Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-37
A Nemzetgyűlés 37. ülése 1920. évi április hó 28-án, szerdán. 355 vetkezményeként is jelentkezett. A tömeges utasforgalomból származó késéseket természetesen másképen, mint megfelelő számú vonat beállításával nem igen lehet megakadályozni. A kocsipark csökkenésén kivül még a szénellátás nehézségei is útját állván a vonatok szaporításának; a vonatoknak az utazóközönség igényeihez mért szaporítása általában véve nehézségekbe ütközik. Ennek dacára intézkedés történt arra nézve, épen a mai nappal kezdődő hatállyal, hogy a távolsági forgalomban két ujabb vonat állíttassák be, vagyis a mai naptól fogva szerdán és pénteken is fog vonat indulni a távolsági relációkban is és remény van arra, hogy május 15-étől kezdve a tiszántúli forgalomban is hasonló terjedelmű vonatszaporitás lesz lehetséges, — természetesen mindig szem előtt tartva a szénmegtakaritás által megvont kereteket, melyek az eddigi vonatszám megállapítását szükségessé tették. Remélem, hogy május 15-én a tiszántúli forgalomban is második személyszállító vonatpárok beállítása válik lehetségessé. Ami a szajoli podgyászvizsgálatot illeti, lépések történtek arra nézve, hogy az gyorsíttassék és mihelyt a viszonyok megengedik, ez a gátló körülmény is kiküszöböltessék. A tehervonatok forgalmát illetőleg pedig a ma reggel elém terjesztett államvasuti jelentések alapján jeleznem kell, hogy a tehervonatok közlekedése is általában kielégítőnek tekinthető, kivéve a tiszántúli relációt, ahol a fent vázolt nehézségek, amelyeket a személyforgalomra vonatkozóan voltam bátor előadni, a teherforgalomra nézve fokozott mértékben fennforognak. Mondhatom, a késések itt is a gyengébb gépek és az egyvágányú pályákon szükségessé váló bevárások folytán természetesen nem lesznek teljesen kiküszöbölhetők, ugy hogy ezek a körülmények a vasúti személyzet lelkes és kötelességtudó szolgálatteljesitése dacára, lényegesen befolyásolják még a relativ teljesítőképességet is. Ebben a tekintetben a viszonyok ma határozottan javulóban vannak a vasutaknál. Dacára a vasúti parkunkat lényegesen csökkentő román kocsi- és mozdonyelszállitásoknak és egészben véve a kocsipark csökkenésének, ez az intézmény — azt mondhatnám, — inkább a gyógyulás utján halad, s ebbe kapcsolódik be a vasutasszemélyzet jobb szolgálat-teljesítménye és nagyobb fegyelmezettsége is. Ha a fegyelmezettség tekintetében a vasutaknál még nem értük is el a háború előtti állapotokat s ha ez a fegyelmezettség még nem mondható is ideálisnak, az e tekintetben eddig mutatkozó javulás kétségtelenül olyan nagy, hogy a legjobb reményekre jogosít fel. Ezek elmondása után kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Barla-Szabó József: T. Nemzetgyűlés! Ugy látom, hogy a kereskedelemügyi minister ur részben félreértette az interpellációmat, különösen annak első kérdését, amikor azt mondja, hogy ezek a rendszeres fosztogatások — mondjuk ugy, hogy : rablások — tulajdonképen a forradalmi időkkel kapcsolódtak össze és hogy ezeket nem is annyira a vasúti személyzet, mint inkább a csőcselék követte el. En a vasúti fosztogatásoknak ezt a részét nem is akartam érinteni, hiszen ez már a múlté ; én a mai állapotokról beszéltem. Ma a csőcseléknek ezekhez a fosztogatásokhoz semmi köze sincs. Igenis, méltóztassék kimenni a pályaudvarokhoz. En egy hétig jártam a pályaudvarokon napról-napra ; ma is százszámra állnak ott az emberek, akik keresik az árujukat, de nem kapják meg. A pályaudvarokon és környékükön ma már csőcselék nincs, be sem engednek oda embereket. Ott csak államvasuti alkalmazottak vannak s ezek az államvasuti alkalmazottak követik azt el részben ott, részben már megelőzőleg. Én nem akartam, sőt távol volt tőlem az, hogy az államvasuti alkalmazottak összességét illessem váddal. Szó sincs róla. Amikor ezzel a dologgal kapcsolatosan az államvasutak alkalmazottairól szólok, azokról az alkalmazottakról szólok, akik ott a beraktározásnál, a raktáraknál dolgoznak, működnek. Legyenek azok napszámosok, vagy bármi legyen a nevük, én ezeket államvasuti alkalmazottak név alatt ismerem. Ilyen módon pedig, jelzem és hangsúlyoznom kell, hogy ez igenis fennáll, sőt a magam elmondott speciális esete is akkor történt, amikor a románok már régen túl voltak a Tiszántúl is, amikor már ez a vis major is megszűnt és amikor én annak dacára, hogy ezeken az állapotokon már túl voltunk, mégis személyesen győződhettem meg arról, amiket az előbb emiitettem, hogy igenis, ezek rendszeresen történnek. Ez a végeredményben félreértés ugyan, de ami fontos a dologban az, hogy erről az államvasutak igazgatósága is tud, sőt annyira súlyt helyez rá, — amint a minister ur is emiitette — hogy küszöbön áll a vasúti rendőrség megszervezése. Ez maga is mutatja azt, hogy az államvasutak igazgatósága is látja ennek nagy szükségességét, úgyhogy én nagy megnyugvással veszem tudomásul, hogy ennek megszervezése hamarosan meg fog történni. Legyen szabad azonban még felemlítenem és a minister ur jóindulatát arra felkérnem, hogy épen a legközelebbi napokban, amikor a magam ügyében utána jártam, nekem még mindig azt mondották a visszatérítési osztálynál, hogy az elveszett árukat nem azoknak irányára, nem azoknak kereskedelmi ára szerinti értékben fizetik meg, hanem még a Károlyiforradalom idejéből, ha jól emlékszem, 1918 decemberéből fennálló rendelet alapján, amely szerint az elveszett csomagokban, ládákban lett légyen bármi, mondjuk hus, arany vagy ezüst, 45*
