Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

266 A Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn. minél kevesebbet beszélni, nehogy reményeket keltsen, amelyek azután dezilluzióra vezetnek. Megjön annak is az ideje, hogy ha megérték a dolgok, akkor a nyilvánosság elé jöjjünk velük. A nagy vagyonadóról is sok szó esik. Itt azt. hiszem, hogy ismétlésbe bocsátkozom, ha felemlí­tem, — már expozémban kijelentettem — hogy a nagy vagyonadónak a behozatala egy, vagy más formában az én. nézetem szerint is kikerülhetetlen lesz. Csak azt kell ismét aláhúznom, hogy a leg­nagyobb hiba volna, ha a folyó deficit fedezése céljából hoznánk be a nagy vagyonadót : a leg­nagyobb hiba volna az, ha a nagy vagyonadót be­hoznánk, mielőtt tisztában lennénk azzal, hogy mik azok a háboius terhek, amelyek bennünket terhelnek, és az ország teherviselőképessége, vala­mint területe is hogyan fognak alakulni. Addig szerintem lelkiismeretesen a nagy vagyonadót ke­resztülvinni nem lehet, mert ez nem is olyan egy­szerű, mint ahogyan sokan gondolják. Hiszen a nagy vagyonadóról sokat, de nagyon sokat beszél­nek a külföldi államokban is és azt látjuk, hogy a legtöbb helyen egyáltalában nem vitték még keresztül, hogy az mindenhol késik. És én azt hiszem, hogy ugyanolyan okok miatt késik, mint amilyen okok minket késleltetnek : meg akarnak várni mindenütt némi konszolidációt a gazdasági életben. Akkor azonban természetesen be kell majd hoznunk. Hogy egy rosszul megcsinált vagyonadó meny­nyire sikertelen lehet, ennek szemlélésére nem is kell olyan nagyon messzire mennünk. Van előt­tünk egy példa ; ez a kommunizmus. Amit az csi­nált, az volt a legnagyobb vagyonadó, mert az összes vagyonokat — ingókat és ingatlan vagyono­kat — elvette, illetőleg kimondta iájuk, hogy a közösségéi ; transzportálva azt mondhatjuk, hogy a kommunista államéi. És mégsem tudott a kom­munizmus rendet csinálni pénzügyi téren, nem tudott olyan fizetéseket adni, amelyek az általa fizetett egyének jólétét is biztosították volna. Mert el lehet venni házakat, birtokokat, de azzal nem lehet a munkást fizetni. Ott még az is kell, hogy az elvett vagyontárgyakat értékesiteni is lehessen és ez nem sikerülhetett egy tönkretett országban. Nem akaróm ezt a téjmát bővebben kifejteni csak röviden akartam mege.m!iiteni. Ha méltóztatnak rajta tovább gondolkozni, azt hi­szem t. képviselőtársaim, igazat fognak nekem adni, hogy annak feltétele, hogy a nagy vagyon­adó sikeres legyen, az, hogy a gazdasági élet nor­málisan fejlődjék tovább, mert e nélkül a vagyon­tárgyak elvételével magával nïég senrmit sem érünk el. Ha egyes képviselőtársaim, nem mondom, hogy szemrehányást tettek, de kritikát gyakorol­tak velem szemben olyan irányban, hogy nagyobb szabású programmal nem léptem elő, engedjék meg, hogy erre azt mondjam, hogy én a zsenialitás látszatának kedvéért nem vagyok hajlandó fel­legvárakat festeni. (Élénk helyeslés.) Az a kevés, amit mondhattam, a végrehajtás­ban nagyon sok, óriási munkát igényel. Méltóz­tassanak csak figyelembe venni, hogy azelőtt egy egyszerű adóreform végrehajtása mennyi ideig tartott, mennyi előkészitő munkálattal járt, milyen átalakításával a pénzügyi közigazgatásnak és milyen kioktatásával a közönségnek, mig végre annak eredménye látható volt. Ha ezt az egész, elég hosszú programmot meg akarjuk valósitani, méltóztassék elhinni, hogy ez a pénzügyi igazga­tásra emberfeletti munkát fog róni. Az államház­tartás egyensúlyát momentán, hónapok alatt ter­mészetesen ez sem fogja biztosi tani, a kiadások fedezését azonban, amint mondottam, meg fogja könnyiteni és a fő dolog, hogy az nem lesz ujabb hitelműveletekkel egybekötve. Az egyensúly csak a végleges berendezkedés alapján lesz biztositható. Addig csak az lehet a pénzügyi igazgatás jelszava, hogy takarékosnak kell lennünk (Igaz ! Ugy van !) és mindent, ami még némileg nélkülözhető, hát­térbe kell szorítani és igénybe kell venni a polgá­rok adóképességét, teherbírását addig a fokig, ameddig az egyáltalában elviselhetővé teszi még az életet, ameddig nem teszi tönkre a teimelési kedvet és lehetőséget. Az államháztartás rendbehozásának súly­pontja azonban — mindig erre kell visszatérnem — a pénz megj a vitása. A pénz remélhető javításáról bővebben be­széltem már expozémban. Most csak megismétel­hetem, hogy a gazdasági élet megindulása és a kivitel a pénzjavitás főf élté telei és nagyon helye­sen jegyezte meg Kenéz Béla képviselőtársunk, hogy a kivitelnél a legnagyobb súlyt kell vetnünk arra, 'hogy nyersterményeinket ne nyers, hanem lehetőleg feldolgozott állapotban vigyük ki. (Igaz ! ügy van !) Ez a mai konjunktúrák mellett olyan nagy nyereséget biztosithat az országnak, hogy minden gondolatunkat erre a kivitelre kell kon­centrálni. (Helyeslés balfelöl.) A kivitel nemcsak önmagáért szükséges, hanem kereskedelmi mérlegünk rendbehozása cél­jából is. Mert kereskedelmi mérlegünknek és fize­tési mérlegünknek némi rendezése nélkül lehetetlen volna pénzünk további elértéktelenedését feltartó volna pénzünk további elértéktelenedését feltar­tóztatni. A fizetési mérleg javitása természetesen lehetséges kölcsönök igénybevételével is és hiszem, hogy fizetési mérlegünk elég biztató módon fog is fejlődni. Hiszen máris látjuk, hogy a külföldi tőke meglehetős összegekben kezd az országba, be­áramlani. Nem nagy elragadtatással mondom ezt, mert mindig szomorú egy országra nézve, ha külföldi tőkét kell igénybevennie, (Ugy van !) ez azonban csak a kisebb baj, amely a mai körülmények kö­zött bizonyos előnnyel is jár, amennyiben azt az óriási tőkehiányt, amelyben szenvedünk, más­képen szanálni ugy sem tudnánk, mert nem vár­hatjuk meg, hogy ittbent, az országban keletkez­zenek ismét olyan tőkék, amelyeket a gazdasági élet regenerálására fordithatnánk.

Next

/
Thumbnails
Contents