Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-58

A Nemzetgyűlés 58. ülése 1920, oda ki, ne fogadjak el még a Bankgassei milliókból sem egy fillért sem. Meskó Zoltán : Nem ment olyan jól a sorod ! Rupert Rezső : Mert nekem, aki ennyire mereven szembehelyezkedtem azzal az uralommal, amely előtt meghódolt majdnem mindenki, amelynek behódolt, amelynek a szakszervezeteibe bement még a tisztikarnak nagy része is, annak a tisztikarnak, amely engem akkor szinte mosolyogva nézett, mikor a szocialisták végigverve kisértek a lakásomra, ütöttek-vertek, leszúrni akartak — mondom — nekem természetesen szomorúan kell látnom, hogy az a tisztikar, amelynek egyes tagjai ellen én itt kifogást emeltem, a békés polgárság ellen követ el egyes túlkapásokat. Én nem akartam idejönni semmiféle sérelemmel, de szinte leírhatatlan, hogy általam személyesen és jól ismert derék és előkelő kisgazdák és más emberek szenvedtek a részükről ott, a mi nyugodt városunkban is atrocitásokat, botoztatásokat. S azok közül a tisztek közül valók voltak egyesek, akik annak idején a szakszervezetbe beiratkoztak. Talán magam voltam az egész vármegyében az ügyvédi karból is, aki nem mentem be semmiféle szakszervezetbe, s a barátaim, az egész családom örökös aggodalomban éltek, mert hiszen az életem minden pillanatban veszélyben forgott, amiről a veszprémi királyi törvényszék előtt lefolytatott kommunista ügyek tárgyalási jegyzőkönyvei tanúságot tehetnek. Multam tehát kizárja, hogy akármiképen demagógiához tudnék folyamodni. Lehet, hogy van egy nagy hibám és ez az, hogy a jogrend fanatikusa vagyok. Én itt Budapesten oly mester keze alól kerültem ki, Edvi Illés Károly keze aló], aki megtestesülése volt a jogrend tiszteletének. Az ő keze alatt nőttem fel és már akkor, amikor az ő famulusa lehettem és dolgozhattam Budapesten, akkor is a sajtóban, bár névtelenül, de néha névvel is, örökké mindig csak a törvénytiszteletet, örökké csak a jogrendet hirdettem és annak az eszméjeért küzdöttem. Azt mondja őrgróf Pallavicini, hogy most mégis egyesek közülünk felhasználják a konjunktúrát és kisgazdáknak nevezik magukat azért, mert a konjunktúra igy parancsolja. Az az előbb Emiltett nagy férfiú, akinek, — mondom — famulusa lehettem, annak idején, amikor az ügyvédi vizsgát lettettem és mikor nála már sok érdembeli munkát végeztem, és abban a nagy irodalomban, amelyről az ő neve hires, magam is talán valami hasznos segitő munkát végeztem, felajánlotta nekem, hogy társul fogad irodájába. Nem kellett. Elmentem vidékre épen azért, mert az a gondolat bántott már akkor is, 1900-ban, amelynek ma megtestesítője akarok lenni. Elmentem, mert láttam, hogy a 48-as romantikus politikának nincs semmiféle célja, semmiféle eredménye. Arra az álláspontra helyezkedtem, amelyet számunkra gróf Széchenyi István jelölt ki, hogy gazdasági politikát kell elsősorban csinálnunk ; arra az álláspontra jutottam, hogy itt az évi június hó 11-én, pénteken, 327 ország nagy többségét kell úrrá megtenni. Ö mondta azt, hogy ha egy országban a többség érdekei kielégítést nyernek, akkor azok automatice maguk után vonják a kisebbségi érdekek kielégítését. (Igaz ! Ugy van !) ö mondotta, hogy az ország legnyugodtabb elemét kell kormányzópárttá megtenni. Ha tehát hozzá jártam iskolába, ha az ő politikája előtt borultam le alázatosan, akkor azt hiszem, hogy teljesen indokolt volt, hogy én a kisgazdapárt zászlaja alá szegődjem és ezzel elesik az a vád, hogy konjunktúra-politikát űzök. Ott voltam a kisgazdapártban majdnem megteremtésénél, mert hiszen a mi megyénkben alapította meg azt nagyatádi Szabó István 1909-ben, Szentgál községben, azóta mindig ezzel a mozgalommal élek, azóta kötetekre menő sajtócikkek jelentek meg tőlem e mozgalom támogatása érdekében. Átéltem a legnehezebb időket, amikor még semmi reményünk sem volt aira, hogy valamikor ennyire megnőjjünk, átéltem, mert tudcam, hogy a kisgazdapárt nem csupán az őstermelők pártja, hanem a földművespártiak pártja, mindazoké, akik belátják, hogy csakugyan a földművesnépet kell megtenni az ország kormányzó hatalmává. Engem tehát a józan felismerés, a hazaszeretet vitt oda, hogy e párt szolgálatába szegődjem és azért tesznek rossz szolgálatot azok, akik bennünket konjunkturális embereknek neveznek, mert hiszen ennek a kisgazda társadalomnak szüksége van tanult emberekre is, (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) hogy elvégezhessék azokat a munkákat, amelyekhez tanultság szükséges. Azt hiszem, ezt becsülettel végzem is, mert hiszen demagógiával alig vádolható meg az az ember, aki éjjelt és nappalt egybefüzve dolgozik a parlamenti munka sikere érdekében. Nagyon természetes, hogy én és sok társam nem vagyunk abban a helyzetben, mint őrgróf Pallavicini György t. képviselő ur és társai, hogy egyéb dolguk nem lévén, egész nap azon gondolkozhassanak, hogyan csiszolgassanak ki egy beszédet, hogy milyen diplomatikus formába öntsék a beszédüket, hanem mi itt elmondjuk nyersen ugy, ahogy szivünk, lelkünk, agyunk a pillanat hatása alatt szüli és ajkunkra adja. Ha ilyenkor csiszolt formákat nem találunk, ezt nem lehet a rovásunkra irni. Elég hiba, hogy amint őrgróf Pallavicini György is nem egy egész beszéd össztartalmát és összhatását vette irányadóul, ép ugy egyes sajtóorgánumok is, az Uj Nemzedék, a Szózat, amelyek kapcsolódnak őrgróf Pallavicini György támadásához, (Mozgás a jobboldalon.) — mert valami összefüggést látok a támadások közt — szintén teljesen igaztalanul támadnak meg, valósággal azt mondhatnám rájuk, nem tudják, hogy mit cselekesznek. (Ugy van ! jobb felől.) Én nem akarok demagóg lenni, nem is tudok, nem akarom a hadsereget megtámadni, nem is akartam, (Igaz ! ugy van ! Elénk jelkiáltások jobbfelol : Éljen a nemzeti hadsereg !) mert hiszen — ahogy mondani szoktam — addig,