Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-39

404 A Nemzetgyűlés 39. ülése 1920. évi május hó 10-én, hétfőn. fogalmakká, sőt mondhatnám mai nap már jó­formán ellentétes fogalmakká váltak. (Ugy van !) Ez végtelenül szomorú Európa jövőjére nézve, mert az egyik által, a békeszerződések által mes­terségesen teremtett helyzetből lassankint kell majd átmennünk abba a helyzetbe, amelyet Európa kivan, amely az egyedül lehetséges : a természetes, egészséges ekvilibrum helyzetébe. Ez nehéz lesz, mert sokat rontottunk. A békét princípiumok alapján kötötték, azaz princípiumok alapján fogalmazták a béke­tervezeteket, nem a békének, nem az életnek princípiumai alapján, hanem háborús jelszavak alapján s ezek váltak a béketervezetek prin­cípiumaivá. Az élet maga kell hogy majd helyre­billentse ezt a mérleget, az élet maga kell hogy ismét az életnek princípiumait juttassa lassan­kint érvényre a háború princípiumai helyett. Elsősorban annak elismerése szükséges ehhez, hogy ezek a princípiumok helytelenek voltak ós szükséges hozzá ezentúl, — mert hiszen ez a felismerés már részben megvan — ennek át­menete a köztudatba és a köztudatba való át­menetele annak, hogy mik az életnek a prin­cípiumai, mik azok a bonyolult princípiumok, amelyek alapján az életet egyedül lehet meg­oldani. Fel kell ismerni azt, hogy az életet nem lehet doktrínák, princípiumok és egyes kritériu­mok alapján megoldani. (Ugy van!) Az ujabb kor egész történetírásának jellege a pozitivizmus és az eszteticizmus történetírása után a szociális történetírásba fejlődött át. Ennek a szociális történetírásnak ma az összes történet­írók müveiben mintegy megjelentkező konzek­venciája, amefyet helyenként világosan ki is mon­danak, az, hogy az ember történelnében az egy­szerű formulák használhatatlanok. Használhatat­lanok olyan egyszerű formulák, amelyek egy formula, egy kritérium alapján akarnak megol­dani világproblémákat, amelyek ezer tényező Összejátszódásából keletkezett helyzetek, ezer tényezőnek összeszövődéséből, szintéziséből kelet­kezett nemzetek jövőjének sorsát döntik el és a világ helyzetét is. Különös, hogy épen a történelem felisme­résének ebben a korszakában vezető politikusok, nem is országokat, de a világot irányító, vagy irányítani akaró politikusok olyan távol állanak ettől a felfogástól, azt teljesen félreismerik, vagy nem veszik észre és pedig nem veszik észre a háborús pszichózisnak behatásai alatt. Ezekben a princípiumokban van az alap­tévedése az egész békeműnek. Odaállították a békeprinciumok alapjául a nemzetiségi princi­piumot.Már pedig ez minden tekintetben helytelen, mert a népek életében ugyan fontos szerepet játszik nemzetiségük, nemzeti egyéniségük, de nemcsak ez, sőt maga a nemzeti egyéniség is különböző tényezők összeszövődéséből áll. Itt azután ismét elkövették azt a hibát, hogy a nemzetiséget magát csak egy kritérium, a nyelv alapján és — még tovább menve — a nemzetek közötti rokonságot ós a közöttük való kapcsola­tokat csak egy kritérium alapján, majdnem azt mondhatnám, nyelvészeti kritérium, a nyelvészeti hasonlóságok kritériuma alapján akarták meg­oldani, nemzeteket rokonoknak jelezve, amelyek ha származásilag, nyelvük származása tekinteté­ben van is ennek alapja, teljesen távol állanak egymástól létérdekeik minden egyéb tekinteté­ben, történelmükben és minden más vonatkozás­ban, amelyek az életet teszik. Ennek teljes fel nem ismerése az, amit háborús pszichózénak ne­vezhetnék a magasabb szférában, a vezető-poli­tikusok szférájában. Talán egy bizonyos megnyugvást lehetne meríteni abból, hogy ez csak háborús pszichoze, egy bizonyos megnyugvást abból, hogy ha tekint­jük politikusoknak, tudósoknak, történészeknek és filozófusoknak nézeteit, azokét, akik ugyanazon nemzetekből valók, mely nemzeteknek politi­kusai ma ezeket a végzetes hibákat elkövetik, egészen más nézeteket, egészen más irányelveket fogunk találni. Csak egynéhányat szeretnék ki­ragadni. Ismét rámutatok arra, amit múltkori beszédemben mondottam, Lavisse-nak, Francia­ország nagy történetírójának arra a mondására, amellyel Brandenburgra azt mondja, hogy ilyen síksági határok között hazát teremteni nem lehet, Rámutatok arra, amit Elisée Reclus mond, amidőn a magyarság szerepét jelzi Keleteurópá­ban, földrajzi helyzeténél fogva egyrészt, erköl­csi súlyánál és egyéniségénél fogva másrészt. Rá akarnék mutatni arra, amit a különböző nem­zetek kapcsolatáról az emberi életben a fran­ciáknak nagy geográfusa, Vidal de Lablanche mond, akinek szelleme különben nemcsak a tudományban, hanem a francia politikában is éreztette már hatását. Rá szeretnék mutatni arra, hogy az ango­loknak egy kiváló polgára, egy kiváló katonája, aki ma egy igen magas pozíciót, az angol föld­rajzi társaság elnökségét tölti be, mely Angliá­ban igen jelentős pozició, sir Thomas Holdich, rámutat arra, hogy a románoknak előretörése a Tiszáig, előretörése Erdélyen át és egész koncep­ciója nem mutat rá olyan határokra, amelyek jobbak lennének azoknál a határoknál, amelyek eddig léteztek. Ilyen szemelvényeknek egész sorozatát hoz­hatnám fel, de csak erre a néhányra akartam négy irányban rámutatni. Az élet helyre fogja majd billenteni azt, amit a^ háborús pszychozis teremtett, lassan, adja az Eg, hogy minél keve­sebb konvulzióval. Midőn azt mondom, hogy minél kevesebb konvulzióval, ez nem akar az agresszivitás szava lenni kifelé, mert mi békét óhajtunk, mert békére van szükségünk megerő­södésünkhöz. (Ugy van ! Ugy van ! a jobbolda­lon.) Ez általánosan van mondva, általánosan mindazon világrészekre és országokra, amelyeket a háború szele érintett, amelyek ebben a nagy bonyodalomban résztvettek. Talán mondhatnám «

Next

/
Thumbnails
Contents