Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-39
A Nemzetgyűlés 39. ülése 1920, hogy nem is a külügyminister mondja ezt, hanem részben a professzor, akinek mint professzornak meg kellett kritizálnia azt, amit a professzor alkotott és nem az elnök, akinek pedig mint elnöknek és nem mint professzornak kellett volna cselekednie, (Ugy van! ügy van!) T. Nemzetgyűlés! Principiumok alapján lehet irányokat felvenni és ez lehet helyes, vagy helytelen. En még ezt is helytelennek tartom, de ha már felveszi az ember az irányt a principiumok alapján, akkor azokon is maradjon és akkor ezeknek a princípiumoknak az alapján ugy kell Ítélnie és ugy kell cselekednie, mint ahogy principiumok alapján egyedül lehet, egy szóval mintegy tudományos kritikával, pártatlansággal, mert princípiumokat pártatlanság nélkül nem lehet érvényesíteni, (ügy van ! ügy van !) Nem szabad engedni azt, hogy ezek a principiumok pártatlanok kezéből átjátszódjanak más kézbe és a princípiumokból jelszavak váljanak. Ez a végzetes hibája mindannak, ami alapja volt a békeműveknek és melyekre nézve kritikának innen is kellett elhangoznia, — alapja annak, aminek egy része — sajnos, kevéssé tekintetbe vett része — külföldön a mi békénk is. De az, hogy ez a belátás a külföldön is kezd érvényre jutni, valamint az a meggyőződés, hogy ennek, mint igazságnak érvényre kell jutni, az ad nekünk erőt a jövőre : erőt a dolgozásra, erőt a szenvedésre és erőt arra, hogy ma higgadtan ítéljünk. Erőt arra, hogy mindenek felett higgadtan mérlegeljük a mai pillanatot, higgadtan mérlegeljük azt, ami előttünk fekszik és amit ma cselekednünk kell. Ezzel áttérek a békeszerződés részleteire és méltóztassanak megengedni, hogy a békeszerződésnek azt a tervezetét, amely annakidején, januárban adatott • át nekünk, ismertnek tételezzem fel, hiszen arról eleget irtak és nem is volna módomban egy beszéd keretében ennek minden részletére rátérni. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Nekünk két okmány adatott át; az egyik maga a békére adott válasz, amelyet a békének uj és a válasz szerint megváltozott textusa kisér, a másik pedig a kísérőlevél, amelyet ehhez a békekonferencia elnöke fűzött és a magyar békedelegáció elnökéhez intézett. Ennek a kísérőlevélnek két verziója is megjelent a sajtóban, ele amint előre jelezve volt, egyik sem egészen autentikus, minthogy sürgönyértesülések alapján kerültek nyilvánosságra. Nem volt ez a szöveg olyan autentikus, mint az, amelyet azóta írásban is megkaptunk. A kísérőlevél jelentőségét tulajdonképen három szempontból kellene megítélnünk; első sorban a hangja, azután az eredeti béketervezettel szemben benne foglalt engedmények vagy enyhítések tekintetében és végül amaz okadatolások tekintetében, amelyeket a változatlanul maradt szerződési pontokra nézve tartalmaz. Amennyire ebben a súlyos helyzetben egyáltaévi május hó 10-én, hétfőn. 405 Iában lehetséges, némi megnyugvással konstatálhatom, ami bizonyos tekintetben megerősíti mindazt, amit a mentalitások átalakulására nézve mondottam, hogy ennek a levélnek hangja egészen más, mint volt az osztrák békedelegációnak a végleges békefeltételek átnyujtásakor átadott kísérőlevél hangja. Ezt kötelességem itt lojálisán konstatálni és ebben minden esetre olyan tényt látok, ami a jobb szándékú belátásnak, a jobbakaratnak tényezője és a jobb. akarat érvényrejutásának jele. Van ebben része talán egy másik tényezőnek : a háborútól való eltávolodásnak is, annak, hogy ez a levél már egészen más időben adatott át, sokkal távolabbi időpontban a háborútól és ennek psychozisától, mint a másik két levél. De része van benne tagadhatatlanul annak is, hogy a magyar béke az összes békék közül a legrosszabb, (Ugy van! Ugy van!) és hogy a béke az összes nemzetek közül, amelyeket az érint, a magyar nemzetre nézve a legkegyetlenebb. (Ugy van! Ugy van!) Ezért válik a kísérőlevélben az udvariasság helyenkint valósággal mentegetődzéssé azokért a hibákért, amelyeket benne elkövettek. Az entente belátja azokat a súlyos hibákat, azokat az inkonvenienseket, — mint ahogy a levél magát kifejezi, annak szavát idézem —, amelyeket a határoknak az a futása okoz, melyet a békemű meghatároz ; de azt hiszi, hogy a néprajzi eloszlásnak megfelelő határok megvonása — tehát világosan kimondják ezzel, hogy olyan határok megvonása, amelyek a legközelebb esnek azokhoz a princípiumokhoz, amelyek alapján a béke keletkezett, és amelyek azokban a kijelentésekben foglaltattak, amelyek irányelvül szolgáltak, — hogy tehát ilyen, a néprajzi határokhoz közeleső határok megvonása még sokkal nagyobb inkonvenienseket hozna, még sokkalta nehezebb volna. (Mozgás.) Ezt a beismerést egy bizonyos megelégedéssel kell hogy konstatáljam, megelégedéssel azon szempontból, hogy mi ezt előre megmondtuk, tudtuk, és talán egy bizonyos igazolásául is szolgál ez a r magyarság eddigi és mai álláspontjának. Érdekes az, hogy épen ebből kiindulva azután nem is ezeket a néprajzi határokat vagy a néprajzihoz közeleső határokat, — mert hiszen tudták, hogy a néprajzi határokat határozatokban megvonni nem lehet s ezért a néprajzihoz közeleső határokat említenek — nem ezeket állítja szembe a békeszerződés GS HJ levél a most kijelölt határokkal, hanem Magyarország régi határait, s világosan azt mondja, hogy a magyar állásponttal szemben, amely a régi határokat akarta volna fentartani, ha a kettő között mintegy választani kell, akkor mégis azon az állásponton kell hogy maradjanak, amelyre eredetileg helyezkedtek. Itt tehát azok a fajta határok, amelyekről eredetileg szó volt, teljesen ki vannak kapcsolva és csak a két extrém álláspont áll egymással szemben ; a mi
