Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-44

A Nemzetgyűlés 44. ülése 1920. évi május hó 18-án, kedden. íi emelt — kisért ottan. Ugyanis ezen 1889-iki fővárosi javaslat már felveti azt az eszmét, hogy nem volna-e célszerű a vagyoni virilizmust az intelligencia viril izmusával mintegy megerősíteni olyképen, hogy a bizottsági tagoknak például negyedrésze hivatalos jellegű, tudományos, szaktestületek és intézetek küldötteiből állana. Ennek némi átalakítással a mostani javaslat eleget is tesz. De ebből is látszik, hogy már az akkori fővárosnak közigazgatását is milyen eszmék foglalkoztatták. 1911-ben a főváros közgyűlése újra kiküldött egy bizottságot a revizió kérdésének megbeszélésére. És azért kell mondanom, hogy talán csonka ez a javaslat, s hogy talán az egész kérdést egyben lehetett volna megoldani, mert nemcsak a képviselet kérdéséről van itt szó, hanem a közigazgatás kérdéseiről is. Hiszen pl. — ezt nagyon jól ismerjük és tudjuk, akik várospolitikával foglalkozni szoktunk — a képviselőtestületek mindenütt kicsiny tagszámuak Európában. Berlinnek pl. van 144 képviselőtestületi tagja ; Kölnben, Frankfurtban ez a szám százon alul megy, s magában Bécsben a képviselőtestület tagjainak száma nem emelkedik tul — azt gondolom — a 130-on. Ez az egyik része a dolognak, hogy mindenütt a kontinensen a nem nagy tagszámú képviseleti rendszer honosult meg. A másik rész az, hogy e képviselőtestületen belül is egyszerűsítették a munkát azzal, hogy a legtöbb helyen u. n. városi választmányokat is alakitanak, hogy a város polgárai, a képviselőtestület tagjai, tehát laikusok foglalkoznak a városi közigazgatás kérdéseivel. Akkor, amikor egy reformról van szó, nagyon érdekes kérdés az, hogy hogyan kell megalakítani egy város közigazgatását, a laikus elemnek menynyire kell beleszólást engedni az önkormányzat szempontjából az ügyek elintézésébe. Megfontolandó kérdés, hogy nem kell-e magának a képviselőtestületnek elnökét szintén a polgárok sorából választani, hogy ne hivatalnok polgármester legyen, hanem a városi képviselőtestület elnöke és alelnöke legyen a képviselőtestület sorából választva. Szóval, ezeket a kérdéseket feltétlenül meg kell oldani egy fővárosi törvényben, mert ezektől a kérdésektől függ azután az autonómia további kialakulása. Még egy szempont van itt, amely előttem szociális szempontból és az ügyek szakszerű vitele szempontjából fontos. Épen Bárczy István kezdeményezésére 1911-ben a fővárosi közigazgatásban történt egy részleges reform a törvény keretén belül. De nem tudták kipótolni a törvénynek azt a hiányát, hogy pl. ma egy orvos nem lehet a főváros tanácsának tagja. Pedig a legutóbbi időkben már csak rá kellett jönnünk, hogy mennyire fontos, hogy közegészségügyi kérdésekben orvos álljon az ügyek élén, már csak rá kellett jönnünk arra, hogy mérnököt pl. már választottak tanácsnoknak, épen a jelzett reform folytán, de orvost nem lehet. Én jogász vagyok, de mint jogásznak és nyiNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — III. KÖTET. tott szemű embernek el kell ismernem azt, hogy vannak szakkérdések, amelyekben nem kell, hogy jogászok döntsenek, hanem döntsenek a hivatott szakemberek. Helyes követelmény tehát, hogy orvos is foglalhasson helyet a főváros tanácsában, sőt a közegészségügyet oly magasan kell értékelni, hogy orvos lehessen a főváros egyik alpolgármestere is. Hiszen nemzedékek élete, épsége függ a közegészségügy helyes intézésétől. A halandóság kérdése, a gyermekek születésének kérdése, oly szociális kérdések, amelyekhez nem elég a meleg sziv, de szükséges a szakszerűség is. Épen azért módot és alkalmat kell nyújtani arra, hegy megfelelő szakférfiak ülhessenek a főváros tanácsában és pl. a főváros tiszti főorvosa ne csak véleményező, konzultativ hatáskörrel bírjon, de legyen egyenesen beleszólási joga, szavazati joga ezekben a kérdésekben. Ily módon fogunk azután oly közigazgatással rendelkezni, amely képes lesz a jelenlegi feladatok legnagyobbikára, a prevencióra. Mert legyünk tisztában azzal, hogy a közigazgatásban nemcsak a represszió a fontos, hogy a bűnöst elcsípik, de fő feladatnak kell lennie a prevenciónak, hogy megelőzze a bűncselekedetet, megelőzze a lehetetlen helyzeteket, amelyekbe az emberek belekerülnek. Bocsánatot kérek, hogy ennél a kérdésnél kissé időzöm, de mondhatom, hogy e Házban nem szólaltam fel sohasem politikai kérdésekben, mindig csak ilyen szociális, kérdésekben, mert ezek érdekeltek. Hiszen pl. annak dacára, hogy a házasságkötések száma folyton emelkedik, a születések száma kevesbedik; ugy amint a Dunántúl berendezkedtek az egyke-rendszerre, hogy csak egy gyermek legyen, itt Budapesten el lehet mondani, hogy itt berendezkedtek a két gyermekrendszerre. Itt meg lehet állapítani törvényszerüleg, hogy a legtöbb esetben csak két gyermeke van a családapának, és ha ehhez még azt méltóztatik elgondolni, hogy hogyan lehet ma két gyermeket tisztességesen felnevelni abból a fix fizetésből, hogyan vehet valaki annak a kisgyermeknek cipőcskét, hogyan láthatja el becsületes élelemmel, hogyan tudja felnevelni, iskolába járatni, bocsánatot kérek, akkor be kell látni, hogy ma egy családapának természetes érdekeivel ellenkezik az, hogy sok gyermeke legyen, mert egyszerűen nem tudja elviselni annak terhét. Ami régen csak praktikus kérdés volt, az ma egyszerűen lehetetlen. Ma lehetetlen, hogy a tisztességes, csakis a saját legális keresetéből élő családapa gyermekeit tisztességesen felnevelhesse, már pedig nekem az a nézetem, hogy akár a polgárnak, akár a munkásnak, mindenkinek joga van háromhoz : tisztességes élelemhez, tisztességes lakáshoz és ahhoz, hogy gyermekeit felnevelhesse. ( Ugy van ! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Szerintem ezek természetes dolgok, amelyekhez minden embernek joga van, akár üljön bureauban, akár dolgozzék műhelyben, akármilyen hitvallású legyen, akármilyen párthoz tartozzék, (Ugy