Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-29

A Nemzetgyűlés 29. ülése 1920 tán előbbre jut valamely ingatlan részlet, valamely föld a kataszteri tiszta jövedelemnél, akkor az az adó, — ez az a 20% — végeredményben arányosan leszállítandó, mert a kataszteri tiszta jövedelem nem lebet több mint 340 millió korona, a földadó pedig nem lehet több mint ennek a 20%-a. Ha a statisztikát nézzük és koncedáljuk azt is, bogy nem 68 millió koronát veszünk be tényleg, hanem ehhez még 10%-ot kell hozzáütnünk s igy — mondjuk —• 74 millió koronát veszünk be, ha vizsgáljuk, hogy ez a 74 millió korona minek felel meg, a következő végeredményhez jutunk. Jelenleg, hogy az ország közönsége ezt a 74 millió koronát megfizethesse, el kellene adni 2460 darab marhát, ha egy marhának az árát átlagban csak 30.000 koronával számitjuk. Azelőtt, hogy az a 68 millió korona kiteljen, el kellett volna adni 147.000 darab marhát, ha egy marhának árát —• magasan véve — 500 koronában számítjuk. Ha pedig a gabona árával hozzuk arányba, ma, amikor a gabona forgalmi ára 1000 korona, el kellene adni 74.000 métermázsa gabonát, (Mozgás a jobboldalon.) mig a háború előtt el kellett volna adni 2,000.000 métermázsa gabonát. Vagy ha azt nézzük, hogy pl. a csizma árával milyen arányban áll jelenleg a földadó összege, azt látjuk, hogy ma, ha 3000 koronára becsüljük a csizma árát, a 68 millió, illetve 74 millió koronáért 24.660 pár csizmát vehetnénk, mig a háború előtt, amikor 24 koronáért lehetett egy pár jó csizmát kapni, 3 millió pár csizmát lehetett volna a 68, illetve 74 millió koronáért venni. Teljesen jogos tehát az a várakozás, hogy a földadó fel fog emeltetni és jogos az az általános óhaj, hogy a földadó emelés tárgya legyen. Nem akarok a földadó emelésére kulcsot javaslatba hozni. Ez teljesen illuzórius volna egyrészt azért, mert nem határozható meg, hogy milyen kulccsal kell emelni a földadót, hiszen azt sem tudjuk, hogy a pénzügyi bevételek és kiadások tulaj donképen hogyan fognak módosulni, de másrészt azért sem lehet, mert az indemnitási törvényjavaslat nem más, mint egy fikció, semmi pozitívumon nem nyugszik és természetesen nem is nyugodhat, mert — mondom — az ország határait sem ismerjük. Ami az illetékek kérdését illeti, tudjuk, hogy az illeték olyan pénzügyi szolgáltatás, melyet az fizet, aki valamely állami vagy közigazgatási funkcióra rászorul, illetve valamely állami vagy közigazgatási funkciót igénybe vesz. Azt látjuk, hogy dacára annak, hogy a közigazgatásnak •— nemcsak a vármegyei közigazgatást értem ;— valamennyi közigazgatásnak adminisztrativ költségei az egyes országokban talán húszszorosra emelkedtek, az illeték mégsem emelkedett. De nem azt akarom ezzel mondani, hogy olyao illetéktörvényt alkossunk, amely az egész adminisztráció költségét fedezné, mert ez nem vezetne másra, mint tulaj donképen arra, hogy az illeték megszűnjék illeték lenni, hanem adó '. évi április hó 19-én, hétfőn. 59 lenne abból és ez az állam magángazdasági alapra helyezkedésének az elvét jelentené. Azonban szükséges az, hogy az illetéket aszerint állapítsuk meg, hogy annak mennyisége kövesse a pénz óriási bősége folytán a pénz értékében előállott csökkenést. Most térjünk át a jövedelmi adóra. Régi pénzügyi elv, hogy a jövedelmi adó zaklatással jár és a jövedelmet csak ugy lehet megállapitani. ha az a zaklatás az állampolgárok magánviszonyaiba is belenyúl. Az is régi pénzügyi elv, hogy a jövedelmi adó igazságosan — mint a pénzügytan megállapítja — csak az ostobák és becsületesek ellen róható ki, mert az, aki jövedelmét akár elfogultságból, akár huncutságból nem vallja be, az adó alól kibújik és igy tulaj donképen az erkölcstelenségre is tanítja az állam polgárait. De mégis arra a fontosságra tekintettel, amely fontosság nálunk, kivált a vesztett a hábora után, a jövedelmi adókat feltétlenül előtérbe hozza, nagyon kell ügyelni, hogy a jövedelmet akként állapitsuk meg, hogy azután a jövedelemadót ténylegesen és helyesen lehessen kiróni. A jövedelmi adó fontossága tekintetében csak két példára hivatkozom, Angliára és Poroszországra. Angliában a jövedelemadó behozatala nagy, hatalmas cselekményeket tett lehetővé. Lehetővé tette, hogy Napoleon ellen a háborút megnyerték, — a háború szerencsés kimenetelét elősegítette — lehetővé tette, hogy nagy pénzügyi beruházásokat eszközöljenek, lehetővé tette, hogy a vámokat és a fogyasztási adóknak jó részét eltöröljék. Németországban pedig a jövedelmi adó behozatala lehetővé tette, hogy az u. n. jövedéki adókat teljesen, a hozadéki adókat tökéletesen eltöröljék és azonkívül a fogyasztási adókat is mérsékeljék. Minálunk most, tekintettel arra, hogy a pénzügyminister ur már bejelentette, hogy a jövedelmi adó progresszív lesz, továbbá tekintettel a mi sokat hangoztatott keresztény-kurzusunkra, a j övedelmi adó a lehető leggondosabb és legnagyobb megfontolást igényli. Î&-I A vagyonátruházási illetékeknél a t. pénzügyminister ur az örökösödési illetéket emliti és azt állítja, hogy az örökösödési illeték a progresszivitásban körülbelül eléri a 80%-ot. Ez nagyon helyes, azonban felhívom a t. pénzügyminister ur figyelmét arra, hogy az ország területén kivül lakó idegen állampolgárok örökösödési adóját még progresszívebb alapra kell helyezni. Sajnálom, hogy nincs itt a pénzügyminister ur (Felkiáltások a báloldalon : Egy minister sincs itt I) és hogy egyetlen minister ur sincs itt. . . m Meskó Zoltán: Majd elolvassák! Fangler Béla:... nagyon sajnálom, mert rendkívül jól esett volna Sándor Pál felszólalására hivatkoznom, aki azt mondotta, hogy a pénzügyminister ur expozéjában mint egy szaktanár mutatkozott be és ajánlotta a Nemzetgyűlésnek és az egész országnak, hogy menjünk külföldre, keressünk ott egy pénzügyi zsenit, egy kinait, vagy galíciait, vagy japánt, vagy akármilyet, mert 8*