Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-59

À Nemzetgyűlés 59. ülése 1920. évi június hó 14-én, hétfőn. 339 ság. Tehát semmi más érdem nem illeti meg őket, mint az, hogy a rend fentartására irányuló szándékuk becsületes volt. Legfeljebb azt lehet nekik érdemül betudni, hogy nem engedték a polgárságot radikálisabban, súlyosabb eszközöket alkalmazva fellépni.« Majd tovább ezt mondotta a képviselő ur (olvassa): »Azt nem is veszem tőlük rossz néven, hogy az akkori katonaság a népszenvedélyt egy kissé^ tombolni engedte.« T. Nemzetgyűlés! Én kommentárt ezekhez a kitételekhez egyáltalában nem fűzök. Amikor a nemzeti hadsereg értékeléséről van szó, — ami igazán nem a mi hivatásunk, mert hogy mi illeti a nemzeti hadsereget és mi nem, azt elbírálni később a történelem hivatása lesz (Igaz ! Ugy van! balfelől.) — mégis állithatom, hogy akkor mindenki mást illethetett ebben a katasztrofális időben ez a kritikán felül álló megjegyzés és kitétel, ez a külföldi és belpolitikai szempontokból eléggé el nem Ítélhető kijelentés, csak a képviselő urat nem. (Igaz! Ugy van! Félkiáltások balfelöl : Elismerés helyett ezt kapta a nemzeti hadsereg!) T. Nemzetgyűlés ! Én nem féltem a nemzeti hadsereget. Nagyon jól emlékszem rá a proletárdiktatúra idejéből, mikor néhai Lemberkovics barátommal az ellenforradalom szervezése körül dolgoztam, megGyőződtem arról, hogy az a nemzeti hadsereg, mely ott a Tisza partján a jövendő Magyarország és az alkotmány reménységének és biztositékának ígérkezett és mint ilyen állíttatott fel, mondom, nagyon jól tudom, hogy az a nemzeti hadsereg micsoda szolgálatokat tett, hogy micsoda kapcsolódása volt annak a nemzeti hadseregnek a vörös hadsereggel, és nagyon jól tudom azt is, hogy miért csináltak a románok, illetve az oláhok rendet és bizonyos köröknek az intencióit is ismerem és tudomásom van róla, hogy nagyon is azon voltak, hogy a proletárdiktatúra megdőlése után, jaj, csak ne a nemzeti hadsereg, hanem az oláh hadsereg teremtsen itt rendet. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon. ) Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! A nemzeti hadsereg megvédte a hazát, megvédi majd önmagát is és ezek a rupertiádák — hogy enyhe kifejezést használjak — ezek a leértékelések, eléggé meg nem fontolt és külpolitikai szempontból és belső konszolidációs szempontból mérhetetlen károkat okozó leértékelő nyilatkozatok igazán nem olyan sturm, amelyet a nemzeti hadsereg, akármilyen fiatal, ki ne állhatna. Viszont azonban ez a kijelentés, minthogy a Nemzetgyűlés szine előtt egy törvényhozó ajkáról hangzott el, eléggé el nem ítélhető akkor, amikor a nemzet ilyen konszolidációs pillanatban van. Az állítólagos katonai atrocitások megtorlása és az ilyen esetleges atrocitások előfordulásával szemben én nem ilyen stílust, nem ilyen beállítású intézkedéseket szeretnék látni. Ennek egészen más módja, más eljárása lett volna, ugy a megtorló, mint a preventív intézkedések tekintetében. Részemről legteljesebb mértékben, legenergikusabban visszautasítom ezt és elitélem, hogy a nemzeti hadsereggel szemben ilyen eléggé meg nem fontolt és kül- és belállapotaink fejlődésének hallatlan mértékben ártó nyilatkozat hangozzék el a parlamentben. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez az egyik dolog, amit elmondani óhajtottam. A másik pedig az, hogy felelni kívánok Huszár Károly volt ministerelnök urnák, — sajnálom, hogy nincs itt — aki a múltkori incidens alkalmából nagyon elismerésre méltó animozitással tárta fel ezeket a jelenségeket. Sajnálom, hogy nem lehettem itt és nem tudtam a provokációra rögtön nyilatkozni. 0 — nem tudom jóakaratulag-e, nem tudom minek szánta — általános derültség közepette az Ébredő Magyarok Egyesületét ugy állította be — és azt azután a sajtó is ugy kommentálta — mintha mi valami fekete királyt, egy hottentottát, (Derültség.) egy indiai alkirályt igyekeztünk volna egy memorandum utján Magyarország élére állítani. (Mozgás. Sálijuk! Halljuk!) Az ujságnyilatkozatoknak is az volt az értelme, hogy mi egy szerecsen embert hozunk ide. (Mozgás.) Én azért, amit tettem, a memorandumban foglaltakért, vállalom a felelősséget. Rá kell világitanom arra, hogy abban az időben, amikor csupa beborulás volt Magyarország égboltozata, mindenki, minden egyesület, minden becsületesen érző, gondolkodó, a fejét törő, a kibontakozást kereső egyesület és ember megoldási módokat keresett, valamiféle expedienshez. Nagyon kényes a téma, de nem csinálhatok titkot belőle, bár a részletekben nem nyilatkozhatom, — annak idején a közvéleményben majd nyilatkozni fogok — ... (Derültség.) Igenis, igen t. Ernst, képviselő ur, nyilatkozni fogok később, amikor majd esetleg nem fog mosolyogni. (Derültség.) Hegedüs György: Akkor sohasem nyilatkozik ! Zákány Gyula: Később rátérek a részletekre is. Akkor tehát általános hangulat volt angol érdekkörök, érdekszférák iránt, bizonyos való vágyakozás, szinte önkéntelen felajánlkozás. (Mozgás.) Weiss Konrád: Most is entente felajánlkozás történik, akkor is

r csak az volt Î Zákány Gyula: Es akkor minden becsületesen érző magyar ember és minden egyesület, minden becsületesen érző és komoly magyar ember azt hitte, hogy ebben a katasztrófában ez az egyetlen kivezető ut, ha a hatalmas nagy brit nemzet érdekkörébe kapcsolódunk. (Mozgás.) Az Ébredő Magyarok Egyesülete nem politizálván, semmi mást nem akart, mint ezt a szétzüllött gazdasági organizmusát Magyarországnak, ezt a proletárdiktaturás állapotát Magyarországnak angol érdekkörök segítségével, azokba való bekapcsolásával kivezetni ebből Í