk lelkükbe azt a tudatot, hogy szivük minden dobbanásával szeresssék a hazát, hogy tanuljanak, n.űvelődjenek, élelmességre tegyenek szert, hogy üldözzék a hitványságot és tiszteljék az erényt. A nemzetmentés és államszervezés eme nagy munkájában mindenki megértésre talál nálunk, aki a keresztény morálnak és a magyar állami eszmének hive, de aki lelketlen gonoszságával tovább akarja folytatni a bűnt és nem munkál közre a nyomor megszüntetésére, annak ebben az országban helye nincs, (Ugy van! Ugy van!) azt innen ki kell üldözni ! (Ugy van !) Taszler Béla : Elsősorban a galiciaiakat ! Ferdinandy Gyula igazságügyminister : Ne feledje senki sem, hogy az igazság erő nélkül tehetetlen, de az erő igazság nélkül zsarnokság, (Ugy van! Ugy van!) amely nem megnyugváshoz, de békétlenséghez, szociális feszültséghez vezet. ( Ugy van ! ugy van !) Most azután az a kérdés, hogy a lelketlen árdrágitókkal szemben a törvényhozás tényleg milyen büntetési nemet állapítson meg. Nézetem és megGyőződésem szerint mindenekelőtt a leghatályosabb eszköz az, ha az állam arra a vagyonra, amely legnagyobb részben az embertelenségből és lelketlenségből támadt, ráteszi a kezét. (Ugy van ! Helyeslés.) Ezzel lehetetlenné teszi azt az eredményt, amelynek elérése izgatja az embereket a bűn elkövetésére. (Ugy van! Ugy van!) Ha az emberek arra a megGyőződésre fognak jutni, hogy nem fizeti ki magát ez az üzlet, mert ennek az üzletnek, mint tulajdonképen jogtalan cselekményeknek az eredménye, az állam által elvonatik, abban az esetben mindenki rá lesz utalva, hogy az üzleti morál