Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

242 A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. évi április hó 24-én, szombaton. Dräxler János : Csak a szomszédaink ilyenek ! Gr. Széchenyi Viktor: A birtokreform korszakos javaslatát odakünn izgalommal és türelmetlenül várják. (Felkiáltások a baloldalon : Itt is !) Annak minél előbb való törvényerőre emelkedése, nézetem szerint, ma a legfontosabb érdeke a nemzetnek. Dräxler János: Ugy van! Őszre meg kell lennie ! Gr. Széchenyi Viktor: Mert a földmives népünkben tapasztalható izgatottság lecsillapítása nélkül nem birunk olyan hangulatba, olyan fix, nyugodt pontra jönni, amely nekünk alapot adna itt a további nyugodt tárgyalásra. Ezt a méregfogat minél előbb ki kell húzni, ezt az izgatottságot minél előbb le kell csillapítani. (Igaz ! ügy van !) Magával a kérdéssel behatóan foglalkozni nem akarok : fentartom ezt magamnak arra az időre, amikor a Ház asztalán fekszik a javaslat. Most csak két rövid dolgot szeretnék a kérdésből kiragadni. Az egyik az, hogy a földbirtokreformról ugy beszédekben, — sőt hivatalos beszédekben is — valamint a sajtóban nagyon sokszor ugy emlékeznek meg : földosztás. Ezt a kitételt, hogy »földosztás«, perhorreszkálom. Miért? Mert ez mindkét részre nézve ártalmas : a földbirtokot igénylőben illúziókat támaszt a tekintetben, hogy talán nekik ingyen osztogatnak földet, illúziókat, amelyek azután nem teljesedvén be, csalódást okoznak ; magában a földbirtokosban pedig, aki földbirtokot fog leadni, szintén ellenszenvet támaszt a javaslat iránt, mert benne viszont azt az érzést kelti, hogy felosztogatják derüre-borura a birtokát. Nagyon kérem tehát az igen t. sajtót erről a helyről, — meg vagyok győződve róla, hogy a földbirtokreform iránt a legjobb indulattal van — hogy a jövőben az ügy érdekében szíveskedjék kerülni a »földosztás« kifejezést, mert azon az állásponton vagyok, hogy —• amint igen t. képviselőtársam, Vasadi Balogh György igen gyönyörűen kifejtette értékes beszédében — mi a földbirtokreformot helyesen, közmegnyugvásra csak akkor fogjuk megoldani, ha a földbirtokot leadó és a földet igénylő nem ellenségesen áll szemben egymással, hanem közös jóakarattal fognak hozzá a földbirtokreform megvalósitásához. A másik, amit felemlíteni óhajtottam és amit oly fontosnak tartok, hogy a földbirtokreform előkészítése végett már most hozzá kellene fogni ezen gondolat megvalósitásához, ez a gazdasági szakoktatás kérdése. Minden egyéb beállítással szemben konstatálnom kell azt, hogy a kül- és belföldi statisztikák azt bizonyítják, hogy a nagybirtoknak a felsőbbsége a termelést illetőleg a kisbirtokkal szemben mindenütt megvan, kivéve ott, ahol a kisbirtoknak szaktudása és intelligenciája megközelíti, vagy eléri a nagybirtok szaktudását, (ügy van : jobbfelől.) Ez, sajnos, nálunk még nincs meg. Dräxler János : Meg kell csinálni S Gr. Széchenyi Viktor : Ahol ez nincs meg, ott mindenütt a nagybirtok termelőképessége nagyobb. Ha tehát mi nem akarunk abba a hibába esni, hogy a mi termelésünk a birtok felaprózása által csökkenjen, akkor mindent el kell követnünk, hogy a kisbirtok szakértelmét és szaktudását a lehető leggyorsabban, a lehető legerélyesebb eszközökkel emeljük. (Helyeslés a baloldalon.) Épen ezért sürgősen kérem az igen t. földmivelésügyi és kultuszminister urakat, hogy minden egyéb hasonló tárgyat félretéve, a legrövidebb. idő alatt alkossanak meg kisbirtokosok, kisgazdák és földmivesek szaktudásának emelésére alkalmas intézményeket. Azt mondom, hogy alkalmas intézményeket, mert intézményeket létesíteni lehet, de épen alkalmas intézményeket kell létesítenünk. Voltak nekünk a múltban is ilyen intézményeink, amelyek azonban abszolúte alkalmatlanok voltak e célra. Voltak nekünk földmivesiskoláink, amelyeknek statútumában mint cél az állott ; kisgazdáknak, földmiveseknek és a nagy uraldalmak altisztjeinek kiképzése. A vége az volt, hogy .azokba soha kisgazda nem ment bele. Az uradalmak igenis küldtek oda fiatal embereket, hogy ott kiképeztessék őket a maguk számára, azok bent is voltak 3 esztendeig és akkor mindegyik gazdatiszt, vagy nagyságos ur akart lenni, csak épen arra, amire épen kiképezni akarták, volt teljesen alkalmatlan. így lett belőle elégedetlen proletár. Tehát alkalmas intézményt kérünk az igen t. kormánytól erre a célra. A tisztviselők nyomorát, a tisztviselőknek az élettel való óriási küzdelmeit én is teljességgel átérzem., csak azt remélem, hogy a kormány az eddig történt Ígéretek után most már komolyan hozzálát a tisztviselők helyzetének javításához. Mikor a köztisztviselőkről, a közalkalmazottakról megemlékezem, akkor engedjék meg, hogy két csoportra hívjam fel különösen a Nemzetgyűlés figyelmét. Minden szervezetben nagyfontosságú központ az agy, de époly fontossággal bírnak a végtagok is, mert az agyban koncipiált gondolatokat a végtagok vannak hivatva végrehajtani. így van ez az állam szervezetében is. Hiába hoz az országgyűlés üdvösebbnél-üdvösebb törvényeket, hiába ad ki a kormány üdvös rendeleteket, hiába munkálkodik az alispán a megye központjában, a főbíró a járás központjában, ha abba a holt betűbe valóságos életet nem lehel a községi jegyző. Ha a közigazgatás végső exponense, a községi jegyző nem hajtja végre helyesen, akkor az egész közigazgatás illuzórius marad. így állunk a tanítók dolgával is. Eeformálhatjuk a népiskolákat akármilyen ideális szabályok szerint, ha a tanitó odakint nem ugy tanit, mint mi itt elgondoljuk, mint ahogy a kultuszminister ur neki megparancsolja, akkor a népoktatás csak papiroson marad. Hadd vonjak most párhuzamot a jegyző és tanitó között. Ök képviselik végeredményben a gyakorlatilag alkalmazott közigazgatást és közoktatást. Az ő szerepük, bár kicsiny keretben működik, mégis óriási fontosságú a nemzet éktében.