Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-35
262 Â Nemzetgyűlés 35. ülése 19.20. évi április hó 26-án, hétfőn. Indítványozom ennélfogva, hogy ezt a szakaszt a penzügyminister ur javaslata szerint méltóztassék mint 5. §-t elfogadni és a költségvetési törvényjavaslatba beiktatni. Részletes indítványomat a 4. §. után kivánom a t. Nemzetgyűlés elé terjeszteni. (Helyeslés.) Elnök: A penzügyminister ur kíván szólni. Báró Korányi Frigyes pénzügyminister: Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassék megengedni, bogy az általános vita folyamán történt megjegyzésekre és kritikákra a válaszomat megadjam. (Halljuk! Halljuk!) A kritikáknak legnagyobb része arra vonatkozott, bogy ennek a törvényjavaslatnak szerkezete eltér a szokásos felhatalmazási törvények szerkezetétől és hogy ebbe a törvényjavaslatba — amint egyik t. képviselőtársunk kifejezte magát — be vannak pakolva bizonyos adóintézkedések is, amelyek a javaslatot kétségtelenül túlkomplikálttá teszik. T. Nemzetgyűlés ! Ennek az az oka, hogy ez a javaslat az első pénzügyi javaslat, amelynek alkalmából olyan intézkedéseket lehetett proponálni, amelyek nemcsak feltétlenül sürgősek, hanem amelyeknek könnyű keresztülvihetősége már bizonyos, igen jelentékeny jövedelemtöbbletet biztosithat az államnak. Ebbe a felhatalmazási javaslatba kellett továbbá beletennem azokat a jóváhagyási szakaszokat, amelyek olyan intézkedésekre vonatkoznak, amelyeket szükségből rendeleti utón kellett megtennünk akkor, amikor a törvényhozás nem ült együtt. Ezeknek minél előbbi szankciója volt szükséges. A javaslatnak tényleg — amint már egyszer mondottam — szépséghibája az, hogy amennyiben adótörvényekre vonatkozik, jóformán csak az indirekt adókra vonatkozik és igy azt a benyomást keltette nem egy képviselőtársunkban, mintha a kormány jóformán csakis a fogyasztási adók emelésével akarna foglalkozni és ezzel akarná az állam pénzügyi egyensúlyát, ugy ahogy, helyreállitani. Ez teljesen téves felfogás, mert hiszen expozémban voltam bátor jelezni egész hosszú sorát azoknak az adótörvénymódositásoknak és adóemeléseknek, amelyekre szükség lesz, amelyeket elő fogunk terjeszteni. Csakhogy ezeket a módosításokat, illetőleg adóemeléseket teljes lehetetlenség lett volna már itt most az indemnitási javaslatba felvenni, nemcsak terjedelmüknél fogva, hanem azért is, mert az egyenes adókra vonatkozó javaslatoknak előkészítése, már technikai okoknál fogva is, sokkal nagyobb gondot igényel. Azt hittem, hogy a felhatalmazási törvényjavaslatot valóban röviden, egy-két nap alatt le tudjuk tárgyalni. Ez igen nagy előny lett volna, mert akkor a jövedékekre és a fogyasztási adókra vonatkozó szakaszok igen rövid idő alatt hatályba helyezhetők lettek volna, ugy hogy azoknak pénzügyi hatását az állam hamar élvezhette volna. Nem igy lett volna az egyenes adókkal, ha az egyenes adókra vonatkozó intézkedéseket vettük volna be a javaslatba, mert hisz az egyenes adókról nem elég a törvényt megszerkeszteni, annak végrehajtása igen nagy előkészületeket kivan ; a kivetési eljárás maga mindenesetre csak később teszi lehetővé, hogy nyilvánuljanak az eredmények. Ami a fogyasztási adókat illeti, több oldalról ugy tüntették fel, egyes t. képviselőtársaim, mintha itt a teher igen nagy lenne a fogyasztókon. Ez a teher minden emelés dacára nem olyan nagyon súlyos. Békében — fejre átszámítva — fejenként a fogyasztási adóknak és a jövedékeknek terhe kitett 134 korona 72 fillért, az emelések folytán a fejkvóta felemelkedik 186 korona 40 fillérre, tehát összesen 51 korona 68 fillérrel emelkedik, ami a mai viszonyok között bizonyára nem olyan nagy megterheltetés, amely alatt összeroskadnának az emberek. Ez az aránylag kis emelés is azonban 4—500 milliónyi különbséget tesz az állami bevételeknél, ami mindenesetre olyan bevétel, amelyről lemondania a pénzügyi igazgatóságnak nem lehet. Szóvá tették, főleg Kenéz képviselőtársunk, azt, hogy az előterjesztés bizonyos irrealitást foglal magában. De hiszen nem költségvetésről van itt szó, hanem csak egy felhatalmazási javaslatról amelyben a kereteket csak azért voltunk bátrak feltüntetni, hogy bizonyos alapot mégis nyújtsunk a köz tájékoztatására és arra, hogy megkezdődhessék a rendes gazdálkodás. Természetes, hogy ezek a keretek, amelyek fix összegnek nem tekinthetők, — de hiszen maguk a költségvetési tételek sem tekinthetők soha fix-összegnek, — nem lehetnek reálisak abban az értelemben, hogy ne lehetnénk elkészülve kisebb-nagyobb kilengésekre. De méltóztassék a helyzetet elképzelni. Az államháztartásban a forradalmak alatt egyáltalában felborult minden rendszer. Mikor az alkotmányosság alapjára helyezkedett kormány megkezdte működését, akkor technikailag ugy oldottuk meg a kérdést, hogy kéthetenként pénzszükségleti kimutatásokat készíttettünk a ministeriumokkal, amelyek természetesen abszolúte nem voltak reális alapon, de mégis keresnünk kellett olyan számadatokat, amelyek leginkább beválhatnak a gyakorlatban. Az igy nyert tapasztalatok alapján lehetett összeállítani ezeket a kereteket, amelyek most a felhatalmazási törvényjavaslatba vannak felvéve. Hiszen magában a felhatalmazási javaslatban, a 2. §. második bekezdésében felhatalmazást kérek épen arra, hogy az egyes ministeriumokkal egyetértőleg ezeket a keretekben foglalt összegeket feloszthassuk rovatok szerint ugy, ahogy a most folyó költségvetési munkálatok során ez a felosztás már lehetővé válik, amint erre bázist nyerünk. Ugyancsak Kenéz képviselőtársunk felhozta azt, hogy szerette volna, ha bizonyos részletezést mutattam volna be a Háznak. Ez akkoriban, amikor benyújtottam a javaslatot, március 17-ikén még teljesen lehetetlen volt, épen azért, mert a költségvetési munkálatok még jóformán csak akkor kezdődhettek meg. Most azonban bizonyos adatokkal* szolgálhatok, amelyeket, ha megengedi a
