Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én, szombaton. 255 szenteli, — szeretjük azokban az összeköttetésekben, amelyekben e földön megélünk, amely összeköttetéseknek az összege, ennek a nemzetnek a léte, élete. Ezeknek az összeköttetéseknek a szálai pedig ' ugy futnak szét a nemzet életében, mint a vérerek a testben. Ha a testnek csak egy tagja, annak a tagnak csak egy kis része is szenved, nem szenved-e az egész? Bizonyára, testvéreim, szenved. így tudja, igy érezte ezt a falu népe a béke boldog napjaiban ; igy gondolkozott, igy kellett gondolkoznia a háború alatt, amidőn hangtalan tűréssel viselte el terményeinek, állatainak viszonosság nélküli elrekvirálását. (Igaz I Ugy van ! johbfelől.) Felemelkedett a testvéri megértésnek ama evangéliumi magaslatára, ahonnan alkalmazni tudta önmagával szemben azt a jézusi megállapítást és igazságot, hogy : »nem nagyobb az eledel, hogysem az öltözet«, s odaadta a maga kenyerét eledelül, anélkül, hogy cserébe érte öltözetet kapott volna. (ügy van ! johbfelől.) Hogy mégis lassan bizonyos elhidegülés következett be a falu és a város között, ez épen a viszonosság hiányának lett a következménye. Kétségbevonhatatlan ug3^anis, hogy a termények maximált árai sohasem állottak arányban a falusi nép beszerzési szükségleteinek ugyanazon időbeli árával. Ezeket az árakat összhangzásba hozni sohasem tudták, még a mai napig sem tudják. Hogy az egyensúlyt legalább valamikép fentartsa, — nem helyreállítsa — elkezdett védekezni a szabadforgalomban meghagyott termékeivel, mint aminő volt a tojás, baromfi, tejtermékek és részben az élő állat. Nem kell nekem mondani, tudom jól, nagyon jól, hogy mit jelentett ez a fogyasztókra nézve, akik elejétől fogva ott őrködtek, ott morzsolódtak az élelmezés és öltözködés drágaságának két malomköve között. Jól tudjuk, hogy mit jelentett ránézve ezeknek a mindennapi háztartási szükségleteknek képtelen árképződése, amely végre is a megbirhatatlanság súlyával esett a tisztviselők háztartásánk lenyomott mérlegébe, anélkül azonban, —-és ezt részrehajlás nélkül meg kell állapitanom — hogy ezekkel az árakkal a falu segitve lett volna, mert a falu népe ezen termékeinek felcsigázott árából felerészben sem tudta fedezni azon aprólékos szükségleteit, mint amilyenek az ecet, cérna, só, petróleum stb., (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.), amelyekkel pedig a béke idején ugyanazon árui értékéből könnyű szerrel tudta biztositani háztartásának teljes ellátását. Az ezekre való hivatkozás azért az én szememben mindig csak évődés, rossz tréfa, vagy hivalkodás volt. Hogyan alakult a helyzet az állatértékesitéssel? Hogyan billent itt a mérleg a falu javára ? Az állat ára az egész háború alatt mindig magasan tartotta magát és sokszor túlcsigázott volt és azt hihetnők, hogy a gazda megtalálta a maga számadását. Azonban ez a legnagyobb csalódás, mert a nagy áremelkedés idejére a gazdának alig volt értékesíthető állata. Állatállományának értékes részét még az első esztendőben, az értékben utána következő részét pedig a második évben elvonta a háború, a rekvirálás. Azután a rekvirálás a növendék-állatait is folytonosan emésztette, ugy hogy a gazda részéről az állatértékesités, az állateladás az utóbbi évben — merem állitani — nem történt egyébből, mint ruházkodási kényszerből, gazdaság «i CS Eb termelés rovására és egyenesen pusztán csak az illegális kereskedelem hasznára. (Igaz ! Ugy van ! johbfelől.) Az illegális kereskedelem a háború alatti nehézkes hirszolgálatot az ánatvásárlásnál hihetetlen ügyességgel aknázta és használta ki a maga javára. Voltak olyan idők a háború alatt, amikor a vidék nem napokig, de hetekig el volt zárva a fővárossal való érintkezéstől. Természetes, hogy ezzel el volt zárva egyszersmind annak az ismeretétől is, hogy minők az áralakulások, nem volt meg a fővárostól való elszigeteltsége következtében az alapos gazdasági értesülése. Megvolt azonban az összeköttetése és megvolt az értesültsége is az összeköttetést minden viszonyok között biztositani és fentartani tudó haszonéhes kapzsiságnak, amely a vidék értesülésnélküli állapotát ügyesen használta ki magának olyan árakon való beszerzésekre, amely árak akkor már a valóságos árakat régesrégen meghaladták. Mikor megszedte azután magát ez az illegális kereskedelem, mi történt ? Az, hogy felszaladt ide az összeszedett áruval Budapestre és itt felhajtotta azoknak az árait. A szenvedő fogyasztó pedig szidta a falu népét, a parasztságot. (Igaz ! Ugy van ! johbfelől.) Igy fest a valóságban a falu uzsorás volta. Ilyen eredményű volt ránézve az a szennyes, piszkos hajsza, az áruuzsora, amelyben ő mindig alul maradt, amelyben vesztes volt abban a részben is, hogy a rontó példák végre is megmételyezték erkölcsi világát. Ott élt a mindent kiszipolyozó önzés mérges gombái között évek hosszú során át és ebben a romlott légkörben a fertőzéstől nem tudta teljesen elzárni magát. Igy a régen romlatlan sziv, az a nagy sziv, az a jó sziv, amely mindig nyitva állt, mint a kapuja, mint az ajtaja a vadidegen, az úttalan utas, a jövevény előtt is, ez a nagy szive, ez a jó szive, mint a virág az állandó, tartós, tikkasztó hőségben összecsukja a szirmát, kezdett bezárulni, összecsukódni. Ez az igazság szempontjából nekem, mint papnak erkölcsi kötelességem épen a nép e legszentebb erkölcsi java érdekében megállapitani. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) A nép érdekében emiitettem fel ezt a körülményt itt a nemzet szine előtt és itt kérem számon a nép megrontóitól a nép romlatlan érzületét, tiszta erkölcsét, emberszeretetét is, amelyet settenkedéseikkel megfertőztek, rontó példáikkal elhomályosítottak és szívtelen számitásukkal a fagypontra sülyesztettek. (Igaz ! Ugy van !) Távol áll tőlem még a gondolata is annak, t. Nemzetgyűlés, hogy én a kereskedelmet állítsam oda bűnbakul. Csupán a jogosulatlan nyereségre törekedő üzérkedést kárhoztatom, mert tapasz-