Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-47
108 A Nemzetgyűlés 47. ülése 1920. lehetetlenebb helyzetbe, majdnem teljes anyagi romlásba juttatja. Azt gondolom tehát, hogy nagyon fontos volna, ha az ilyenre kiterjedne a kormány figyelme, s ha már egyszer keresztény kurzusról beszélünk, legalább annyit vigyen keresztül, hogy a keresztények ne legyenek kénytelenek vándorbotot venni a kezükbe azért, mert a terrorizált zsidók minden hatalmat és megélhetési lehetőséget elkaparintanak az orruk elől. A legutóbbi időben, amikor a nemzeti hadsereg bevonult, gazdasági okok miatt ezen malmokat — valamennyit — becsukatták. A legelső malom, amelyet becsukattak, a keresztény malom volt, azután jöttek csak sorra a zsidó malmok. Mikor azután a malmokat újra megnyitották, a sorrend megváltozott : legelsősorban a zsidó malmokat nyitották meg és csak néhány hét múlva került a sor keresztény malomra is. Azt gondolom, hogy minden téren vannak ilyen visszásságok^ amelyeket reparálnunk kell. Ezért a következő interpellációt intézem a közélelmezésügyi minister úrhoz (olvassa) : »Hajlandó-e a közélelmezésügyi minister ur sürgősen gondoskodni arról, hogy a gyomai és endrődi zsidó malmosok ne részesüljenek különleges kedvező elbánásban a keresztény malmokkal szemben? Hajlandó-e a keresztény kurzust ért súlyos sérelmet haladéktalanul helyrehozni azáltal, hogy a gyomai és endrődi malombiztos helyébe keresztény szakembert állit? Hajlandó-e a keresztény kisgazdák és őrletők azon jogát biztositani, hogy őrlési tanúsítványaikat azon malom részére állíttathassák ki, amelyikben a munkát végeztetni akarják? Végül hajlandó-e a közélelmezésügyi minister ur aziránt is intézkedni, hogy a nemzeti hadsereg részére a malmosok által felajánlott terményekért a gabonagyüjtési kirendeltség a hivatalosan megállapított maximális árat fizesse ki ?« Elnök: Az interpelláció kiadatik a közélelmezésügyi minister urnák. A szó a következő interpelláló képviselő urat illeti. Ki következik? Bródy Ernő jegyző: Budaváry László! Budaváry László : T. Nemzetgyűlés ! Most már igazán nagyon röviden fogom interpellációmat előterjeszteni. A pénzügyminister urnák megjelent egy rendelete, amely szerint elérkezett az a boldog idő, hogy mindenki saját szükségleteire is termelhet dohányt, már akinek dohánya és pénze van hozzá, (Félkiáltások balfelöl : Földje !) illetve akinek dohánya és földje van hozzá ; azonban a rendelet kimondja azt, hogy csak 200 palánta lehet maximálisan és minimálisan az, amennyit egy gazda elültethet. Nem minden ember van abban a kedvező helyzetben, hogy 200 dohánypalánta részére megfelelő mennyiségű földdel évi május hó 26-án, szerdán. rendelkezzék, mert nagyon jól tudjuk, hogy a dohánypalántákat jó nagy távolságra kell egymástól elpalántálni, hogy azokból életrevaló növény lehessen. Akiknek csak kicsiny, pár négyszögöles kertjük van, de mégis szeretnének egy kis füstölnivalóra szert tenni, azoknak egyáltalában nincs módjukban ehhez hozzájutni, mert a pénzügyminister ur drákói szigorral megállapitja, hogy csak 200 palántát lehet eldugványozni, 200 K lefizetése ellenében. Én ezt nagyon sérelmesnek találom és ezért a szegényebbsorsuak érdekében a következő interpellációt intézem a pénzügyminister úrhoz (olvassa): »Hajlandó-e a pénzügyminister ur a dohánynak saját szükségletre való termelését szabályozó rendeletét olyképen módosítani, hogy a termelők a rendeletijén előirt minimális 200 palánta helyett a darabonkint előirt összeg szabályszerű lefizetése mellett, tetszés szerint kevesebb dohányt termelhessenek ? Az idő előrehaladottságára való tekintettel hajlandó-e a minister ur ezen módosítást a lehető legsürgősebben foganatosítani és ezt közhírré tenni?« (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminister urnák. Ki a következő interpelláló ? Bródy Ernő jegyző: Frühwirth Mátyás! Frühwirth Mátyás : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Egészen röviden rá akarok mutatni egy olyan visszaélésre, amely méltán fel fogja háborítani nemcsak a Nemzetgyűlést, hanem az egész országot is. (Halljuk! Halljuk!) Köztudomású, hogy a háború alatt körülbelül 55 központ létesült, amelyek a különböző anyagokat gyűjtötték össze. Most, a háború befejeztével, a kormányhatóságok hozzáfogtak e központok likvidálásához. Az egyik ilyen központnak működésére akarok reámutatni, feltárva azt az anyagpocsékolást, amely e központban millió és millió értékű anyaggal folyik s ami, népruházati szempontból s általában a ruházkodás terén fennálló drágaság szempontjából ma leginkább kell hogy érdekeljen bennünket. Csak egy központot ragadok ki az 55 közül, a népruházati bizottságnak, az u. n. Népruházati Központnak az ügyét. (Halljuk! Halljuk!) Most, amikor a tisztviselőkről rongyokban lóg le minden ruhadarab, amikor kopottan járnak, s a gyermekeik ruhahiány miatt nem mehetnek iskolába, amikor intelligens uri asszonyok nem mernek kimenni az utcára, mert nincs ruhájuk, nincs cipőjük, nincs amivel testüket fedjék... Sziráki Pál: Van a zsidóknak! Frühwirth Mátyás: . . . most, amikor egyes tisztviselőkön az ingmell helyettesíti az inget, a fehérneműt, akkor olyan disznóságok — bocsánatot kérek a kifejezésért...
