Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-29

A Nemzetgyűlés 29. ülése 19; azt a fényűzést, amelyet mi az iskolák körül elkövetünk. Tulajdonképen sok esztendőt ellopunk az ifjúságtól, elvonjuk őket a nemzeti termelőmunkától, viszont nem adjuk meg nekik az erőt, amellyel később a nemzeti vagyon gyarapitásához hozzájárulhatnának. Ebben nemcsak az iskolatípus, hanem egész nevelésügyünk hibás. Iskolába járó gyermekeinket a legritkább esetben szoktatjuk rá, hogy komoly, céltudatos munkásságot fejtsenek ki. Azok mindig csak a bizonyítványt látják anélkül, hogy az értékes tartalom megszerzésére törekednének, mert sajnos, tényleg ugy van, hogy nálunk a bizonyítvány adott állást mindig és nem maga a tudás. Ezen munkák elvégzésének, ennek a mondhatnám gyökeres átalakításnak hatása kell hogy a mi állami életünk teljes konstruktiv megalakítása legyen. Egy tanítási rendszernek kell beállani, amely a gyakorlati élettel számol. Ennek a tanítási rendszernek kell megteremteni az uj gazdasági rendszert, amely uj gazdasági rendszer fog bennünket elvezetni az állami pénzügyek szilárdságához, biztonságához és ezen keresztül a területi integritáshoz. Mert őszintén megvallom, ebben a tekintetben túlsókat á külföldtől nem remélek. Azok a szimpátiák, amelyek Olaszországban, Angliában megnyilatkoztak, nekem csak azt juttatták eszembe, amit a harmincas években a lengyel kérdésen kijelentettek, amikor azt mondták : A francia szimpátia megvolt, de Lengyelország elveszett. Ha tehát mimellettünk csak ezek a beszédek hangzanak el, velünk szemben csak ezek a szimpátiák jelentkeznek, ezzel még a magyar ügyön segítve nincs, mert — ugy gondolom — külföldi vonatkozásokban a nagy államok elhatározásait nem a humanitás, nem az érzelgés, hanem tisztán az a gyakorlati elv vezeti : »Do ut des«. Ha mi olyan értéket tudunk képviselni gazdasági erőnkkel, a mi kulturális fejlettségünkkel, hogy abból haszna származhatik egy másik. államnak is : ha a mivelünk való szövetségben megtalálhatja azt az eszközt, amely az ő terveinek megvalósításához vezet, akkor igenis, keresni fogják a velünk való szövetséget, keresni fogják azt, hogy minket magunkat is erősítsenek, hogy saját céljaikat megvalósíthassák. De mindaddig, amig gyengék vagyunk, mindaddig, amig mi magunk nem tudunk talpra állani, minket csak kihasználnak és félre dobnak. (Ugy van !) Én nem tirádás beszédeket akaiok a külföldtől, nem vállveregetéseket akarok, amikben sokszor volt részünk az elmúlt időkben, amikor külföldiek jöttek, itt végigvendégeskedtek és akkor mondtak udvarias bókokat nekünk a magyar lovagiasságről, a vendégszeretetről és a jó vadászterületekről. (Igazi Ugy van!) Én azt akarom, hogy az a külföld velünk mint komoly '. évi április hó 19-én, hétfőn. 51 tényezővel számoljon és ezt csak ugy érjük el, ha mi magunk is rászolgálunk erre. (Ugy van! jobbfdöl !) Mert nem elég, ha hirdetjük, hogy a Duna-Tisza ölén, a Kárpátoktól övezett hazában egyedül mi vagyunk képesek államalkotó nép lenni. Nem elég hivatkoznunk az elmúlt időkre, hanem ami igaz volt tegnap, tegyük igazzá azt ma is és bizonyítsuk be komoly munkával, hogy tényleg csak mi vagyunk képesek itt államot alkotni, kultúrát fejleszteni. Es ha ezt bebizonyítjuk a mi céltudatos munkásságunkkal, akkor igenis, a mifelénk forduló figyelem a külföldről hozzájuttat bennünket mindahhoz, amit mi most mint vágyat fejezünk ki : a területi és a nemzeti egységhez. (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Erre nézve azonban szükséges, hogy ne csak a bókokat halljuk meg a külföldről, hanem vegyük figyelembe azt is, amikor a sorok között talán megmondják az igazat. A legjobb példa erre a háborúban résztvett, nagyon népszerű és felkapott svéd Írónak, Madelungnak könyve, a ki egyik helyen, amikor a gorlicei győzelem megtörtént, Magyarországról a következőket irja (olvassa) : »Zöld hullámokat vetnek szellőringatta végtelen búzaföldjeid. Nagyobb, hatalmasabb leszel, mint valaha. Kiontott véredet az aratás napján könnyes szemmel fogod megismerni napsütötte rónáid megérett kalászaiban, de maradj meg nagynak akkor is, ha gazdag leszen aratásod s mint mostan, akkor is fojts el magadban mindent, ami kicsinyesség és hiúság.« T. Nemzetgyűlés ! Hogyha a sorokat, amelyek a gorlicei napokban keltek, figyelembe vesszük, azokban az elismerés mellett megtalálhatjuk a nagyon okos tanácsot is, hogy fojtsunk el magunkban minden kicsinyeskedést, minden hiúságot és törekedjünk arra, hogy a nagy, hatalmas nemzetépítő munkában nagyok legyünk, mert csak akkor tudjuk megszerezni és megtartani azt a szeretetet a külföld részéről, amely minket elősegít. Ebben a reményben az indemnitási javaslatot elfogadom. (Altalános élénk éljenzés és taps.) Elnök : Rassay Károly képviselő ur személyes megtámadtatás címén kért szót. (Halljuk! Halljuk !) Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Schandl Károly képviselőtársam a Nemzetgyűlés legutóbbi ülésén elmondott interpellációjában többek között a következő kijelentést tette, mely az én személyemet a legnagyobb mértékben érintette. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy felolvassam. (Halljuk ! Olvassa) : »Vagy itt van egy másik hasonló dolog, mely meglehetősen felháborító, méltóztassék csak meghallgatni. A pestvidéki törvényszék a csepeli forradalmi törvényszék tagjait, egyiket különösen, ki a főbünös, Juhász Ferencet 52 rendbeli bűncselek-