Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-47
98 A Nemzetgyűlés 47. ülése 1920. évi május hó 26-án, szerdán. vagyunk mi hajlandók, hogy csak azért próbáljunk, valamit elgáncsolni, mert haladást jelent az a valami. Semmi körülmények között minket senki azzal meg ne gyanusitson, hogy vissza akarjuk forditani a főváros haladásának kerekét akár évtizedekkel, akár évszázadokkal. Én a magam részéről — nincs szerencsém a pártom nevében beszélni — a magam nevében és a magam részéről a legteljesebb elismeréssel vagyok a főváros volt vezetősége iránt abból a szempontból, hogy ezt a fővárost modern, szociálisan berendezkedő és a nagy néptömegeknek hovatovább több-több kedvezményt nyújtani akaró nagy közületté iparkodtak átváltoztatni. A nagy malterpaloták, ezek az undok építészeti szörnyűségek, amelyek itt-ott eltorzítják a fővárost, nekem nem imponálnak, — gondolom, másnak sem. A városfejlesztésnek én nem ezekben látom a csúcspontját. A városfejlesztésnek értékes elemeit látom ott, ahol utakat nyitottak, ahol körutakat, ahol nagy légjárásokat próbáltak feltárni, ott, ahol próbáltak telket, házhelyet elhóditani a levegő részére. Sajnos, kevés helyen és ponton tudott a volt polgármester urnák, Bárczy igen tisztelt képviselőtársamnak jobb belátása győzelmesen megverekedni a telekspekulációkkal és azokkal az érdekekkel, amelyeknek sérelme nélkül pedig nem lehet a fővárost több levegővel, több befásitott térrel, több légjárással, utcával, körúttal ellátni. Nekem imponálnak azok az intézmények, t. Ház, amelyek közül egynéhány kétségkívül a modern, haladó és felvilágosodott léleknek projektuma itt a főváros területén és semmiképen sem leszünk mi soha arra kaphatók, ha csak valami nagy anyagi akadály nem fog minket meggátolni ebben a szándékunkban, hogy ne ezeken a vonalakon próbáljuk továbbfejleszteni Budapest székesfőváros intézményes életét. Megpróbáljuk mindenesetre azt, hogy a székesfőváros népe ugy helyeztessék el a lehetőségek szerint, hogy a legutolsó polgára is megtalálj a otthonát ebben a fővárosban. Megpróbáljuk majd a szegényügyet, a munkaügyet ugy rendezni, az egészségügyet ugy továbbfejleszteni, hogy a kereslet-kínálati viszonyok, az egészségügyi viszonyok legalább olyan jók legyenek, mint a hasonló fejlettségi fokon lévő más világvárosokban. Semmi körülmények között sem leszünk azonban többé arra kaphatók, hony megint előálljon az egyes kerületek között az a hatalmi versengés, amely eddig folyt. Az 1872-iki országgyűlés, amelyben folytak a Budának és Pestnek egyesítését megelőző tanácskozások, ennek a versengésnek már jóelőre abszolút és tökéletes megszűnését helyezte kilátásba, mint postulatumot, mint a fejlődés követelményeit. És itt jutottam el ahhoz a ponthoz, t. Ház, amelyet több oldalról támadtak igen t. képviselőtársaim, akik t. i. nem tudják semmiképen sem a demokrácia gondolatával megegyeztethetőnek tartani azt az intézkedését a törvényjavaslatnak, hogy az összes választókerületek, amelyek egybeesnek a közigazgatási kerületekkel, egyenlően dotáltassanak törvényhatósági bizottsági tagsági helyekkel. T. Ház ! Elég egynéhány pillantást vetni csak visszafelé a székesfővárosnak múltjára és megértjük azt, hogy fölborittatott tökéletesen 8JZ B)Z elv, hogy minden egyes közigazgatási kerület tökéletesen egyenjogú kerület a többivel. Etikus szempontból, történeti fejlődés, adminisztráció szempontjából mint része a fővárosnak, mint a nagy organizmusnak egy része, tökéletesen egyenlő jogú a többi, bármelyik kerülettel. Ez az elv teljesen felforgattatott. Ha ugy akarnám kimondani azt, amit mondani akarok, mint ahogy künn a köztudatban él és mint ahogy meglehetősen brutálisan fedi a valóságot, akkor azt kellene mondanom, hogy az összes kerületek elmellőzhető mennyiségek voltak az V., a VII., nagy kegyesen még a IV. előtt. Az V. és a VII., a Lipótváros és a Terézváros. (Egy hang : Es az Erzsébetváros !) Itt volt a virilisták zöme. Itt volt a territoriális nagyság szerint arányosan kiosztott bizottsági tagoknak legnagyobb száma, itt volt koncentrálva a hatalom nemcsak ebben az értelemben, hanem abban az értelemben is, hogy ez a két, három, mondjuk négy városrész kezébe kaparitotta teljesen a város vezetését. Dominált a Terézváros, dominált a Lipótváros, olyan helyzetet teremtett magának, amely valósággal monopóliumot jelentett, monopolizálták a városházát. (Igaz! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés Î Csak a budapesti régi tősgyökeres polgárokat kell megkérdezni, igaz-e az, hogy az történt a budapesti városházán, amit a Terézváros akart, igen vagy nem ? ( Ugy van ! Ugy van ! Mozgás a középen.) Ez olyan tény, amelyet lehet egy fejintéssel tagadni, amely tényt azonban lehetetlenség kitörölni a tények sorából, (ugy van! Ugy van! Felkiáltások : Mindenki tudja !) Amidőn a belügyminister ur hosszú gondolkodás, megfontolás és előzetes vitatkozások után igy kontemplálta a törvényjavaslatnak ezt a pontját, hogy a székesfőváros minden egyes közigazgatási, tehát választókerülete egyenlő számú bizottsági tagsági helyekkel dotáltassék, akkor nem a demokrácia szent elvén óhajtott csorbát ütni, melyet én is tisztelek, hanem az 1871-es városegyesitési tárgyalásoknak az alapgondolatát iparkodott végre valahára valósággá segíteni, hogy t. i. a territoriális véletlen, a számbeli esetleges nagyság révén egyik, egyébként teljesen egyenlő jogú törvényhatósági választókerület, közigazgatási kerület ne • kerekedhessék föléje a másiknak, hogy a teljesen egyenlő jogú Terézváros semmi privilégiumot ne élvezzen, hanem egyenlő jogú legyen a budapesti I. kerülettel, a szintén budai országúti kerülettel, a Ferencváros IX. kerületével, vagy a X. kerülettel. Valamennyi teljesen egyenlő jogú városi közigazgatási kerület, a magyar város, a főváros történelmi fejlődésének, evolúciójának az eredménye. Ha majd