Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-44
14 A Nemzetgyűlés 44. ülése 1920. évi május hó 18-án, kedden. 32. §-a a következőket mondja (olvassa) : »A községi képviselők számát a népesség száma szabályozza.« T. i. minden 100 lélek után egy képviselő számittatik. A képviselők összes számát ez a törvény is megállapítja, azt mondván, bogy a bizottsági tagok összes száma a kis községekben 10-nél kevesebb, 20-nál több, nagy községekben 20-nál kevesebb, 40-nél több, rendezett tanácsú városokban 48-nál kevesebb, 200-nál több nem lehet. A bizottsági tagok száma tehát mindenütt a népesség számán alapul. De maga az eredeti törvény, az 1872. évi törvény szintén ezen az alapelven áll. Az 1872: XXXVI. tcikk, a fővárosi törvény azt mondja (olvassa): »Az összes választók sorából választandó bizottsági tagok választásánál minden kerületben csak annyi bizottsági tagra történik a szavazás, amennyi a főváros összes választóinak a kerület választóihoz viszonyított aránya szerint a kerületre esik. A választókerületek a főváros bizottságai által — itt is megállapitj határvonalat — akként alakitandók, hogy egy kerületre a bizottság ezen feléből lehetőleg páros számban 20 bizottsági tagnál kevesebb és 30-nál több ne essék.« (Mozgás a baloldalon.) Igen, ezen javitani, változtatni kell, ebben a részben elavult a törvény, mert a tiz kerületre csak 180 jutott, ugy hogy felosztandó mindössze csak 20 maradt. Ez idézte elő, hogy körülbelül egyformán alakultak a kerületek viszonyai és csak a virilisták segélyével tudott egy-egy kerület nagyobb bizottsági taglétszámot biztosítani magának. De épen ezért rossz, elavult ez a törvény, épen ezért vártuk ennek a törvénynek a revízióját és reformját épen olyan irányban, amely a modern haladásnak, a korszellemnek és a tényleges viszonyoknak megfelel. Várjuk, de ugy látszik, hiába várjuk. (Mozgás a baloldalon.) Eddigi argumentumaimat a törvényekből, a magyar jogfejlődésből vettem. De a legnagyobb argumentumot nekem az igen tisztelt belügyminister ur szolgáltatta ebben a kérdésben és szolgáltatta épen a csonka kerületekről szóló vitában. Mindjárt fel fogom olvasni a belügyminister ur beszédét. Én valóban hálás vagyok az igen tisztelt belügyminister urnák, mert ő a csonka kerületek tárgyában mondotta ugyan el itt a demokráciának ilyen szép apotheozisát, de én itt alkalmazom, épen a fővárosi törvényjavaslatra, és igen kérem a t. belügyminister urat, hogy ne csak a csonka kerületeknél, hanem a fővárosi törvényjavaslatnál is alkalmazza ezt a demokráciát. Épen ez a csonka kerületekről szóló vita és az azután történt események talán mementóul szolgálhatnak arra, hogy a kormánypártiság nem állandó dolog. Tegnap már ugy festett a helyzet, hogy esetleg ellenzékbe is mehet a kormánypárt egy része. ISTe méltóztassanak tehát mindig csak kormánypárti szemüvegen keresztül nézni a dolgokat, hanem méltóztassanak arra az időre is gondolni, amikor önök is az ellenzék keserű kenyerét fogják enni. (Derültség a baloldalon. Egy hang balfelöl: Nem is olyan keserű!) Haller István vallás- és közoktatásügyi minister: Tiz évig ettük ezt a kenyeret és semmi bajunk sem volt tőle. Mondhatom, hogy sokkal jobb, mint a kormánypárti kenyér. (Zaj. Elnöh csenget.) Bródy Ernő : Együtt ettük ! Ez a kormány olyan nehéz helyzetben van, hogy a világért sem akarom nehezíteni a helyzetét. Rendkívül nehéz feladatok állanak előtte és még a gúny szempontjából sem akarom a kormány helyzetét egy pillanatra sem nehezíteni, mert elsősorban hazafi vagyok és elsősorban azt akarom, hogy ez a szerencsétlen ország az összes nemzeti erők együttérzése és együttműködése által kimeneküljön abból a szerencsétlenségből, amelybe esett. De engedelmet kérek, azért a belügyminister urnák ezt a beszédjét mégis legyen szabad a magam argumentációjának megerősítésére felhasználni. Azt mondja a belügyminister ur, hogy (olvassa): »A kerületi beosztás époly fontos, fundamentális tétele egy parlament összeállításának, mint maga a választójog. Amiként egy parlamentnek, különösen egy demokratikus parlamentnek szempontjából teljesen lehetetlen összeállítás volna az, hogy a választók bizonyos vidéken más és más szavazati jog alapján — a választók egy része pl. cenzusos, másik része pluralitásos, harmadik része általános szavazati jog alapján — gyakorolja szavazati jogát, épugy teljes képtelenség volna és ellenkeznék a demokratikus parlamentarizmus alapvető fogalmával az, hogy különféle kerületi beosztási szisztémák szerint történjék a parlament összeállítása ... Mert ha a kerületi beosztás alapvető princípiumához nem ragaszkodnánk, akkor megtörténhetnék az, hogy ilyen módon egy parlamentnek demokratikus összeállítása épugy ki volna játszható, mint a különböző szavazati jogosultságok alapján összeállított parlamentnek demokratikus volta. Megtörténhetnék az, hogy egyes kis vidéken egyes helyek, községek, vagy egyes csoportok igen kis töredéke — pl. száz ember« — mint a jelen esetben a Belvárosnak 15.000 embere — »küldene egy képviselőt, sEemben 10.000 vagy 100.000 emberrel, akik szintén csak egyet küldenek. Ilyen módon a különféle elvek szerint történt kerületi beosztások alapján azok a részek, ahol igen csekélyszámu választó küld képviselőt, szintén egy meg nem engedett pluralitást élveznek.« Rávonatkoztatva a belügyminister ur beszédét a fővárosi törvényjavaslatra . . . [Ellenmondások balfelol.) Vass József : Nem ő osztotta be ! Ez egy történelmi fejlemény. (Felkiáltások a baloldalon : Egészen más!)
