Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-37

350 A Nemzetgyűlés 37. ülése 1920. évi április hó 28-án, szerdán. tartozott. Én néhány héttel ezelőtt javaslatot készítettem el arra vonatkozólag, hogy az egész rokkantügy egy kézbe kerüljön, (Helyeslés.) még pedig a legcélszerűbbnek tartottam már erkölcsi okokból is, hogy az a honvédelmi ministerium kezébe kerüljön, (Helyeslés.) mert a katonák követelték ezt tőlem, ök katonai vezetés alatt sérültek meg, legyenek tehát a katonák is azok, akik a haza háláját most leróják. (Helyeslés.) Azonkívül van még egy más oka is ennek. A rokkantakat 1866 után Németországban, 1870— 71. után Franciaországban és Németországban agitációs eszközül használták fel, de nem abban az értelemben, amint mi láttuk a nagy világháborúban, hanem épen az ellenkező értelemben, ugy hogy ezek az emberek jól felöltözve, érdemjelekkel tele jelentek meg az utcán és ezáltal agitáltak a hazafiság mellett, a hadsereg mellett, mutatva, hogy arról, aki szenvedett a hazáért, becsületes gondoskodás történt. Az előtt az ember előtt Franciaországban az utcán sok polgár leemelte a kalapját. (Helyeslés.) De ezek a rokkantak érdemesek is voltak erre és gondoskodás történt abban az irányban is, hogy érdemesek is maradjanak rá, mert ők katonai fegyelem alatt állottak. Ezt mi elmulasztottuk. A világháború és a forradalom után ezek a rokkantak nálunk, sajnos, kijöttek a katonai fegyelem alól és mivel nagyon feltűnő alakok, őket használta fel a destruktiv elem agitációira. (Igaz ! ügy van !) A Károlyi-kormány alatt mindig a rokkantak mentek elől a tüntetéseknél és magam is Szegeden sokszor kellemetlenül éreztem, hogy mindig rokkantakat küldtek elém, ha valami nehezen teljesíthető dolgot akartak követelni. Még egyszer hangsúlyozom, hogy szükségesnek tartom, maguknak a rokkantaknak érdekében, ezeket a rokkant-ügyeket egy hivatalban összpontosítani, mert ma a helyzet az, hogy az a szegény rokkant egyszer ebbe a ministeriumba, másszor abba a ministeriumba fut, ide-oda küldik és csak nagynehezen tud megérdemelt illetékeihez jutni. Megnehezítette ezt még az a körülmény is, hogy a honvédelemügyi ministeriumban levő rokkanthivatalnak különböző részei nem egy helyen voltak elhelyezve, hanem a város különböző helyein. Ennek folytán újra és újra megtörtént az, hogy a rokkantaknak napokig kellett jármok, míg ahhoz a hivatalhoz értek, mely ügyüket véglegesen elintézte. Igyekeztem ezt megkönnyíteni egy javaslattal, mely, azt hiszem, legközelebb kedvezően intéztetik el. Igyekeztem azokat a rokkantügyeket, amelyek máris nálam vannak, egy helyiségben elhelyezni. Sajnos, a katonai elhelyezés tekintetében Budapesten borzasztó nehézségekkel küzdünk. Nem könnyítette meg ezeket a nehézségeket egyik elődömnek az az intézkedése, hogy egy három zászlóaljra való laktanyát a város közepén, nem messze az országháztól, átadott három ministeriumnak, hogy ott hivatalait elhelyezze. Nem akarom ezt az intézkedést megtámadni, ennek is volt értelme akkor, mert ezek a hivatalok magánlakásokban voltak elhelyezve és a budapesti lakásínség indokolta azt, hogy ezek a lakások a magánosok számára felszabaduljanak, de ennek a következménye most az, hogy, mint a t. képviselő ur nagyon helyesen mondta, a laktanyában most hivatalok lesznek elhelyezve, a katonaság pedig iskolákban helyeztetik el és igy azt a forró óhajtásomat, hogy az iskolákat végre visszaadjuk eredeti rendeltetési céljuknak, — mert az ifjúság nagyon rá van szorulva, hogy ismét iskolába járjon — csak nehezen birom megvalósítani. Ehhez járult még az is, hogy amikor a külügyministeriumnak a várból ki kellett költöznie, újra egy kincstári épületet vettek el tőlem, a Vöröskereszt épületét, ugy hogy a rokkanthivatal számára nem maradt más, mint az a laktanya künn Kelenföldön, ahova nagyon nehezen lehet kijutni. De én kényszerhelyzetben voltam, nem tehettem mást. Megpróbáltam ezen a dolgon ugy segíteni, hogy megkértem a fővárost, hogy hosszabbittassa meg a villamos vasutat, amely, azt hiszem, két kilométer távolságra van a laktanyától, egészen a laktanyáig, ezt azonban nem lehetett keresztülvinni. Próbáltam lóvasutat építtetni, de ez temérdek pénzbe került volna. Most ugy segítettem a bajon, hogy rendes omnibuszjáratot állítottam be a villamos vasút végállomásától a kelenföldi laktanyáig. Azon a bajon, hogy a hivatalnokok ott kint nehezen tudnak étkezni, ugy segítünk, hogy külön étkezdét fogunk felállítani ott a hivatalnokok számára. De természetesen mindez nem végleges megoldás és én arra törekszem, hogy még egyszer érintkezésbe lépjek mind a három érdekelt ministerrel és mindent megtegyek annak érdekében, hogy a Falk Miksa-utcai laktanyát visszakapjam. Amint ez megtörténik, egyszerre a következő kérdések nyernek megoldást : az egész rokkanthivatalt el tudom helyezni ebben a laktanyában, azonkívül, ami nagyon jó, legalább egy zászlóaljat is el tudok még itt helyezni, mert ez három zászlóalj számára épített laktanya, de azonkívül megvan az az előnye is, hogy ki tudok venni más zászlóaljat is az iskolából, ahol most el van helyezve és a felszabaduló kelenföldi laktanyába vihetem ki. Ilyen előnyei volnának ennek a dolognak és én azt tapasztaltam, hogy az illető minister urak hajlandók is indítványomat jóakaratúan elfogadni. Természetes azonban és érthető, hogy ez nem történhetik meg holnap vagy holnapután, hanem szükséges, hogy talán egy-két hétig még várjunk, amíg ez a dolog véglegesen nyélbe üthető lesz. Mérem a t. Nemzetgyűlést, szíveskedjék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Ugron Gábor : T. Nemzetgyűlés ! Interpellációm kétirányú volt. Az egyik kérdésem abban az irányban mozgott, hogy foglalkozik-e a kormány azzal a gondolattal, hogy a rokkantügyek egy kézben egyesittessenek. Erre vonatkozólag a mélyen t. honvédelmi minister ur válasza, teljesen az én