Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-29

50 A Nemzetgyűlés 29. ülése 1920. évi április hó 19-én, hétfőn. nagy tömegekben a kertészkedésre és már eleve nem gondoskodunk azokról a szárító-, konzerváló-helyekről, (Ugy van! Ugy van!), ahol terményeink tényleges értékét meg tudjuk tartani, akkor azok a termények elrothadnak és elpusztulnak anélkül, hogy mi a külföldnek adhattunk volna valamit. A többtermelésnek ez a része tehát, amelyet lehetőnek tartok, a kvalitatív, az értékbeli többtermelés, csak ugy képzelhető el, ha mi erre a rendszeres, tudatos előmunkálatokat már elvégeztük és akkor tényleg ezzel is külföldi mérlegünk javulását fogjuk előidézni. Ehhez azonban az szükséges, hogy mindent feldolgozzunk és ne nyersen vigyük ki a terményeket, mert a többtermelés egyik módja az, hogy sokszorozzuk meg terményeink értékét az itthoni feldolgozás által. Ne menjen ki a búza, hanem menjenek ki a kész készítmények, a kész tésztanemüek; ne menjen- ki az állat, hanem menjen ki a húskészítmény ; ne menjen ki innen nyersen semmi, hanem az itthoni feldolgozás által megsokszorozott érték emelje milliárdosra külföldi mérlegünk bevételét. Ennek, igenis, olyan valuta javító hatása lesz, amely tényleges értéket fog jelenteni. (Ugy van! Ugy van!) Erre azonban nem látok — őszintén megmondom — sem az indemnitás keretében, sem a pénzügyministeri expozéban, sem a kormánynak munkaprogrammjában céltudatos törekvést. Semerre sem látom, hogy ezt előkészítenék akár a megfelelő építkezés, akár, mondjuk, az öntözőcsatornák építése, akár az utak javítása terén; csak azt látom, hogy ha ötletszerűen valamelyik kerületből feljön valaki egy kérvénnyel, akkor egy utat megcsinálnak, de hogy ezt egy tényleges, komoly munkaprogramul alapján hajtanák végre, azt sehol sem látom. Már pedig ezek a befektetések, ezek a kiadások voltaképen nem improduktív befektetések, hanem pár év alatt, igenis, pr'oduktivokká változnának át, amelyek az államnak határozottan csak előnyére válnának, ugy hogy ezekre a célokra a milliárdokat sem kellene sajnálni, mert meghoznák a kamatos kamatot. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Azt szeretném tehát, ha épen ezen a téren történnék meg már végre annak az egységes, a lehetőségekkel számoló munkaprogrammnak létrehozása. Azt szeretném, ha ennek a gazdasági átalakulásnak nemcsak kijelentésekben, nemcsak szónoklatokban, hanem ténylegesen is már az eredményeit vehetnők észre, mert azt hiszem, hogy avval mindnyájan tisztában vagyunk, hogy ezt nem fél év alatt fogjuk megcsinálni, de minél későbben kezdünk hozzá, annál későbben fogjuk annak gyümölcseit élvezni. Ebben az átalakító nagy munkában elsőrangú szerepét látom én a közoktatásnak, (Halljuk ! Hál juh! a baloldalon.) annak a közoktatásnak, amely kell hogy már az elemi iskolában megkezdődjék és a legmagasabb fokig végrehajtva rátérjen végre arra, ami eddig egy iskolában sem volt meg, hogy életre neveljen az iskola. Nagyon jól ismerem a mi közoktatásügyünket. Az elemi iskolában megtanították a gyermeket természetrajzra, földrajzra, történelemre, csillagászatra, szóval olyan tudományokra, amelyeknek, mihelyt az iskolából kijön, nem veszi hasznát, viszont midőn elvégzi a VI. osztályt, nem tud egy gyümölcsfát beoltani, nem tud a méhekhez sem közelíteni ; fogalma sincs arról, hogy vannak módok és eszközök a föld jövedelmének megsokszorozására; nem tudja, hogy vannak az eddig termeiteknél hasznosabb növények. Az iskola egyszerűen rábízza a dolgot a régi módi szerint arra, hogy fiatalember mindezt az apjától tanulja meg, amiként az apja a nagyapjától tanulta. így marad gazdasági életünk ma is olyan egyoldalúnak, mint száz év előtt volt, pedig az elemi iskolának nemcsak az a feladata, hogy irni-olvasni-számolni tanítson és hogy beverje a nebulókba ezeréves történelmünk számadatait, hanem az is, hogy okos, értelmes földmiveséket neveljen. (Helyeslés. ) A gazdasági ismétlőiskola, amely folytatása volna az eleminek, valóban nevetséges. Hetenként kétszer beülnek a gyerekek az iskolapadokba és tanulnak — ha tanulnak — valami gyakorlatilag használhatatlan, elméleti dolgot, de gyakorlatban semmit sem mutatnak be. A rendelet értelmében létesített faiskolák vadon burjánzanak és esztendőkön át nem vitték ki oda a gyerekeket. Es akkor azt mondják, hogy minek is ez ; van jó elemi oktatásunk, amely a gyereket megtanítja. De ez a módszer, amely csak arra tanit, hogy ha az iskolából kimegy, az élet rug, taszít, pofozni fog és a saját károdon tanulod meg, amire szükséged van, súlyos erőpazarlás, a nemzeti erő tudatos tönkretétele. (Igaz ! Ugy van !) Ugyanezt a képet mutatják középiskoláink is. Szeretném tudni, hogy sokféle típusú középiskoláink közül melyiknek van egyenesen őszintén bevallott célja ós melyiknek meg van a módja arra, hogy e célra képezzen. Gimnáziumunkat tudományelőképzővó tették, de a szabályok kimondják, hogy a VI. osztály képesít ilyen és ilyen hivatalra, az érettségi erre meg arra, szóval a bizonyítvány képesít, ám abban az ifjúban nincs meg igazában az az elméleti tudomány sem, amelyet az iskolának beléje kellett volna csöpögtetnie. A helyes megoldás az volna, hogy legyen egy olyan iskolatípusunk, amely tudományos pályára készít elő, de viszont nevetségesnek vélem azt, hogy a gyakorlati pályákra indulókat latin, német nyelvvel, fizikával gyötörjük, holott az ő 'hivatásuknak mindehhez semmi közük nincs. Legyen tehát egy másik középiskolatipus, amely az élet számára készítsen elő, mert a jelenlegi állapotra az élet alaposan rácáfolt és u. n. tudományosan képzett embereink sem elméleti tudással nem rendelkeznek, sem a praxisban boldogulni nem tudnak. (Helyeslés.) Még nagy nemzetek sem bírhatnák meg