Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-37

3 "fi A Nemzetgyűlés 37. ülése 1920. évi április hó 28-án, szerdán. veszteség, ha csak egy napot vagy két napot is mulaszt a munkáskéz a kaszálásban, kapálásban vagy az aratásban. Mekkora kárát látja tehát nemcsak a gazdaközönség, hanem talán az egész társadalom, ( Ugy van !) ha ezekben az időkben elvonják a munkáskezeket a kisgazdaközönségből, amely az ország minden fokozatában lévő és minden néven nevezendő férfiait kenyérrel ellátja. (Ugy van ! Egy hang : Itt nem lehet becsukni a holtot !) Nem akarok olyan értelemben szólni itt a Nemzetgyűlésben, mintha talán a katonai szolgálat alól óhajtanám kivonni a földmíves osztálynak fegyver képes tagjait. (Egy hang : El kell csah halasztani !) Igenis azt akarom elmondani, hogy a nyári idő tartamáról halasztassék el ez a behívás olyan időtartamra, amikor annak minden ilyen hátrány nélkül eleget lehet tenni. Legyen annak az ideje december—január, vagy a januári— februári időtartam. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Alig egy pár órája, hogy a honvédelmi minister ur ő excellenciája kijelentette, hogy a földmíves néposztállyal minden tekintetben meg van elégedve, annak harcképességével, fegyelmezettségével, minden irányú szubordináció] ával. A katonai szolgálat nem szenved károkat, ha a nyári idő eltelte utánra elhalasztja, mert hiszen nem akarja magát felmentetni. Ennek elhalasztása nem is olyan kétségbevonható, hogy azt meg ne lehessen adni, hiszen a nemzeti hadseregünknek nincs még teljes fölszerelése sem, tehát míg az beszerződik, az is belekerül egypár hónapba, ne menjen ott az idő a napot lesni, hanem dolgozzék otthon szorgalmasan. Mi mindnyájan, akik faluról jöttünk el, tudjuk, hogy otthon az a munkásnép mezítláb dolgozik, munkálkodik szüntelen, éjjel és nappal és nem kivan még csizmát sem húzni, mert a mai időkben az a csizma olyan drága, hogy évi termésének egy részét el kellene adni egy pár csizmáért. Ha katonának behívják annak a földmives kisgazdának fiát, az nem mehet el meztelen lábbal, ha egy pár csizmája van, azt el kell vinnie, mert ott nem tudják ellátni ruhákkal és akkor kénytelen az ő saját csizmáját rongálni. Nem akarom hosszura nyújtani beszédemet, mert hiszen még többen is vannak, akik beszélni akarnak, csak azt akarom ebből kihozni, hogy ebből az elhalasztásból a hadseregre nem származik kár, a földmives kisgazdákra nézve pedig az igen méltányos dolog. Ezért én interpellációmat a honvédelmi minister úrhoz a legrövidebben igy adom be (olvassa) : »Interpelláció a hadügyminister úrhoz a gazdák katonai behívásának elhalasztása tárgyában. Tekintettel a folyó gazdasági év termésének a biztosítására és az ehhez fűződő óriási nemzeti érdekekre, hajlandó-e a hadügyminister ur a gazdáknak katonai szolgálatra való behívását májustól novemberig szüneteltetni, illetve azon időpontig elhalasztani, amidőn az idei év termése már teljesen biztosítva és a jövő gazdasági év előmunkálatai már elvégezve vannak ? Elnök : Az interpelláció kiadatik a honvédelmi minister urnák. Ki következik szólásra ? Szabó Sándor jegyzői : Bozsik Pál ! Bozsik Pál : T. Nemzetgyűlés ! Az idő már igen előrehaladt, mindazonáltal a kérdés, melyben interpellációt szándékozom intézni a vallásés közoktatásügyi minister úrhoz, olyan nagyfontosságú, hogy úgyszólván pár pillanatra összetömöritve mondanivalómat, bátor vagyok interpellációmat megtenni. (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztatnak tudni azt, hogy akié áz ifjúság, azé a jövő. (Ugy van !) Nekünk nem szabad megelégednünk azzal, hogy állami és gazdasági tekintetben a keresztény magyar irányzatot uralkodóvá akarjuk tenni ebben az országban, hanem arta is kell törekednünk, hogy magunknak megfelelő szukkreszcenciát neveljünk, hogy amikor mi már nem vehetünk részt a közéletben, legyenek méltó utódok, akik ugyanazt a keresztény szellemet folytatni fogják ebben az országban. A mostam egyetemi ifjúság ellen ebben a tekintetben igazán nem lehet panaszt tenni. Hiszen tudja azt az igen t. Nemzetgyűlés, hogy pl. tavaly ilyenkor a bolsevizmus ellen itt Budapesten úgyszólván az egyetemi ifjúság köréből került ki mindenféle akció. Emlékezünk arra is, hogy egyetemi ifjúságunknak mily óriási érdemei vannak a keresztény irányú kormányzat megalakításában. ( Ugy van ! Ugy van !) Ha néha-néha a maguk fiatalos temperamentumával egyes kilendüléseket meg is engedtek maguknak, mindig ott voltak, ahol jó irányban kellett cselekedni és aligha tévedek, amikor azt állítom, hogy ifjúságunk nélkül, az egyetemi keresztény ifjúság nélkül az első keresztényirányzatu kormány aligha tudott volna megalakulni. Méltóztassanak csak visszaemlékezni arra, hogy épen a keresztény egyetemi ifjúság köréből kerültek ki az újságok betűszedői, nyomdászai, a rikkancsok és egyéb fontos szolgálatok elvégzői, akkor, amikor mindenki sztrájkolt. Egy igen fontos dologra vagyok bátor e tekintetben a kultuszminister ur figyelmét felhívni. Egy latin mondással teszem ezt : pauperitas est maxima meretrix, a szegénység igen sokszor leteríti az embert a jó útról. Egyetemi ifjúságunknak igen jelentékeny része a legnagyobb nyomorral, a legnagyobb nélkülözésekkel küzd. A különböző internátusokban egy-egy hely havi 1000 koronába kerül. Hogy hányan tudják ezt a keresztény középosztályból megfizetni, azt, azt hiszem, tudjuk valamennyien, de még ily körülmények között is boldog az a szülő, aki ilyen helyen el tudja helyezni gyermekét és igen-igen sokan vannak, akik egyáltalában semmiféle internátusba, semmiféle kollégiumba be nem juthatnak. Csak egypár percre jelent meg egyik barátom, az egyik internátus vezetője, aki ezekkel a kérkésekkel foglalkozik, a műegyetemen, hogy ada-