Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-58
A Nemzetgyűlés 58. ülése 1920. évi június hó 11-én, pénteken. 331 bizony többi részével is elkövettek. Már a békedelegáció is a legkevesebben tiltakozott ezek ellen és ugyanabban az időben az előző magyar kormány is számos tiltakozást jelentett be különösen a katonai entente-missziónál, amelyet a fegyverszüneti szerződéseknek végrebaj tásár a küldtek ki ide és amelynek elsősorban hivatása, hogy az okkupáló katonai csapatok működését ellenőrizze és az atrocitásoknak elejét vegye. En a magam részéről, amióta hivatalomat elfoglaltam, szintén folytattam ugyanezt az eljárást és egész sorozatát terjeszthetném a Nemzetgyűlés elé azoknak a tiltakozásoknak, amelyeket az entente-missziókhoz, ujabban azonban már közvetlenül az illető hatalmaknak, t. i. a bennünket körülvevő államoknak megbizottaihoz intéztünk, különösen a cseh GS & jugoszláv megbízottakhoz, mert oláh megbízott tudvalevőleg még nincs Budapesten. Itt csak incidentaliter, minthogy véletlenül a zsebemben volt, — de ha előzetesen tudtam volna az interpellációról, még sokkal nagyobb anyaggal is szolgálhatnék — felolvashatok egy listát, amely szerint különösen a baranyai ügyekben a jugoszláv ügyvivőhöz jegyzéket intéztünk november 27-én, december 20-án, december 9-én, december 22-én, január 25-én, december 31-én, január 22-én, január 31-én, február 17-én, február 26-án, március 11-én, január 13-án, — ez is egy régebbi jegyzék, amely még a szabadkai vasutasok ügyében intéztetett — azután ismét március 27-én, április 13-án, április 21-én és még egyszer ugyancsak április 21-én. Mindezekre azután egy ki nem elégítő választ kaptunk. További jegyzékeket is intéztünk ugyancsak Baics ügyvivőhöz. Megjegyzem, hogy mindezek a jegyzékek nemcsak az ügyvivőhöz mennek el, hanem másolataik mindenkor elmennek az entente-hatalmak itteni képviselőihez, valamint a tábornoki bizottsághoz is. Február 2-án, február 12-én, március 11-én és március 20-án ismét intéztünk jegyzékeket, amelyek a szabadkai vasutasokra, általános jugoszláv atrocitásokra, általában a délvidéki vasutasokra, magyar köztisztviselőkre és egyes speciális esetekre vonatkoztak, mint pl. az alsólendvai esetre, amelyből kifolyólag négy különböző jegyzéket intéztünk hozzájuk és egyes személyek eseteiben is interveniáltunk. Alig múlik el nap, hogy személyi ügyekben, egyes személyekre vonatkozólag ilyen kisebb intervenciók ne történjenek. A csehek tekintetében ugyanezt az eljárást követtük. Az erre vonatkozó jegyzék jelenleg nem áll rendelkezésemre ugy, miként a Jugoszláviához intézett jegyzékek listája, azonban jelezhetem, hogy ilyen intervenciók legnagyobb részben a felvidéki választásokkal kapcsolatosan történtek, mert a választások alatt az atrocitások száma megnövekedett. Abban az időben körülbelül kétszáz személyt tartóztattak le a Felvidéken, és részben az egyes személyekre vonatkozólag, részben általánosságban a letartóztatások ügyében intéztünk jegyzékeket a csehekhez. Ez körülbelül az a kép, amit a magunk működéséről megrajzolhatok és csak ismételhetem, hogy alig múlik el nap, hogy ilyen intervenciókat ne tegyünk. Sajnos, kénytelen vagyok konstalálni, hogy ezeknek az intervencióknak, amelyek pedig egyedüli eszközeink, sajnos nagyon sok eredményük nincs, azaz majdnem semmi az eredmény. Ezek az intervenciók, amint tudjuk, tovább adatnak az entente-missziók részéről, tovább adatnak a tábornoki bizottság részéről, azonban — sajnos — a kellő hatást a tényekben, a körülöttünk lévő államokban, az okkupált területeken nem tapasztaljuk. örülök, hogy alkalom kínálkozik részemre, hogy ezt ebben a formában itt a Házban leszegezhetem. Hiszen utaltam erre az itt tartott két beszédemben is : a bemutatkozóbeszédemben és akkor, amikor a béke-e] aborátumról beszéltem, azt mutattam be. De most special iter épen e tárgyról beszélve, örülök, hogy rámutathatok erre és felhívhatom rá a világ figyelmét, amelyet különben is igyekszünk propagandisztikus utón is erről felvilágosítani, amennyire módunkban áll s ebben fokról-fokra mégis csak haladunk nagynehezen, továbbá igyekszünk felvilágosítani mindazokat is, akik itt járnak. Meskó Zoltán: Ugy van ! Hadd lássák ! Gr. Teleki Pál külügyminister: S az a tapasztalatom, hogy ha idegenek fordulnak meg Magyarországon, azok rövid időn belül belátják a mi igazunkat. Csakhogy nagyon hosszú és nehéz az ut attól, hogy egy néhány idegen itt belássa a tényeket, odáig, amig az összes közvélemények, amelyek velünk szemben ma hitetlenül állanak, meg lesznek dolgozva. Nekünk a konszolidációnkkal, kultúránk fenntartásával és e kultúrának bizonyításával, parlamentünk működésének komolyságával, társadalmunk komoly elemeinek felűlkerekedésével : mindezzel bizonyítanunk kell a világ előtt, hogy mi vagyunk Keleteurópának kulturnépe. Bizonyítanunk kell ezt ma/sajnos, nem azért, mintha nem lettünk volna azok, hanem azért, mert nem ismertek bennünket, Hosszas lenne kitérni erre, hogy miért voltunk elzárva a külföld előtt, de ezeket kell ma bizonyítanunk s akkor lassan át fog ez menni a köztudatba. Ma azonban igen nehéz küzdelmet vivunk e tekintetben ; mert a külföldön hitetlenséggel találkozunk s csak lassan tudjuk a közvéleményt meggyőzni. Talán ez lehet az oka annak, hogy a körülöttünk fekvő államok, nem érezve még a külföldi közvéleménynek azt az óriási nyomását, amely szükséges volna s amely elvárandó volna, — szembehelyezkednek azokkal az intézkedésekkel és rendelkezésekkel, amelyeket az entente-missziók velük szemben tesznek s azokat nagyon sokszor semmibe sem veszik. Ami az interpellációnak egyes részeit illeti, én az első részre nézve, hogy (olvassa) : »Van-e tudomásom arról, hogy a szerbek által megszállott, de
