Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-39
A Nemzetgyűlés 39. ülése 19k az összeférhetlenségi állandó bizottság tagjai részére előirt eskü letételére. Miután a két hét letelt és Vázsonyi Vilmos nemzetgyűlési képviselő ur az eskü letételére nem jelentkezett, ennélfogva múltkori határozatunkhoz képest javaslom, bogy helyébe az összeférhetlenségi állandó bizottságba egy más tag választassék. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen.) Akkor ily értelemben mondom ki a határozatot és később javaslatot fogok tenni a választás megejtésére. (Helyeslés.) Jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Haller József nemzetgyűlési képviselő ur, a IV. számú biráló-bizottság tagja, és Rassay Károly nemzetgyűlési képviselő ur, az összeférhetetlenségi állandó bizottság tagja, még nem tették le a házszabályokban előirt esküt. Felkérem nevezetteket, hogy az eskü letétele végett a terem közepére fáradni szíveskedjenek. Elsőnek Haller József nemzetgyűlési képviselő ur fogja az esküt letenni. Az eskümintát K. Pethes László jegyző ur fogja olvasni. K. Pethes László jegyző (olvassa az eskümintát. A Nemzetgyűlés tagjai felállanak, Haller József leteszi az esküt). Elnök: Következik Rassay Károly nemzetgyűlési képviselő ur eskütétele. (Felkiáltások: Nincs itt!) A képviselő ur nincs itt. A külügyminister ur kivan szólni. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Teleki Pál külügyminister: T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, hogy e világtörténelmileg súlyos pillanatokban, amelyek nemzetünk egész jövő életére kihatással vannak, a Ház elvárja a külügyministertőL hogy amint a válasz a békeszerződésre megérkezett és amint a békeszerződés uj formája megjött, szót emeljen a Ház előtt, ezt bejelentse és elmondja azt, amit ezzel kapcsolatosan a Nemzetgyűlésnek és a nemzetnek tudnia kell. (Halljuk! Halljuk!) Most, amikor felszólalok, érzem e pillanatnak egész súlyát, mert oly súlyos pillanatban szólok, amilyen nemzetünk életében alig volt. Talán három, meglehetősen egyforma időközökben visszatérő, időpont jelzi azon nagy megrázkódtatásokat, amelyeken e nemzet átment és amely megrázkódtatások dacára e nemzet fenmaradt, mert nemzeti életereje az ezredéven túl is még egyforma épségben és egyforma nemzeti életerőben tartotta fenn. Ez a IX. század, a honfoglalás kora, & XIII. század a tatárjárás kora, a XVI. század 1526, és a mai idők. Amint azokat átéltük, át fogjuk élni ezt is. (Általános élénk helyeslés.) Amint azok után felvirult a nemzet, fel fog virulni ez után is. (Igaz ! Ugy van !) Ebből a szempontból ítélem meg a mostani pillanatot és azokat, amiket elmondok, ebből a szempontból, ilyen látószögből akarnám tekinteni. (Helyeslés.) Az egész közvélemény és az egész sajtó súlyos szavakkal, megdöbbenéssel Ítélte el és ». évi május hó 10-én, hétfőn. 403 ítélte meg azokat^ a feltételeket, amelyeket nekünk szabtak. En alig hiszem, hogy bárhol a világon volna oly ember, akiben az emberiességnek és a pártatlanságnak még csak egy szemernyi része is maradt vagy ujra felvillant, aki túlkeményeknek találja azokat a szavakat és tűlnagynak ezt a felzúdulást, amelyet a nemzetnek át kellett éreznie ebben a pillanatban, amikor a válaszútra került, amikor ezeket a feltételeket megkapta. Hiszen a külföld közvéleménye is elitélte ezt a szerződést, elitélte azt az egész koncepciót, amelynek alapján felépültek az összes békeszerződések, amelyeknek integráns — sajnos csak egy kisebb integráns — része a magyar békeszerződés. Ma fentartás nélkül vallják sokan azok közül, akik résztvettek a békekonferencia munkájában, ennek a konferenciának a hibáit és annak a munkának a hibáit, amely ennek a konferenciának produktuma volt. Hivatkozhatom itt elsősorban — hiszen nem fogok mindenkit említeni, de hogy csak egy pár helyre, egy pár irányban vetek világosságot — az amerikai bizottság tagjaira. Itt van Bowman és Bulit, az amerikai bizottság közgazdasági referense, akik amikor az első béketervezeteket látták, ott hagyták a békekonferenciát és Amerikában felemelték szavukat az ellen, ami itt történik. Itt vannak azok a különböző újságírók és más kritikusok, akik a békekonferencia munkáját közelről figyelemmel kisérték. Ott van Keynes, akinek a legkomolyabb könyve jelent meg eddig a békekonferencia munkájáról, egyelőre a német békeszerződésről, amely még mindig nem olyan súlyos, mint a miénk és még mindig nem tartalmaz annyi igazságtalanságot. Ott van ő is, aki a tudományos kritikának és pártatlanságnak fegyvereivel kritizálja és mintegy darabokra szedi ezt a munkát. Ott van az amerikai szenátus, amelynek állásfoglalását nem kell itt külön részleteznem. Lassankint tehát kialakul egy uj meggyőződés, egy kijózanodás afelett, ami itt történt, széles e világban. Mi, akik Parisban voltunk, tapasztaltuk ezt a kijózanodást, sőt azalatt az aránylag hosszú idő alatt, azalatt a három hónap alatt, amelyet ott tölthettünk, tapasztaltuk ennek a kijózanodásnak fokozatos nagyobbodását, fokozatos fejlődését. És ez olyan tényező, amelybe bizonyos mértékig, sőt igen nagy mértékig vethetjük reményeinket is. Ez a meggyőződés lassankint kialakult, ellenben ugyanazok maradtak a békeszerződések, amelyek elsejét ós legnagyobbikát, a német békeszerződést még teljesen a háborús mentalitás, a háborús pszichózis idejében fogalmazták meg. Amint mondom, ez a békeszerződés nem változott, a mentalitás pedig változott : bekövetkezett az a szomorú tény, hogy a béke, mint Európának áhítozott, régóta várt jövő állapota és a béke mint papir, mint irat, mint szerződés heterogén 51*
