Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-39

404 A Nemzetgyűlés 39. ülése 1920. évi május hó 10-én, hétfőn. fogalmakká, sőt mondhatnám mai nap már jóformán ellentétes fogalmakká váltak. (Ugy van !) Ez végtelenül szomorú Európa jövőjére nézve, mert az egyik által, a békeszerződések által mesterségesen teremtett helyzetből lassankint kell majd átmennünk abba a helyzetbe, amelyet Európa kivan, amely az egyedül lehetséges : a természetes, egészséges ekvilibrum helyzetébe. Ez nehéz lesz, mert sokat rontottunk. A békét princípiumok alapján kötötték, azaz princípiumok alapján fogalmazták a béketervezeteket, nem a békének, nem az életnek princípiumai alapján, hanem háborús jelszavak alapján s ezek váltak a béketervezetek princípiumaivá. Az élet maga kell hogy majd helyrebillentse ezt a mérleget, az élet maga kell hogy ismét az életnek princípiumait juttassa lassankint érvényre a háború princípiumai helyett. Elsősorban annak elismerése szükséges ehhez, hogy ezek a princípiumok helytelenek voltak ós szükséges hozzá ezentúl, — mert hiszen ez a felismerés már részben megvan — ennek átmenete a köztudatba és a köztudatba való átmenetele annak, hogy mik az életnek a princípiumai, mik azok a bonyolult princípiumok, amelyek alapján az életet egyedül lehet megoldani. Fel kell ismerni azt, hogy az életet nem lehet doktrínák, princípiumok és egyes kritériumok alapján megoldani. (Ugy van!) Az ujabb kor egész történetírásának jellege a pozitivizmus és az eszteticizmus történetírása után a szociális történetírásba fejlődött át. Ennek a szociális történetírásnak ma az összes történetírók müveiben mintegy megjelentkező konzekvenciája, amefyet helyenként világosan ki is mondanak, az, hogy az ember történelnében az egyszerű formulák használhatatlanok. Használhatatlanok olyan egyszerű formulák, amelyek egy formula, egy kritérium alapján akarnak megoldani világproblémákat, amelyek ezer tényező Összejátszódásából keletkezett helyzetek, ezer tényezőnek összeszövődéséből, szintéziséből keletkezett nemzetek jövőjének sorsát döntik el és a világ helyzetét is. Különös, hogy épen a történelem felismerésének ebben a korszakában vezető politikusok, nem is országokat, de a világot irányító, vagy irányítani akaró politikusok olyan távol állanak ettől a felfogástól, azt teljesen félreismerik, vagy nem veszik észre és pedig nem veszik észre a háborús pszichózisnak behatásai alatt. Ezekben a princípiumokban van az alaptévedése az egész békeműnek. Odaállították a békeprinciumok alapjául a nemzetiségi principiumot.Már pedig ez minden tekintetben helytelen, mert a népek életében ugyan fontos szerepet játszik nemzetiségük, nemzeti egyéniségük, de nemcsak ez, sőt maga a nemzeti egyéniség is különböző tényezők összeszövődéséből áll. Itt azután ismét elkövették azt a hibát, hogy a nemzetiséget magát csak egy kritérium, a nyelv alapján és — még tovább menve — a nemzetek közötti rokonságot ós a közöttük való kapcsolatokat csak egy kritérium alapján, majdnem azt mondhatnám, nyelvészeti kritérium, a nyelvészeti hasonlóságok kritériuma alapján akarták megoldani, nemzeteket rokonoknak jelezve, amelyek ha származásilag, nyelvük származása tekintetében van is ennek alapja, teljesen távol állanak egymástól létérdekeik minden egyéb tekintetében, történelmükben és minden más vonatkozásban, amelyek az életet teszik. Ennek teljes fel nem ismerése az, amit háborús pszichózénak nevezhetnék a magasabb szférában, a vezető-politikusok szférájában. Talán egy bizonyos megnyugvást lehetne meríteni abból, hogy ez csak háborús pszichoze, egy bizonyos megnyugvást abból, hogy ha tekintjük politikusoknak, tudósoknak, történészeknek és filozófusoknak nézeteit, azokét, akik ugyanazon nemzetekből valók, mely nemzeteknek politikusai ma ezeket a végzetes hibákat elkövetik, egészen más nézeteket, egészen más irányelveket fogunk találni. Csak egynéhányat szeretnék kiragadni. Ismét rámutatok arra, amit múltkori beszédemben mondottam, Lavisse-nak, Franciaország nagy történetírójának arra a mondására, amellyel Brandenburgra azt mondja, hogy ilyen síksági határok között hazát teremteni nem lehet, Rámutatok arra, amit Elisée Reclus mond, amidőn a magyarság szerepét jelzi Keleteurópában, földrajzi helyzeténél fogva egyrészt, erkölcsi súlyánál és egyéniségénél fogva másrészt. Rá akarnék mutatni arra, amit a különböző nemzetek kapcsolatáról az emberi életben a franciáknak nagy geográfusa, Vidal de Lablanche mond, akinek szelleme különben nemcsak a tudományban, hanem a francia politikában is éreztette már hatását. Rá szeretnék mutatni arra, hogy az angoloknak egy kiváló polgára, egy kiváló katonája, aki ma egy igen magas pozíciót, az angol földrajzi társaság elnökségét tölti be, mely Angliában igen jelentős pozició, sir Thomas Holdich, rámutat arra, hogy a románoknak előretörése a Tiszáig, előretörése Erdélyen át és egész koncepciója nem mutat rá olyan határokra, amelyek jobbak lennének azoknál a határoknál, amelyek eddig léteztek. Ilyen szemelvényeknek egész sorozatát hozhatnám fel, de csak erre a néhányra akartam négy irányban rámutatni. Az élet helyre fogja majd billenteni azt, amit a^ háborús pszychozis teremtett, lassan, adja az Eg, hogy minél kevesebb konvulzióval. Midőn azt mondom, hogy minél kevesebb konvulzióval, ez nem akar az agresszivitás szava lenni kifelé, mert mi békét óhajtunk, mert békére van szükségünk megerősödésünkhöz. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ez általánosan van mondva, általánosan mindazon világrészekre és országokra, amelyeket a háború szele érintett, amelyek ebben a nagy bonyodalomban résztvettek. Talán mondhatnám «