Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-30
92 A Nemzetgyűlés, 30. ülése 1920. évî április hó 20-án, kedden. házait szétrombolták s ingóságaikat ellopták. A hivatalnokok mégsem részesülnek menekülési segélyben, ami igen nagy igazságtalanság. Ez ellen orvoslást kérek. (Helyeslés a jobboldalon.) Mi szőlészek mindnyájan kisgazdák vagyunk és a szőlőinkben rejlő kincseket hazánk javára akarjuk kihasználni, de nem kell ujabb súlyos terhek reánk rovásával a termelést megnehezíteni. Remélem, erre módot talál a pénzügyminister ur. A javaslatot különben elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Szónokot számosam üdvözlik.) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Kontra Aladár jegyző : Karafiát h Jenő ! Karafiáth Jenő : T. Nemzetgyűlés ! A destrukció, mely a nagy világégés utókövetkezményeként viharzott végig országunkon, nemcsak a lelkekre volt kimondhatatlan káros hatással, hanem tönkretette, rombadöntötte a magyar testi kultúrát is. Talán nem csalódunk, ha azt állitjuk, hogy a tömérdek károkozás között a legnagyobb veszteséget, a legnagyobb csapást mégis a magyar ifjúság, a nemzet jövője szenvedte, mert szellemi téren évekre vetődött vissza, tiszta erkölcsét fekete métely támadta meg. testileg pedig legyöngült. Méltóztassék megengedni, hogy az indemnitási vita során olyan kérdésre hivjam fel a t. Nemzetgyűlés figyelmét, mely nagyon is szoros összefüggésben áll azzal a feladatkörrel, metyet a keresztény kurzus maga elé tűzött : t. i. Magyarország sürgős reorganizálásával. A nemzeti megújhodásnak, a magyar ifjúság testi nevelésének kérdésével akarok ezúttal foglalkozói, mint olyan kérdéssel, amelyről felteszem, hogy valamennyiünk szivéhez a legközelebb fekszik, mert a nemzetnevelés helyes mederbe terelése olyan elsőrangú kormányfeladat, melynek megfelelő végrehajtása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az általunk eltakarítandó romokból egy szebb, egy erősebb, egy hatalmasabb Magyarország kontúrjai bontakozzanak ki. De amikor ezt a három tárcát is érdeklő kérdést érintem, ugyanakkor sok minden egyébre is gondolok, olyan dolgokra is, amelyek tekintetében különféle és érthető okoknál fogva nézetem szerint ma sokkal helyesebb kevesebbet, vagy épen semmit sem beszélni, de annál többet cselekedni. (Helyeslés balfelől.) Az én hazafias érzésem sugallja azt, hogy a mai időkben mindent el kell követnünk, hogy a szellemi neveléssel harmonikusan együtthaladva, az ifjúság testi nevelését a nemzeti eszme szolgálatába állítsuk, (Ugy van ! balfelől.) hogy sürgősen lépjünk erre az útra, amelyen haladva az erkölcsi sülyedés fertőjéből -visszahozhatjuk nemzetünk virágait arra a magaslatra, ahonnan lelketlen kufárok kéjes kárörömmel végzett munkája folytán feneketlen mélységbe sodródtak. Mert nef elejtsük el, hogy az őrj öngésig túlzásba vitt 3 a hazát és keresztény erkölcsöt semmibevevő, fitymáló, u. n. modernizmus már a kommunizmus bűnös korszakát jóval megelőzően kezdte meg aknamunkáját és fokról-fokra hihetetlen mértékben rontotta meg ifjúságunkat. (Ugy van I Ugy van I) És ne felejtsük el, hogy a nemzetköziség palástjába burkoltan a jellemnélküliség csirái férkőztek ifjaságunk érintetlen lelkéhez, és amikor az u. n. világpolgári felfogás leplébe öltözötten egyre többen akartak elmenekülni a hazafias áldozatkészség kötelezettségének teljesítése elől, amikor végcélul tűzték ki a tekintélyek semmibevevését, a nemzeti nagyságok, a hazafias erények, a magyar virtus, az évszázados hagyományok nevetségessé tételét, akkor mindaz, ami körülöttünk történt, ifjúságunk fogékony és érintetlen lelkében nyom nélkül nem maradt. (Ugy van ! Ugy van !) Mindezen nagy erkölcsi károk jóvátétele tekintetében azonban, melynek egyik eszköze épen a helyes testnevelési rendszer volna, nemcsak a kormány jóakaratára és támogatására van nagy szükség, hanem a társadalomnak és az egész magyar nemzetnek együttes és fokozottabb munkájára is ! A diadalittas francia nemzet, alig ért véget a neki váratlanul nagy győzelmet hozott világháború, máris tiszteletreméltó ügybuzgalommal, hogy ugy fejezzem ki magamat, hazafias mohósággal látott ahhoz a nemzeterősitő, reorganizáló munkához, amelyről én is épen szólni kivánok. A Matin-ban nemrégiben egy érdekes cikk jelent meg, amely szerint a közegészségügyi minister ' bizottságot küldött ki, amelynek kitűzött feladata lett a sport megkedveltetésének és helyes gyakorlásának legmegfelelőbb eszközeit vizsgálat tárgyává tenni. Tehát ezen az utón visszaszerezni azt az értéket, amit a világháború könyörtelenül elsöpört. Ebben a bizottságban a Nemzeti Sport-Comité, valamint a francia sportszövetségek és a közegészségügyi ministerium hivatalos kiküldöttjei alapos és komoly munkát végeztek és megállapitották azt a sürgős pro grammot, amelyet »A Testinevelés és a Sportok Állandó Nemzeti Hivatala« fog végrehajtani. Ez a hir tehát élénken rávilágit arra a mélyreható mozgalomra, amelyet a franciák a nemzeti testnevelés, az ifjúság, a nemzet jövője érdekében meginditottak, amely cselekedetre bizonyára az angol és az amerikai példák lelkesitették a francia nemzetet, mert főképen ezekből a példákból nyert beigazolást, hogy a nép széles rétegeire támaszkodó testnevelési rendszer egyszersmind az ország védőerejének is legszilárdabb és legbiztosabb bázisa. ( Ugy van !) Mi magyarok ezen a téren elég fejlett állapotban éltünk, amiről a világháború folyamán, azt hiszem, ellenségeink bőséges tanúbizonyságot szerezhettek. A francia Coubertin báró kezdeményezése, amely a millennáris esztendőben először Athénben hozta össze újból a négyévenkint rendezett olympiai játékokat, amelyek azóta Parisban, SaintLouisban, Londonban és Stockholmban hivták
